Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-24

A nemzetgyűlés 24. ülése 1922. évi jtdiits hó 18-án, kedden. Íí.1 ebben a helyzetünkben kaptuk a trianoni békeszerződést, annak kegyetlen diktátumait, amelyek azután gazdasági életünknek megadták a kegyelemdöfést, előidézték a 0'40 eentimes-cs kcrcnát, lefokozták minden munkaenergiánkat és megingatták a jövőbe vetett bizalmunkat. Ezek igazságok. Én nem. tudom, begy egyhamar honnan rekonstruáljuk az országot, miből állitsuk azt talpra, midőn termőföldünk szine-javát elvették tőlünk ; midőn dolges állampolgáraink nagy részét elkapcsolták tőlünk ; midőn megfosztottak bennünket bányakincseinktől, er dokin egeinktől, — még sónk sincs — és amiker egy rcsszakaratu, vagy legalább is barátságtalan hatalmi gyürü választ el bennünket a világtól, foszt meg minket a cseiefcrgalcm minden jótéteményétől. A folytonosan fluktuáló valuta azután előidézője ennek az állandó gazdasági bizonytalanságnak, ennek az ingerlékenységnek, ennek az izgatottságnak, a bántó és kellemetlen gazdasági közérzésnek, végeredményében a drágulásnak. És * ha a drágaságról szólok, legyen szabad belekapcsolncm szavaimat a tegnap felszólalt Szabó t. képviselőtársamnak abba a megjegyzésébe, amelylyel más teóriát állított fel a drágaság meghatározásában. A drágaság oka, méltóztassék elhinni, kizárólag és egyedül a valutában rejlik, (Igaz! Ugy van ! jobbfelől.) a leromlott valuta a drágaságnak előidézője. Ezzel kapcsolatosan egy másik helytelen megállaplitásra is ki kell térnem, amikor a Há^on belül és a Házon kivül mindenki a drágaság letöréséről beszél. Bocsánatot kérek, a drágaságot letörni józanul nem lehet. A drágaságot le lehet törni, — azarra való recepteket ismerjük — de ki vállalná ma a bátorságot, a lelkiismeretbeli felelősséget, hogy ismét rekviráIá sokkal, maximálásokkal, kontingentálásokkal, élelmiszer jegyekkel és az általunk bőségesen ismert és félt eszközökkel akarna belenyúlni a drágaság letörésébe. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister ." Azzal nem is lehet letörni ! Heinrich Ferenc : A drágasági kérdések megvitatására alakult parlamenti bizottság sem a drágaság letörésére alakult bizottság, hanem oly bizottság, amely keresi a módokat, hogy a drágaságot, — amely természetes folyomány, s nemcsak nálunk, hanem az egész világon érezhető — hogjr ezt a fájó s reánk, a legszegényebb országra legsúlyosabban nehezedő csapást enyhíteni birja és hogy meg tudja akadályozni mindazokat a dolgokat, amelyek alkalmasak ezt a drágaságot rosszindulatukig, visszaélésszerűen, kapzsiságból, uzsorából, hazafiatlanságól fékezni és keresi a módokat, hogy elrontsa és megnehezítse a könnyű, játékos kenyérkeresetek által lehetővé vált gazdagodást és megkönnyítse és előteremtse a tisztességes kenyérkeresetre való áttérést. (Tetszés.) Ennek a drágaságnak s a többi szomorú jelenségeknek nagyban fokozója a békeszerződés. Méltóztassék meggyőződve lenni, hogy amíg a békeszerződések nem kerülnek alapos revízió és megváltoztatás alá, addig az épen ezen békeszerződések által feje tetejére állított gazdasági világrend sehol, sem nálunk, sem másutt, nem fog rendes, normális keretek közé visszatérni. (Igaz! Ugy van !) Ennek a folyton hangoztatott, általam is propagált újraépítő munkának, szerény nézetem szerint, nem is lesz addig más eredménye, mint az, hogy a felszínen fog tartani bennünket addig, amíg ezen revíziókra rákerül a sor. Mert, hogy ezekre rá kell térnie a főhatalmaknak, az nézetem szerint egészen bizonyos. (Ugy van !) A másik borzasztóan bántó jelenség a jóvátételektől való állandó félelem, amely kérdés Damokles-kardként lebeg folyton felettünk és teljesen tűrhetetlenné teszi állapotunkat. Ez kerékkötője a munkakedvnek és minden termelőmunka megindulásának. Miért van ez, mélyen t. Nemzetgyűlés ? Ez azért van, mert tiltakozik a jóvátételek ellen minden erkölcsi érzésünk és tiltakozik ellene minden gazdasági józanságunk. Erkölcsi érzésünk tiltakozik ellene azért, mert ezek a feltételek tulaj donképen büntető feltételek. Mi pedig ugy érezzük valamennyien, hogy mi nem bűnöztünk a háború alatt. Mi a háborúban védelmi harcot folytattunk, (Ugy van!) teljesítettük becsülettel vállalt kötelességeinket a király és haza iránt, (Helyeslés.) teljesítettük önmagunk iránt és csak férfias jellemszilárdságunknak adtuk jelét, mikor a háborúból nem ugrottunk ki. Ha ez bán az ő szempontjukból, erény a mi szempontunkból. (Helyeslés.) A másik, a gazdasági része a dolognak az, hogy lehetetlenség ettől a kifosztott, lecsonkitott, megnyomorított országtól jóvátételeket követelni. Es itt nem tudom eléggé ajánlani külügyi kormányzatunknak azt, hogy méltóztassék ennek kifejezést adni, méltóztassék ezt a bizonytalanságot végre és minél hamarább megszüntetni. Nem lesz az módunkban oly gyorsan, amint szeretnők, de mindenesetre szükséges, hatásos és becsületes lesz az a kijelentés, hogy ez az ország reparációkat fizetni nem képes és azokat fizetni nem fogja. Méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy a főhatalmak szempontjából ez a magyar jóvátételi kérdés nem egyéb egy alárendelt pénzügyi kérdésnél, mely fegyveres konflagrációkat előidézni nem fog. Tőszomszédaink pedig bőségesen beérhetik azzal, amit a háború nekik hozott. (Igaz ! Ugy van !) Rassay Károly : Mi elhisszük, csak ők is elhigyjék ! Heinrich Ferenc : Azután méltóztassék csak megfigyelni : minden nap hosszabb hasábokban, nagyobb hírlapi jelentésekben, valamint magánúton kapjuk az értesítéseket, hogy hiszen már a főhatalmak is rájöttek erre az igazságra ; már érzik, hogy hibák vannak a békeszerződés kőiül, hiszen csak Németország példájára utalok ; érzik, hogy ha a húrokat túlfeszítik velünk szemben és elpattantják, tönkre tehetnek minket, de veszélyeztetik egész Közép-Európa helyzetét, mert ezen kis, jelentéktelennek látszó ország megölése vagy tönkretétele magával ránthatja a többit is.