Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-25

A nemzetgyűlés 25. ülése 1922. évi július hó 19-én, szerdán. 191 nekle a Bánátba aratni, nem mehetnek az erdélyi bányákba dolgozni és hogy közmunkák nincsenek. A magyar földmunkások legnagyobb része abból élt eddig is, hogy voltak ilyen munkálatok. Hol a nagybirtok foglalkoztatta őket, hol közmunkák voltak és azonkívül elmehetett a Bánátba, a Bácskába vagy az erdélyi bányákba dolgozni. Mcst ezek a kapuk, amint már múlt interpellációmban hangsúlyoztam., bezárultak. A nagybirtok nem tudja felszivni az egész munkásságot, közmunkák pedig egyáltalán nincsenek, a földmunkás tábornaktehát puszta megélhetése is veszélyeztetve van. Ha a földmunkásság, a földnélküliek százezrei megkapták volna azt, ami őket immár törvénynél fogva is megilleti, a kis haszonbérleteket, ugy nem ülnének ma ott ezek a gondok a földmunkások családjában, hanem azokat a kishaszonbérleteket megmivelve, legalább kenyérhez tudtak volna hozzájutni. De nem kapták meg a bérleteket és ennek következtében ma kenyerük sincs. Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Ugy gondolom, hogy ezek a súlyos tények nem maradhatnak figyelmen kivül. Bún volna a magyar kormánytól és a magyar társadalomtól a haza és a nemzet ellen, ha az aratási szerződés nélkül maradt földmunkásokon sürgősen és gyorsan nem segitene. Annál inkább megkívánhatja a földmunkás ezt az elbánást, mert hiszen az ipari munkásokról ugy ahogy gondoskodott a kormány, amennyiben meghagyta a munkáltatóknak, hogy lássák el őket élelemmel. A tisztviselőkről is gondoskodott ugy ahogy a kormány a rendeletben. Ugy gondolom., a földmunkás is épen olyan állampolgára ennek az országnak, mint a tisztviselő vagy az ipari munkás és ezért a munkanélküli, aratási szerződés nélkül maradt földmunkások ugyanolyan elbánást kívánhatnak és egyenlő jogot az élethez. Mi itt ecseteljük a földmunkásság szomorú helyzetét, de kijelentem, hogy még csak halvány mását sem tudjuk adni annak a nyomornak és mérhetetlen szegénységnek, pauperizmusnak, ami odakint a magyar alföldön van. Ha az orosz anyák jajkiáltása megremegtette a magyar családapák szivét és kétségbeejtette azok helyzete, ugy megkivánom, hogy a magyar földmunkások helyzete is remegtesse meg a magyar politikusok és magyar emberek szivét és törődjenek ezzel a dologgal. Mert az a nagy némaság, amivel a magyar földmunkásság tűri ezt a nyomasztó helyzetet, ne tévesszen meg senkit. Ez nem azt jelenti, hogy ők nem éheznek és nem lóg le róluk a rongy, mert nem jönnek ide fórumra, nem fitogtatják még megmaradt rongyaikat és nem mutogatják az éhezéstől lesoványodott tagjaikat. Ez ne tévesszen meg senkit. Ez csak azt jelenti, hogy a földmunkásoknak ezek az ezrei jó hazafiak, tűrnek, reménykednek és bizakodnak abban, hogy a magyar kormány, amely szintén Ígéretet tett rá, végre valahára egyenlő elbánásban fogja őket részesíteni és nem hagyja őket reményeikben csalódni. Hiszen nem a mai keresztény Magyarország — mert folyton ezt hangoztatják, hogy kultui-keresztény Magyarország vagyunk — hanem a régi római pogány állam, amidőn ott a nagybirtokok kifejlődése következtében — épugy mint Magyarországon — a parasztok százezrei kiszorultak a földről és proletársorsba sülyedtek, hangsúlyozom, a római pogány állam kötelességének tartotta, hogy Szardiniából, Egyiptomból és Afrikából hajókon hozzon a népnek kenyeret, mert állami kötelességének tartotta, hogy ha nem tud munkát adni, ha nem tudja a föld népét földhöz juttatni, ugy ellássa őket élelemmel. (Egy hang a szélsőbaloldalról : Ellátják az osztrákokat vele !) Ha igaz volt ez a régi római pogány államban, ezerszerte inkább igaznak kell lenni ma, a keresztény magyar államban. Ezért remélem, nem is kell többet ebben a kérdésben interpellálnom — ez most már a harmadik interpellációm ebben a tárgyban — mert bizom abban, hogy ugy a nemzetgyűlés, mint a magyar kormány végre a szivére veszi ezeknek a szerencsétlen embereknek a sorsát. Én nem kívánom, hogy engem hallgassanak meg, de kérdezzék meg a túloldalnak több képviselőjét, Petrovits képviselő urat, igen t. képviselőtársamat, aki fejével integet és helyesel, kérdezzék meg Kiss Menyhért képviselőtársamat és a többieket mind, hogy ezek a szimptomák mily súlyosan veszedelmesek a magyar állam és a magyar nemzet életére. Azt sem kívánom az igen t. kormánytól, hogy higyjen nekem és nagy jelentőséget tulajdonitson szavaimnak, hanem küldjön ki vegyes bizottságot a parlament kebeléből a magyar alföld szivébe és állapittassa meg hivatalosan ezeket a tényeket. Lovász János : Nemcsak az Alföldre, hanem az egész országba ! Dénes István : Azért bátorkodom mindig az Alfölddel előhozakodni, mert az Alföld tulajdonképen Európa Kánaánja és az Alföldön történik meg, hogy azokon az utcákon, amelyeken a gabonát ma is kiviszik Ausztriába, a magyar nemzet fiai korgó gyomorral és ölbetett kézzel ődöngenek, mert nincs munkájuk és kenyerük. Ezért bátorkodom azt az indítványt megtenni, hogy a magyar kormány küldjön ki vegyes bizottságot és ez állapítsa meg végre valahára, hogy kik azok és hányan vannak, akik aratási szerződés, tehát kenyér nélkül maradtak. Én bátorkodom a kormánynak rendelkezésére bocsátani egynehány község adatait. Tótkomlós községben több mint 400 család van aratási szerződés és kenyér nélkül ; Csorvás községben 144 ezen családok száma ; Gádoros községben 148 család, Mezőkovácsházán — ezt épen Petrovits György igen t. képviselőtársamtól kaptam — 400 azon családok száma, amelyek kenyér nélkül vannak és éheznek ; Kiszombor kerületében 350 ilyen család van. Folytathatnám ezt minden községben. Ez a magyar államnak egy olyan súlyos kérdése, amelyről törvény utján kell intézkedni addig is, mig törvény utján a magyar földmunkások százezrei földhöz juthatnak, hogy ezek ne