Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-27

274 A nemzetgyűlés 27. ülése 1922. évi július hő 21-én, pénteken. Ugyanakkor pedig, amikor a kormány minket ezzel vádolt, a kormány egy sajtóhadjáratot indított velünk szemben, mondván azt, hogy a király és a királyi család a kormány gondoskodásából neki megfelelő, királyhoz méltó anyagi helyzetben élt és hogy nem áll az a tény, mintha szűkölködött volna és nélkülözött volna, sőt ellenkezőleg, voltak politikusok, akik a királynak jövedelmét itt politikai célokra használták fel. T. Nemzetgyűlés! Mi, akik szemtanuktól ennek az ellenkezőjét tudjuk és tudjuk azt, hogy, igenis, a királyi család nélkülözött és legjobb információm szerint a magyar királyi kormány Őfelségének és családjának soha egy rossz magyar koronát sem juttatott, — miután megfosztotta az ő meggyőződése szerint Szent István koronájától, amit nézetem szerint nem vehetett el, — akkor oda áll a választók elé ilyen korteseszközökkel. Ezért igenis felszólítom a kormányt, szíveskedjék itt a Ház elé vinni azt a kimutatást és azokat a nyugtákat, amelyekkel bizonyítani tudja, hogy 1919 augusztusától kezdve, vagyis a bolsevizmus összeomlása óta 1922 április l-ig, vagyis Őfelségének, az utolsó megkoronázott, de nem utolsó törvényes magyar királynak a haláláig, mennyi pénzt küldött a magyar kormány a király rendelkezésére. T. Nemzetgyűlés ! Őszinteséget kívánunk. Itt sok szó hangzott el a piros szegfűről ; kivált a túlsó oldalról, de innen is kifogásolták sokan azt, hogy a szociáldemokrata párt piros szegfű vél jelent meg. Valóban, a piros szegfű nekünk, polgári pártoknak, vörös posztó, egy azonban biztos : nyíltan viselik . . . Rakovszky István : Bátran ! Őrgr. Pallavicini György : ... és mi, polgári társadalom, nyitott szemmel nézhetjük ós nyíltan s őszintén kell, hogy összefogjunk, ha az ő, igen gyakran veszélyes törekvéseiket ellensúlyozni akarjuk. Patacsi Dénes: Ez igaz! Őrgr. Pallavicini György: De mit csináljunk mi, keresztény ellenzék, önökkel szemben, igen tisztelt egységes párt, akik nem viselnek őszintén virágot, de akikről politikájuk alapján fel kell tételeznünk, hogy ha nem is nyíltan, de valahol a keblükben rejtenek egy virágot és annak alapján állanak: és ez a virág az őszirózsa. Az indemnitást nem fogadom el. (Élénk helyeslés balfelöl. Nagy zaj és mozgás jobb felöl és a középen.) Karafiáth Jenő: Hogy lehet ilyet mondani? B. Podmaniczky Endre : Ez már rossz befejezés volt ! (Felkiáltások jobb felől : Rossz vicc volt! — Folytonos zaj.) Elnök: Csendet kérek, t. képviselő urak! Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Wolff Károly! Patacsi Dénes (közbeszól.) Elnök : Most nem Patacsi képviselő urat illeti a szó, hanem Wolff Károly képviselő I urat ; kérem Patacsi képviselő urat, szíveskedjék csendben lenni. Wolff Károly : T. Nemzetgyűlés ! Ha a vitának ebben az előrehaladott stádiumában felszólalok, azt a régi parlamentáris elv érdekében teszem, hogy leszögezzem azokat az irányelveket, amelyeket ugy én, mint barátaim, a politikai felfogás tekintetében vallunk és vallani fogunk. (Helyeslés jobbfelöl és a középen) lis hogy ezt szükséges tennem, épen Pallavicini György igen tisztelt képviselő ur előbbi aposztrófálása is bizonyítja, amikor az egységes párttal kapcsolatban a példáiban engem is felsorolt. Én azt hiszem, abban a helyzetben leszek, hogy beszédem folyamán neki ez aposztrofálására is válaszolhassak. Az előttünk elhangzott nagyvitában valamennyi szónok egy közös ténymegállapításból indult ki, abból, hogy veszedelmes, súlyos, komoly helyzetben van az ország. Méltóztassanak ennélfogva megengedni, hogy én beszédemben egy kissé ott hagyjam a partialis sérelmek világát, a választási visszaéléseket, amelyektől teljesen távol állva, amelyeket teljesen érdektelenül szemlélve én e jelen súlyos pillanatban a közállapotokat egy magasabb perspektívából szeretném megvilágítani, talán mondjuk: épen egész Európának jelenlegi perspektívájából. Valamennyi előttem szólott igen tisztelt képviselő ur, megállapítván a súlyos helyzetet, kereste a kivezető utat, amely egészséges orvoslást biztosítani tudja, — és majdnem valamenynyien a gazdasági okokat jelölték meg a jelenlegi súlyos helyzet okaiként az okozattal szemben. En itt épen abból a magasabb európai perspektívából kifolyólag talán egy kissé merésznek látszó állítást kockáztatok meg, azt, hogy én ezt a jelenlegi súlyos helyzetet a gazdasági okokon kívül másban is látom éspedig abban a súlyos, nagy lelki krízisben, amelyben nemcsak mi, hanem egész Európa közvéleménye ezidőszerint van ( Ugy van ! a középen. ) és folyamatosan leledezik és talán gazdasági krízisnek is ma nem annyira a gazdasági törvények, mint inkább ez a lelki krízis a voltaképeni előidézője. A gazdasági okok halmazatánál mindjárt le kell vennünk egy nagy részt, amelyet voltaképen semmiféle belpolitikai helyzettel kapcsolatba hozni nem lehet ; koncedálni kell pedig azt a nagy részt, amely kizárólag a belpolitikai helyzet folyománya s amellyel részletesen foglalkozni akarok. Az első nagy ok, mélyen tisztelt Nemzetgyűlés, — és én azt hiszem, abban valamennyi képviselőtársam megegyezik velem, hogy ezt a magyar parlamentnek sohasem szabad szem elől tévesztenie, — az, hogy a jelen lehetetlen, elviselhetetlen gazdasági krízist, a nyomort, az özvegyek jajját és a könnyeket elsősorban a lehetetlen trianoni békének köszöngetjük. (Ugy van! Ugy van!) Ha ma itt állunk aggodalomteli arccal, s ha ma nincsen egy képviselő sem