Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-22

102 A nemzetgyűlés 22. ülése 1922. évi Julius hó 15-én, szombaton. tatvány szerint 500.000 aláírással, azt kérelmezve, hogy a román hadsereg ne vonulj on ki Budapestről. Bér ezeknek a hiresztéléseknek hazug és tendenció­zus volta kézenfekvő, az elöljáróság mégis kötelessé­gének tartotta, hegy utána járjon van-e azoknak bármely csekély alapja és ennek megtörténte után kijelentik, hogy a kérdéses hir minden alapet nél­külöző alávaló koholmány. Az elöljáróság kijelenti, hogy a budapesti zsidóság más vallású polgártár­saival teljesen egyetértve, hazafias örömmel van eltelve amiatt, hogy Budapest fővárosa a szégyen­teljes és mindenkire egyforma súllyal nehezedő ellenséges megszállás alól felszabadult. Úgyszintén hazafias örömmel és büszkeséggel érzi annak a nagy jelentőségét, hegy immár testet öltött a nem­zeti hadsereg, mint az önálló és független Magyar­ország első és alapvető állami intézménye. Ezen érzelmeinek kifejezést adandó, az elöl­járóság elhatározza, hogy a legközelebb egybe­hívandó képviselőtestületi közgyűlésén javasolni fogja, hogy egy a nemzeti hadsereg számira léte­sítendő Horthy-alapitvány, Horthy Miklós fő­Vezér által meghatározandó céljaira 100.000 kerc­nát szavazzon meg és a felekezet körében ugyan­ezen célra gyűjtés fog inditani. Ezen határozatról Horthy Miklós fővezér ur őnagyméltóságát kül­döttség utján fogja értesíteni.« Tehát, t. Nemzetgyűlés, méltóztatnak látni, hogy milyen komoly volt akkor az a zsidógyűlölet, hogyan akarták befeketíteni a zsidókat azzal, hogy ők hozták ide a románokat. Hát ha voltak zsidók, akik esetleg résztvettek abban a társaságban, amely idehozta a románokat, miéit nem akasz­tották fel, miért nem. vitték törvény elé őket ? Hogyan lehetett egy egész hit felekezetet meg­gyanusitani azzal, hogy egy magát magyarnak érző hit felekezet, amely még ma is ki van téve a külföldi zsidók részéről, különösen az erdélyi cio­nisták részéről a legnagyobb támadásoknak azért, mert mi azt mondjuk, hogy magyarok vagyunk, csak zsidó vallásúak — amikor itt Magyarországon a cionisták a legerősebben támadnak minket a magyar érzelmünk miatt, amit Haller t. képviselő­társamnak köszönhetünk — mondom, hogyan sza­bad egy egész vallásfelekezetet befeketíteni és azt mondani, hogy ők hozták be Magyarországba a románokat, mikor bíróság előtt ki van mutatva, hogy egyetlenegy gyanuok sem. forgott fenn sem. erre, sem pedig a kommunizmus vádjára. (Zaj a jobboldalon.) Gr. Szápáry Lajos: Ki mondta azt, hegy a zsi dók hozták be a románokat ? Sándor Pál : Bocsánatot kérek, azt a három embert agyonütötték, mert azt jelentette valaki Héjjas Ivánnak, hogy az a három ember ott akarta tartani a románokat és emiatt megvesztegette őket. (Felkiáltások a jobboldalon : Ez más !) Gr. Szapáry Lajos : Ez még nem behozás ! Sándor Pál : Felolvastam már azt, hogy ilyen plakátok jelentek meg akkor. Hát igaz volt az, hogy 500 ezer vagy 80 ezer aláírással mentek a románokhoz és kérték őket, hogy itt maradjanak ? Bocsánatot kérek, én flagránsabban nem tudok bizonyítani, mint ugy, hogy felolvasom azt, ami akkor történt. De fogok még más bizonyítékot is szolgáltatni. Kérdem önöket : ha ilyen vádak fenmaradhatnak, akkor hogyan lehet a társa­dalmi békét megalapozni ? Hát tudnak önök kezet fogni egy zsidóval, vagy a zsidósággal, ha csak fel is tételezik, hogy képes volna arra, hogy a románokat idehozza ? Lehetséges, hogy kezet fogjon valaki velem, ha azt képzelné rólam, hogy én a románokat itt akartam tartani ? (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Sándor Pál : Kik azok a románok % Az egye­düli nemzet, amely az 1872-iki berlini kongresszus után a zsidóknak nem adta meg az emancipációt. A románok voltak az egyedüliek, akik 1896-ban az ipartörvényük által arra kényszeritették a zsidókat, hogy kivíándoroljanak. Azok a zsidók uszályhajókon jöttek Budapestre és itt rekedtek, mert Amerika nem akarta őket befogadni. Mi aztán gyűjtést indítottunk, nem fogadtunk el egy külföldi pénzt, és az Alliance Israelit utján elértük hogy Amerikában megtelepedjenek. Azt nem en­gedtük, hogy itt maradjanak. Ezek a románok a legnagyobb antiszemiták voltak, a háború után padig a legnagyobb filo­szemiták. Ezek a románok, amikor idejöttek, kezdetben kirabolták és gyilkolták a zsidókat. Ezeket a románokat tartották volna itt a zsidók ? De itt van még egy példa. Azt mondták, hogy a bolsevista uralom zsidó uralom volt. Tehát a zsidó uralom megdöntésére hivtuk volna be a zsidó­gyülölő románokat ? Mi igaz ebből ? Sem az egyik, sem a másik.- Ha ma, két év után kissé gondol­kozunk ezeken a dolgokon, akkor látjuk, hogy mindez nem igaz, de az akkori vad időkben ter­mészetesnek találtam, hogy erről még lehetett valamit beszélni. De nemcsak nekünk zsidóknak érdekünk az, hogy ezt a dolgot felderítsük, és nem én vetettem fel ezt a kérdést, hanem mások vetették fel. A volt kurzusnak is nagy oka van arra, hogy ez a kérdés felderittessék. Itt a korridoron mutatnak kilenc nevet, amely kilenc név között szintén van két előkelő ember . . . Csilléry András : Lássuk a neveket ! Sándor Pál : Én csak konstatálom ezt, t. képviselőtársam. Azt hiszem, nem támadtam meg senkit. Várnai Dániel : Nagyon nyugtalan ! Sándor Pál : Mutattak lalenc nevet, ezek között feltűnt kettő, akik határozottan állást fog­laltak a kurzus ellen. Csupa előkelő név, mindnyá­jan megalapítói és támogatói voltak a kurzusnak. A kurzusnak is oka van tehát felderitehi, hogy ez nem igaz, mert ha igaz volna, akkor konstatálha­tom, hogy az egész kurzus erkölcstelen alapon állt. Ezt be fogják látni, mert vagy igaz ez, vagy nem ; önöknek tehát épen ugy joguk és kötelességük a felderítést keresni, hogy kik voltak azok az em­berek, akik behozták a románokat, mint nekünk, zsidóknak. (Helyeslés balfelol.) Ma önök épugy

Next

/
Thumbnails
Contents