Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-23

122 A nemzetgyűlés 23. ülése 1922. évi július hó 17-én, hétfőn. közszükségleti cikkek árának emelkedését vagy visszaesését, és miután a munkabéreket arányba hozta a közszükségleti cikkek áraival, akkor az esésnél vagy emelkedésnél annak megfelelően fokozza le vagy emelje a munkabéreket. E téren nem történt semmi és ennek az eiedménye az az áldatlan küzdelem, az a haie, amely ma is folyik a tőke és a munkás között ; pedig ennek a harcnak nemcsak a munkás, nemcsak a tőkés, hanem gazdasági életünk, egész országunk súlyosan érzi kárát. Azért ismételten felhivem az igen t. kormány figyelmét e kérdésre és ajánlom, hogy ezt a kérdést —ha a munkáskérdéssel kivan foglalkozni — minél előbb oldja meg, intézze el. A ministerelnök ur e téren megigért néhány törvényjavaslatot. Kivánatos volna, hogy e törvényjavaslatok minél előbb az igen t. Ház elé kerüljenek; de a munkáskérdés teljes megoldása előtt mindenekelőtt legfontosabb és legsürgősebb a munkaidő törvényes szabályozása, hogy megszűnjék az az állapot, amely e tekintetben még ma is fennáll egyes gyárakban és műhelyekben ; ezért kivánatos volna, hogy a 8 órai munkaidőt törvénybe iktassa ez a nemzetgyűlés. Az én felfogásom olyan, mint amit egyik apostolunk hirdetett, hogy ; aki nem dolgozik, ne is egyék ! De viszont hozzátehetjük, hogy annak pedig, aki dolgozik, biztositsuk a mindennapi tisztességes megélhetést, mert ez egészen természetes következmény. E téren az államnak kell elölj ár nia jó példával. Büntetni kell az uzsorát, de nemcsak az élelmiszerekkel, nemcsak az iparcikkekkel, nemcsak a kereskedelmi téren folytatott uzsorát, hanem büntetni kell a munkás munkaerejével folytatott uzsorát is. A múltkor az igen t. földmivelésügyi államtitkár ur mondott el itt olyan eseteket, amelyeket ő maga is szégyenteljeseknek talált és amik a vidéken egyik-másik faluban, különösen földmunkásokkal szemben megtörténnek: lehetetlen munkabérek, a munkások kiuzsorázása, a konjukturák kihasználása gyakoriak és nem törődnek azzal, hogy a munkás a munkájából megél-e, nem törődnek azzal, hogy ennek milyen súlyos következményei lesznek. Az én felfogásom szerint a munkás bérét nem szabad csak a kereslet és kínálat szerint szabályozni ; mi keresztényszocialisták vagyunk és ezt a kérdést nemcsak a kereskedelem törvényei szerint biráljuk el, hanem a keresztény felfogás, a keresztény világnézet szerint, amely szerint nem lehetséges, hogy egy dolgozó ember keresete attól tétessék függővé, hogy vájjon van-e munkás-kereslet, vagy nincs. Az államnak mindenkor kötelessége az embernek, a dolgozó munkásnak megélhetését, életnivójáó, az istenteremtette lénynek, az embernek életnívóját, standardját biztosítani. Azért mi védelmet követelünk a gyengébb részére. Es mivel a munkás nem árucikk, azért követeljük, hogy az állam siessen a munkások védelmére, a munkabért szabályozza, a munkabéreket — mint előbb is említettem — paritásos bizottság állapítsa meg, hogy a munkás ne legyen csupán a kínálat és kereslet törvényének tárgya és ne legyen az elnyomatásnak és kiuzsorázásnak kitéve. Ezzel kapcsolatban felhívom megint az igen t. ministerelnök ur figyelmét egy kérdésre. Ö, ha jól emlékszem, tavaly, vagy talán másfél esztendővel azelőtt felvetette a munkaközösség kérdését. Őszintén megvallom, nagyon szimpatikus volt nekünk ez a dolog s tetszett az, hogy ez a kormánytól indult ki. Meghívta a munkaadók és a munkások képviselőit is, ott azután felvetette azt a kérdést, vájjon a munkaközösség szabályai szerint nem lehetne-e nekünk is gazdasági, ipari életünket berendezni ? A munkások képviselői egészen természetesen elfogadták a ministerelnök ur javaslatát és készséggel járultak hozzá ahhoz, hogy ez szabályokban lefektetve Magyarországon is megvalósittassék. A munkaadók azonban elzárkóztak ezen óhaj elől és hallani sem akartak arról, hogy a termelés irányításánál, a munkabérek megállapításánál a munkásnak munkáján kívül egyéb szava is legyen. E téren jó volna — s azért idézem az igen t. ministerelnök ur emlékezetébe ezen eljárását — talán újra lépéseket tenni, s ha a munkaadók a keztyüs kézzel való kezelésnél, a meghívásoknál és a privát udvarias, barátságos beszélgetéseknél elzárkóznak az ilyen kívánság elől, s ha a ministerelnök ur meg van győződve ennek jogosultságáról és szükségességéről, akkor ne udvariaskodjék tovább, hanem jöjjön ide a Ház elé erre vonatkozólag egy törvényjavaslattal, s meg vagyok róla győződve, hogy azt az igen t. Ház minden egyes tagja meg fogja szavazni. Nagyon sok kérdés van még ezen a téren hátra, de nem akarom igen hosszura nyújtani beszédemet (Halljuk ! Halljuk ! halj elől.) s azért csak röviden említem meg azokat a szociális problémákat, amelyek előttünk állanak, de amelyek már évtizedeken keresztül ugy ebben a Házban, mint ezen a Házon kivül is ismételten szóvá tétettek. Ez a női munka és a gyermekmunka szabályozása. Azt hiszem, hogy ha van valami égető kérdés, ha valamihez nem kell szociális érzés s ha valami indokolja ezen a téren a cselekedetet, akkor az első volna az, hogy végre a női és a gyermekmunkát szabályozzuk. Irredenta szempontból és a sokat hangoztatott faji politika szempontjából is kivánatos volna, hogy végre szabályoztassék ez a kérdés és gyermekeink elvonassanak attól a reájuk nézve egészségtelen, lehetetlen munkától, a nők, az anyák pedig elvonassanak az éjjeli munkától, azoktól a gyáraktól és műhelyektől, amelyeknek munkaköre, levegője megfertőzi egészségüket s igy ezen bacilusokkal megfertőzve ők is megfertőzik gyermekeiket és családjukat. Erről már sokat beszéltek, s hiszem és remélem, hogy az igen t. kormány a gyermekmunka és a női munka szabályozásáról rövid idő alatt törvényjavaslatot fog a Ház elé terjeszteni. Ezekben a kérdésekben — természetesen feltételhez fogjuk ugyan kötni — teljesen egyet fogunk érteni az igen