Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-25

188 A nemzetgyűlés 25. ülése 1922. évi július hó 19-én, szerdán. három hónap óta még senki egy fillérjéhez nem jutott ?« A pénzügy minister ur rendeletéről voltam olyan bátor az első interpellációra adott válaszomban szólani. Hogy senkisem kapott volna a felemelt illetékekből három hónap óta semmit, ezt igazán nem tudom. Ha valaki be tudja bizonyitani, hogy senki az egész országban három hónap óta a felemelt illetékekből nem kapott semmit, akkor ezt nagyon fogom sajnálni. Legfeljebb ez lesz a válaszom. Ez lesz az cedménye annak, hogy a 2700-as «zámu rendelet nem hajtatott végre. Meg vagyok győződve, hogy ha végrehaj tátik, akkor az illetők megkapják az illetményeket. (Mozgás.) Létay Ernő : Miből éljenek azok az emberek ? Elnök : Csendet kérek, t. képviselő urak. Vass József népjóléti és munkaügyi minister : A harmadik kérdése a képviselő urnák az, hogy : »Van-e tudomása a minister urnák arról, hogy rokkant tisztviselőket és altiszteket elbocsátanak a tiszvtiselői létszámcsökkentés kapcsán, noha az 5204/1919. M. E. rendelet a rokkantaknak védelmet igér.« A saját ministeriumom hatáskörében, legalább azóta, hogy én vezetem a tárcát, nincs tudomásom arról, hogy rokkantakat bocsátottak volna el, sőt tudom, hogy hivatali elődöm átirt a többi társmimsteriumhoz azzal a kérelemmel, hogy a B) lista összeállitásánál különös figyelemmel legyenek a rokkantak érdekeire és amennyire lehet, őket állásukban hagyják meg. Ugyanez az eljárási mód az, amelyet a jövőben is követni óhajtunk. (Helyeslés.) Amint emiitettem, sokkal jobban szeretek ebben a kinosnak nevezhető ügyben cselekedetekkel beszámolni, ahelyett, hogy szóvirágokat fűzzek egymásután. Ennek következtében nem is akarok retorikai hatásokat elérni, viszont saját számlámra kénytelen vagyok elfogadni mindazokat a panaszokat, amelyek többé-kevésbé jogosak — inkább többé, mint kevésbé — felhangzanak a rokkantügynek eddig volt kezelése miatt. De egyet meg kell jegyeznem : azt, hogy nagyobb jóakarattal, nagyobb szociális megértéssel kevés ember kezelte ezt az ügyet, mint hivatali elődöm. Lovagias kötelességem et vele szemben kijelenteni, mert nem gondolnám, hogy az ő jóakaratán, vagy az ő akaratán múlott volna ezeknek a kérdéseknek jelenlegi állapota. A magam részéről nem Ígérhetek egyebet az igen t. Nemzetgyűlésnek, mint azt, hogy a hadirokkantak, özvegyek és árvák ügye iránti szeretetemet szavak helyett cselekedetekkel fogom bebizonyitani. (Helyeslés és taps jobbfelőt. és a középen.) Elnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Kiss Menyhért: T. Nemzetgyűlés ! Nagyon sajnálom, hogy nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy amikor »ki a hibás« című körkérdésünk elindult, és arra csak egy nagyon szép metaforákkal ékes beszédet kaptunk: hogy akkor elfogadhassam a minister ur válaszát, mert hiszen ő beszéde végén mégsem adta meg a feleletet arra, hogy ki követte el a hibát. (Az elnöki széket Gaal Gaston foglalja el.) A minister ur elismeri, hogy a 2700. számú rendeletet március 10-én adták ki és négy hónap után adták ki a végrehajtási utasitást az ő ministeriuma részérói, szintúgy a pénz ügyminist er ur részéről az adóhivataloknak és a pénzügyigazgatóságoknak. Ez azonban nem elegit ki minket. Tény és való az, hogy a felemelt illetékeket nem, kapták meg a rokkantak az uj rendelet értelmében, de ezenkivül másik nagy baj van, az, hogy a megszállott területeken, amelyek most újból magyar impérium alá kerültek, igen sok hadiözvegy és árva szabadult fel és ezekkel szemben kértük azt, hogy a megszállás idejére is utaltassanak ki illetményeik. Ebben a tekintetben sem történt semmiféle örvendetes eredmény. Még egy nagyon fontes szempont, amelyet kidomborítottam interpellációmban, amelyről azonban a t. minister ur egészen megfeledkezett, az, hogy én azt megállapitottam és érvekkel alátámasztottam, hogy amikor maga a 2700-as számú rendelet decentralizálja a rokkantak ellátását, ez teljesen hibás, mert ehelyett újból centralizálni kellett volna a rokkantak ellátási ügyét. (Helyeslés balfelől.) A decentralizáció folytán ugyanis az igénymegállapitóbizottságok és a vármegyei alispáni hivatalok ott, ahol megalakították az igénymegállapitóbizottságokat, pártszempontok, politikai szempontok, egyéni szempontok szerint jártak el, és ilyen szempontok szerint ismertek el valakit rokkantnak, hadiözvegynek 'vagy hadiárvának. És mikor az iratokat és nyomtatványokat — amelyek egy részét most pótlólag, az interpelláció alkalmából méltóztatott leküldeni, mert még itt voltak -a ministeriumban elrejtve — megkapták az egyes községi birák, odaadták az egyes rokkantaknak, mert a jegyzők távollétében nem tudták, hogy tulajdonképen a népjóléti minister ur miért küldi ezeket le. A decentralizáció helyett tehát centralizáció kell, mert ez nem vármegyei, nem járási, nem községi kérdés, hanem ez az egész magyar nemzet ügye, ahol minden pártszemponton felül álló emberi szempontokat kell szem előtt tartani, mert végzetes tévedés volna, ha itt ilyen mellékes szempontok érvényesülnének. Arra vártam tehát választ, hogy a minister ur m,egváltoztatja-e a Bernolák által kiadott rendeletet, amelyet nem lehetett élet beléptetni, és hogyha ezt pótrendeletekkel akarják alátámasztani, ez mégsem, fogja egészségesen megoldani a rokkant-kérdést. E részben tehát a kielégítő intézkedést nem kaptam meg. Azután még egy dolog van itt. En konkrét eseteket hoztam tudomására a t. minister urnák abban a tekintetben, hogy rokkantakat elbocsátanak állami szolgálatból. Meg is emiitettem pár nevet. Már most meg akart nyugtatni arra a ren-