Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-18

A nemzetgyűlés 18. ülése 1922 Gömbös Gyula: Nem dicsérem magamat! Ott kezdik mindig ! (Folytontartó nagy zaj és közbe­szólások a Ház minden oldalán. Elnök csenget.) Barla-Szabó József: Együtt vannak a feketék és a vörösek ! (Zaj és felkiáltások jobbfelől : Rouge et noir !) Propper Sándor : A zöldek meg külön ! Barla-Szabó József : Mindig azt mondották Andrássyra, hogy fekete gróf, most meg helyeselnek neki ! f Nagy zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek a Ház minden oldalán. így nem lehet tanácskozni. Méltóztassék folytatni. (Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) Gr. Andrássy Gyula : Veszedelmes a helyzet, mert veszedelmes egész Kelet-Európa helyzete. Ha körültekintünk szomszédságunkban, ha nézzük, hogy mi történt mindenütt, meg kell állapitanunk, hogy egy ujabb, akutabb válság előtt állunk. Az a nagy szellemi processzus, az a nagy szellemi beteg­ség, amelyet a háború inditott meg, amelynek talán a háború is részben folyománya volt, de amelyet a háború mindenesetre a végletekig elmérgesitett, a forradalmak és az ellenforradalmak révén, el­vezetett egészen a mai stádiumig. Egész Európában megdöbbentő képet látunk. Oka ennek a nagy baj­nak és betegségnek az, hogy tulaj donképen élet­képes állam itt a mi közelünkben nincsen. Az egyik túlsókat kapott olyan erőket, földet és lakosságot, amelyet uralni nem képes, amelyet vezetni nem tud, — s ezért belső válságok fenyegetik létét — a másik államot pedig megfosztották — mint pl. Magyarországot is —-a lét alapfeltételeitől. (Igaz ! ügy van ! a jobb- és a baloldalon.) Beteg tehát minden állam. És beteg belsőleg, társadalmilag, érzelmileg, mert a legmegdöbben­tőbb betegségi jeleknek egyike az, mikor a konzer­vatív társadalom, az a társadalom, mely a rend, a tekintély elve mellett állott, gyilkosságokhoz, rab­lásokhoz, erőszakhoz — legalább részben — hozzá­nyúlt. (Felkiáltások a baloldalon : Lelkes hazafiság­ból !) Igen. lelkes hazafiságból. Rakovszky István : Szép lelkes hazafiság ! Gr. Andrássy Gyula : Ez a legaggasztóbb je­lenség. Mert mit láttunk a múltban ? Azt, hogy a nihilisták, az anarchisták voltak azok, akik a merényletek fegyveréhez nyúltak. ( Ugy van ! a bal­oldalon és felkiáltások : Bombákhoz !) önmaguknak is ártottak vele, mert ártalmatlanná tettek egy ellenfelet, de megutáltatták magukat az érző, a gondolkozó társadalom előtt és az elnémított egy ember helyét mindig elfoglalta ujabb és ujabb más, mindig többen és többen, ugy hogy azok a merény­lők saját bűneik súlya alatt roskadtak ö^sze. De mit szóljunk ahhoz, amikor Európaszerte azt lát­juk, hogy a konzervatív társadalom, a nemzeti eszme egyes lelkes hívei nyúlnak ilyen aljas fegy­verekhez, ilyen gyáva fegyverekhez ? (Ugy van I Ugy van ! balfelöl.) Mert gyávaság fegyvertelen embert orozva meggyilkolni. (Ugy van ! ügy van ! a baloldalon.) Rakovszky István : A Somogyi-eset ! (Zaj és mozgás a jobboldalon.) NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 1922—1026. — I. KÖTET. évi július íiő ll-én, kedden. 465 Gr. Andrássy Gyula : Ha pedig azt látjuk, hogy a megtorlás nem megy ugy magától termé­szetszerűen, hanem akadályokba ütközik, hogy u. n. államfentartó erőkkel kell küzdeni, amint erélyesen és gyorsan akarnak bizonycs természetű vétségek ellen fellépni, akkor azt mondom, hogy ezek olyan szomorú jelenségek, melyek azt bizo­nyítják, hogy Európa társadalma nagj^beteg, Magyarország is nagy beteg, de a mi betegségünk csak egy része a nagy nemzetközi lelki betegség­nek ugy, amint gazdaságilag is betegségünk csak egy része az egésznek és nem is gyógyítható külön­állóan drasztikus eszközökkel. Tudom, hogy birói Ítéletről szólni nem he­lyes, nem is akarom egy gyilkossági esetben leg­utóbb elhangzott Ítéletet taglalás alá venni. Az indokolás általános érdekű részéhez azonban egy megjegyzésem mégis van, mert ez is jele annak, mennyire beteg az egész társadalom. Mikor azt mondja a bíróság, hogy kötelessége volt ezeknek a szerencsétlen embereknek a gyilkosságot elkö­vetni, mert a parancsot hajtották végre, és magya­rázza azt, hogy ámbár a reglement eltiltja azt, hogy törvénybe ütköző parancsokat végrehajtsa nak, mégis rendkívüli időket éltek, a háborúnak olyan folytatásában éltek, hogy akkoriban az ilyen parancsok végrehajtása kötelesség volt ; azt kell mondanom, hogy elismerem azt, hogy ez hatalmas enyhítő körülmény, de én még sem merném mon­dani azt, hogy rendkívüli időkben kötelessége a katonának gyilkosságra menő parancsot végre­hajtani. Nem merném ezt mondani különösen akkor, amikor nem tudom., ki fogja meg­állapítani, hogy mikor szűnik meg az a rend­kívüli idő. Annál kevésbé merném mondani, mert hisz maga a »kormány mondja pl., hogy most is rendkívüli időket élünk és ezért kivételes hatalmakat kér. Mig a kivételes hatalom érvényben van, addig talán az is érvényben van, hogy a katoná­nak kötelessége ilyen parancsot végrehajtani ? Biztos, hogy nem igy van, de nem is szabad ilyen természetű kijelentést tenni, mert ez azután veszé­lyezteti a békét, a jogrendet, a jogbiztonságot, az életbiztonságot. (Ugy van! balfelől.) Meg vagyok győződve, azok a bírák nem is igy értelmezték a dolgot, nekem csak az a szöveg áll rendelkezé­semre, mely a lapokban megjelent, lehet, hogy az eredeti szöveg mást tartalmaz, a lapok azonban ezt hozzák, ezt olvassa a közönség, ez pedig téves dolog, mert nem szabad eltérnünk attól a szigorú elvtől, hogy katonának, aki tulaj­donképen egyedül visel fegyvert egy lefegyver­zett társadalomban, bűncselekményekre vonatkozó rendelkezést semmi körülmények között végrehaj­tani nem szabad. Ez olyan alaptétele a jogrend­nek és az egyéni biztonságnak, melyet én soha­sem áldoznék fel. Hogy ezeknek a tényeknek meg­ítélésénél enyhítő körülmény az akkori mentalitás, az akkori helyzet, magam is állítom, elismerem és ez kétségbevonhatatlan dolog, de ebből nem 59

Next

/
Thumbnails
Contents