Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.
Ülésnapok - 1922-20
28 A nemzetgyűlés 20, ülése 1922. Elnök : A képviselő urat másodszor is figyelmeztetem, szíveskedjék beszédét most már befejezni, mert amennyire a legmesszebbmenő méltányosság követeli azt, bogy olyan szónokkal szemben, akire az ülés vége előtt egy félórával kerül a sor, a nemzetgyűlés türelmet gyakoroljon és a tanácskozás idejét 20—25 perccel kitolja, épugy teljesen indokolatlan és helytelen precedensre adna alkalmat az, hogyha olyan szónok, aki már négy óra óta beszél, ugyanezen elnézésben részesülhetne. (Élénk helyeslés jobb felől és a középen.) Figyelmeztetem tehát a képviselő urat, hogy, amennyiben öt percen belül nem méltóztatik befejezni beszédét, kénytelen leszek a képviselő úrtól megvonni a szót. (Helyeslés jobbfelől és a középen.) Most méltóztassék folytatni és lehetőleg befejezni. Horváth Zoltán : T. Nemzetgyűlés ! Végtelenül sajnálom, hogy mindazt, amit itt adatokban rendelkezésemre áll, az idő előrehaladottsága miatt el nem mondhatom, de mindenesetre keresni fogom az alkalmat, hog}?- a nemzetgyűlés szine előtt majd elmondhassam. (Felkiáltások jobbfelől: Mondja el a folyosón !) Arra kérem azonbon a t. Nemzetgyűlést, hogy hagyják abba azt a műfelháborodást, . . . (Zaj és felkiáltások jobbfelől és a középen : Tévedés !) Elnök : Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék ilyen modorban aposztrofálni képviselőtársait, mert ezt a házszabályok tiltják. Méltóztassék folytatni. Horváth Zoltán: ...tehát azt a felháborodást, azt a valódi felháborodást, (Derültség.) amelyet látni szerencsém van, folytonosan látom, pedig hát csakugyan békét, csakugyan békés munkát akarnak az urak, . . . (Mozgás és zaj jobbfelől.) Csontos Imre : Akkor ne lázítson az ur végig az országban ! Hitelesiiették : Dénes htuán s. k. naplóbirálóévi július hó 13-án, csütörtököm. Horváth Zoltán : . . . akkor fogadják Perlaki György képviselőtársamnak az álláspontját, aki egészen őszintén bevallotta azt, hogy igenis, hibák történtek itt is és történtek ott is. Ne akarjanak tehát egyes embereket bűnbakul odaállítani, és különösen ne akarjanak egyeseket bűnbakul odaállitani olyanok, akik a legutolsó percig részesei voltak annak az uralomnak, amelyet most megrugdosnak. Halász Móric : Különösen ne Károlyi Mihályt! Horváth Zoltán : T. Nemzetgyűlés ! Minthogy én a kormánnyal szemben bizalommal nem viseltetem, (Zaj jobbfelöl.) az indemnitási javaslatot el nem fogadom. (Elénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. Zaj és felkiáltások jobbfelől : Jól kibeszélte az ülést ! Ezzel kezdhette volna !) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! A vitát megszakitjuk és javaslatot teszek a legközelebbi ülés idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket pénteken, folyó hó 14-én, délelőtt 10 órakor tartsuk és annak napirendjére tűzessék ki az indemnitási törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. Méltóztatnak napirendi javaslatomat elfogadni? (Felkiáltások: Igen!) Ha igen, akkor ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Hátra van még az ülés jegyzőkönyvének hitelesitése. Kérem a jegyző urat, sziveskedjék a jegyzőkönyvet felolvasni. Csík József jegyző (olvassa a jegyzökönyvet). Elnök: Van valakinek észrevétele a jegyzőkönyv hitelesitése ellen ? (Felkiáltások : Nincs !) Ha nincs, akkor a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés délután 2 óra 10 perckor végződik.) Mokcsay Zoltán s. k. ígi tagok.