Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.
Ülésnapok - 1922-23
132 A nemzetgyűlés 23, ülése 192; nek voltak kitéve, mert keresztényszocialisták voltak. Jöttek hozzánk panaszkodni, hogy védjük meg őket a szociáldemokrata üldözések elől, mert ők elveiket meg akarják tartani és a keresztényszocialista szervezetekben akarják a gazdasági érdekeket szolgálni. Én voltam a küldöttség, vezetője az akkori, belügyi államtitkárhoz, Ágoston Péterhez Ágoston fogadta a küldöttséget, én előterjesztettem a munkások kívánságát és védelmet kértein részükre, Ágoston azonban azt felelte: »Mit gondolnak az urak, azért dolgoztunk évtizedeken keresztül elveinkért, hogy most önöknek engedjük át a teret ? Önök keresztényszocialisták. Mi azért vagyunk szociáldemokraták, hogy programmunkát, felfogásunkat érvényesítsük az egész vonalon. Ezután egy agitacionális beszédet mondott a munkásokhoz, hogy lépjenek be a szociáldemokrata pártszervezetbe. En kifogásoltam ezt a választ és ezt az eljárást, mondván, hogy az államtitkár ur pártpolitikai agitációt folytat, jóllehet nincs joga bennünket a vörös kalapácsos emberrel fogadnia és megleckéztetnie; miért kellene belépnünk a szociáldemokrata szervezetbe, ha a kormány védelmét kérjük. Erre Ágoston megfenyegetett, hogy le leszek tartóztatva. Felirta nevemet, címemet és azt mondta, hogy várjam eljárásom súlyos következményeit. Äz akkori néppárt vett védelmébe. Tessék kikeresni a lapokat, vezércikkeket írtak erről és támadták Ágostonnak és a szociáldemokrata kormányzatnak ezt az egyoldalú felfogását. Visszaemlékeznek talán a t. képviselő urak a keresztényszocialistákkal szemben tanúsított jogtalan maguktartására a pápai esetnél. Ott, Pápán a keresztényszocialistáknak mártírjai vannak, akik ina még nincsenek megboszulva. (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon : Hát Somogyi megvan?) A bűnösök még nem kapták meg méltó büntetéseket. Négy munkásnak oltották ki az életét ott, csak azért, mert keresztényszocialisták voltak és mert nem mentek be a szociáldemokrata pártba Felolvasom a szociáldemokrata párt lapjának, a Népszavának közleményét, mert jellemző, hogy ez hogyan adja elő ezt az esetet. (Olvassa) : »Pápán zavargást provokáltak a klerikálisok.« — Tudni kell, hogy meg se tudtunk jóformán mozdulni. — »A pápai szociáldemokrata pártszervezet szerdán délutánra értekezletre hivta össze a város munkásságát. Haragosan folyt a tárgyalás a keresztényszociális népcsalókról, akik Pápán is főként az asszonyokat iparkodnak behálózni és hadifogságban sínylődő szervezett munkások feleségeit iparkodnak a maguk részére megnyerni. Minden nemtelen eszközt felhasználnak agitációjukban, sőt már pénzen is igyekeznek híveket vásárolni. Elvtársaink tárgyalásai közben szóbakerült, hogy egyidejűleg j& feketék is gyűlésre hívták az asszonyokat, mire »nem engedjük elbutítani '. évi július hó 17-én, hétfőn. az asszonyokat!« kiáltással fölvonultak a keresztényszociális egyesület elé. Közben az utcai járókelők közül is sokan csatlakoztak a menethez s ellenőrizhetetlen csoportok beverték az ablakokat itt is, a plébánián is. A plébánia irányából lövés is esett, mire sokan lövöldözni kezdtek, de emberéletben kár nem esett. Vezető elvtársaink és a szervezett csendőrök igyekezetének sikerült a tömeget esti 9 órakor szétoszlásra birni«. A valóság az, hogy négy halottja volt ennek a kis incidensnek és több sebesültje. Propper Sándor: Majd hozzuk a kurzus veszteség listáját ! (Zaj.) Szabó József: Akkor kisgazda- és keresztényszocialista párt együtt voltunk egy helyiségben. Rupert Rezső (közbeszól). Szabó József: Tény az, Kupert képviselő ur, hogy itt négy halott volt, de ezekről senki sem szólott. Ezekről Rupert képviselő ur sem beszélt. (Zaj és közbekiáltások a szélsőbaloldalon : »Bacsó és Somogyi meggyilkoltatását elitéljük, s a bűnösök kinyomozását követeljük.«) De ezekről a pápai halottakról, akiket most emiitettem, nem beszélt senki sem. (Zaj a szélsöbaloldalon. ) Rupert Rezső : Nem igaz, akkor is szójtunk és követeltük a bűnösök megbüntetését. Es fel is lett akasztva, aki csinálta. Szabó József: Erre nem emlékszem. (Folytonos zaj.) Elnök (csenget) : Kérem a képviselő urakat, szíveskedjenek a házszabályokhoz alkalmazkodni. Rupert Rezső: Minden gyilkos megbüntetését követeljük! (Zaj.) Szabó József: Ne méltóztassanak haragudni, mert aki haragszik, annak nincs igaza! {Zaj a bal- és a szélsöbaloldalon. ) Elnök: Rupert képviselő urat kérem, szíveskedjék csendben lenni. Szabó József : Nem állítottam valótlant... Rupert Rezső : Mégis bosszantó az, ha azt állitják, hogy ezt nem tettem szóvá! Elnök : Kérem Rupert képviselő urat, sziveskedjék a házszabályokhoz alkalmazkodni, lia bosszantó is. (Derültség.) Méltóztassék folytatni, képviselő ur! (BMhenstein Mór közbeszól.) Elnök : Rothenstein képviselő urat kérem, szíveskedjék a házszabályokhoz alkalmazkodni. Sütő József: Majd a kurzus áldozatairól mi beszélünk! (Zaj.) Elnök : Kérem Sütő képviselő urat, szíveskedjék a házszabályokhoz alkalmazkodni. Csendet kérek, képviselő urak. Propper Sándor: A kurzus-hekatombákról majd mi beszélünk! Szabó József: Amikor az urak itt szóváteszik Somogyinak és Bacsónak . . . Peyer Károly: Még nem is tettük szóvá, csak fogjuk szóvá tenni !