Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-25

17-Í À nemzetgyűlés 25. ülése 1922. évi július hó 19-én, szerdán. összes európai és amerikai államokat, győzteseket csak ugy, mint legyőzötteket, s meg fogja őket végre győzni arról, hogy a pénzkérdés szabályozása nélkül a normális gazdasági élet sehol a világon helyre nem állhat. Én ezt mind aláirom, azonban, amint a természeti erők a maguk törvényei szerint érvényesülnek ugyan, de az emberi hatalom és berendezkedés tudja azok erejét fokozni vagy mérsékelni és szabályozni, ugy állitom, hogy bár elemi erők okozzák a drágaságot, mégis egyéni közreműködés, kormányközreműködés tudja a drágaság hatását fokozni vagy enyhiteni. Ezért én azt akarom keresni, vájjon Magyaroszágon az állam közreműködése enyhitőlegvagy erősitőleg hat-e a drágaságra, vájjon megfogja-e a kezeket, amelyek beleavatkoznak a drágaság folyamatába és maguk is tovább duzzasztják ezt a folyamatot, megfogja ós megkötözi-e őket, vagy pedig maga is elnézi az árdrágítást, a saját hasznának reményében jó szemmel nézi, hogy a drágitás fokozódjék, (Félkiáltások a bal- és a szélsöbaloldalon : Maga csinálja!) és vájjon maga is direkt, közvetlen eszközökkel hozzájárul-e a drágaság fokozódásához. Itt van a fordulópontja a kérdésnek. Ne méltóztassék a t. kormánynak és a t. kormánypártnak azt képzelni, hogy mi közgazdasági analfabéták vagyunk ezen az oldalon és azt hiszszük, hogy csodaszerekkel lehet a drágaságot eltüntetni. Ne méltóztassék azt sem képzelni, hogy mi hiábavaló vágyakat és reményeket akarunk demagógmódra a tömegek lelkében felkelteni. Mi ismerjük és elismerjük a nehézségeket, de épen ezért a legnagyobb lelkiismeretességgel kívánjuk vizsgálni, vájjon a saját hatáskörében megtesz-e a kormány minden emberileg lehetőt, hogy ezt a folyamatot mérsékelje és szabályozza, hogy legalább a legkönnyebben esendő, legalul levő exisztenciákat megvédelmezze attól, hogy ez az ár végleg elsöpörje és tönkretegye őket. T. Nemzetgyűlés ! Az én megítélésem szerint a kormány nem mérséklőleg, hanem erősitőleg hat a drágulási folyamatra. (Ugy van! Ugy van ! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Itt van mindenekelőtt az a rendszer, amelyet bevezettek, hogy mindenből részesedést kivan magának az államkincstár. Részesedést kivan a házbérből, a cukorból, a szeszből, a sóból, a kivitelből. Természetes dolog, hogy ez a részesedés, amelyet igy az állam a maga számára biztosit, 20—30 — 40—50%-kai az egész vonalon automatikusan emeli az árakat, nemcsak abban a percentben, amilyen percentben az állam részesedik, hiszen nagyon jól ismerjük azt a közgazdasági és kereskedelmi szokást, amely minden ilyen áremelést azonnal hatványozottan hárít át, tehát mindaz a részesedés, amelyet az állam a jövedelmekből magának kiköt, végső fokon nem mint 20%-os drágulás, hanem mint annak kétszeres, háromszoros drágulása jelentkezik annál, aki már senkire sem tudja áthárítani : a fogyasztónál és főképpen a fix jövedelműeknél. (Ugy van ! balfelöl.) Egy másik árdrágitási ténykedése a kormánynak az, hogy ugyanakkor, amikor azt mondja a ministerelnök is, hogy csonka Magyarországon lehetetlen megélni, főképen a középosztálynak lehetetlen megélnie, ugyanakkor az egész állami bevételi rendszer jóformán teljesen a fogyasztási adókra van alapitva. (Egy hang u baloldalon : Szomorú !) A forgalmi adóról és a különböző fogyasztási adókról pedig senki sem vonhatja kétségbe, hogy mint árdrágitási tényezők jelentkeznek s hogy a forgalmi adó akkor, amikor egyetlenegy objektumnál a kereskedelmi forgalom terén háromszor-négyszer jelentkezik, végeredményben a fogyasztónál egy kiló húsnál 20—30—40—50 korona drágulásban jelentkezik, a vendéglőben pedig egyetlen adag sültnél 30—35—40 koronát jelent csak az, amit a forgalmi adó hozott annak a cikknek drágitásaképen. Amit azonban leginkább kifogásolok, amit a kormánynál leginkább találok súlyosnak, az az, hogy egyes kapitalista vállalkozásokat túlságos előzékenységgel kiszolgál, nagy gyengédséggel támogat, s ezeket a fogyasztó közönség rovására száz és százmilliós indokolatlan haszonhoz juttatja. Homonnay Tivadar : Lásd a sört és a cukrot ! Haller István: Vegyük pl. a cukrot\ (Halljuk! balfelöl.) Az, ami Magyarországon a cukorral történik, szerintem a kormányzati tehetetlenségnek és antiszociális eljárásnak klasszikus példája. (Halljuk ! balfelöl.) A cukor tudvalévőleg nem élvezeti cikk, hanem közszükségleti cikk, egy táplálék, amelyre szüksége van kivétel nélkül mindenkinek, de elsősorban gyermekeinknek. A cukorhiányt a gyermekeink csontja érzi meg, s aki a cukron szerez magának 100 milliós illetéktelen hasznokat, az gyermekeink csontján szerzi azt a hasznot és fogyasztja azt az erőt, amelyre bevezető szavaimban utaltam, amely erőre minden pillanatban szüksége lehet ennek az országnak. T. Nemzetgyűlés ! A cukor igen nagy állami jövedelmi forrás, egy nagy nemzetgazdasági ág. Régen erős cukorkivitelünk volt, ma pedig olyan cikk ez, amely nélkül a társadalom el nem lehet, amelyet keres és kutat, mert ez a cikk közben-közben bújócskát tud játszani és csodálatos módon, rendesen csak akkor kerül újra napfényre, amikor a kormány megint hozzájárul egy 12—35 koronás és ujabb 35 koronás kilónkénti áremléshez. Olyankor mindig van cukor, és aki megtudja fizetni, az halmozhat annyit, amenyi jól esik. Akinek elég pénze van hozzá, az még maga is hozzájárulhat ahhoz, hogy elvonja a gyengébb existenc iáktól ezt a szükséges táplálékot és a maga számára rezelválja azt. Magyarországon 12 cukorgyár van. Nem hiszem, hogy egyik is gyenge existencia kezében