Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.
Ülésnapok - 1922-18
Hi A nemzetgyűlés 18. ülése 1922. évi július hó 11-én, kedden. aki ennek az országnak javát akarja, aki azt akarja, hogy ez az ország fejlődhessék, haladhasson, bekapcsolódhassék a kulturnemzetek életébe és részese legyen a kultúrának, annak át kell térni a demokratikus berendezkedésre, mert ez az egyetlen módszer, amellyel ezt a szerencsétlen országot meg lehet menteni és fel lehet emelni arra a nivóra, hogy a többi nemzetekkel kiállja a versenyt. A ministerelnök ur a múltkor tartott beszédében felhívást intézett itt, hogy tegyen le mindenki osztályuralmi szándékáról. En ezt tökétetesen aláirom, helyeslem, mert a szoc áldemokráciának végcélja az osztályuralom megszüntetése. (TJgy van ! a szélsőbaloldalon. A ministerelnök urnák volt oka biztosan arra, hogy ezt a felszólítást intézze. Biztosan arra gondolt, hegy talán az ő háta mögött, az őt támogató pártban is vannak olyan törekvések, amelyek bizonyos osztályuralmi célokat szolgálnak, mert hiszen ha ezek a tünetek megvannak, akkor ezeket valószínűleg ő is meglátta, de maga az a körülmény, hogy a ministerelnök ur vissza akar állítani egy pártot olyan módszerekkel és feladatokkal, amint azt a múltban tették, tökéletesen ellenmond a ministerelnök ur felszólításának és ellenkezik azzal, mert hiszen ez a párt, amely ma itt össze van hozva, amely ma kizárólag osztályérdekeket akar képviselni, (Zaj és felkiáltások a jobboldalon és a közéven : Nem akar I) nem hajlandó arra, hogy más, m.eszszebbmenő szociális szempontokat figyelembe vegyen. Később rá fogok mutatni bizonyos tényekre és javaslatokat is teszek. Meg fogjuk lát ni, hogy at. kormányzópárt hajlandó-e megmutatni abbeli készségét, hogy eleget tesz a ministerelnök ur felszólításának. De, t. Nemzetgyűlés, ha ez eddig így is volt a régi nagy Magyarországban, ha ilyen állapotokat fenn is lehetett tartam, akkor ma számolni kell azzal a változott helyzettel, amelybe a háború következményei sodortak bennünket. Számolnunk kell azzal, hogy kisebbek lettünk, figyelembe kell venni az országnak birtokviszonyait és szociális viszonyait. Ezeknek figyelembevétele ktéségtelenül olyan dolog, amely nélkül s amelynek latolgatása nélkül célszerű munkát végezni nem lehet. (TJgy van ! a szélsőbaloldalon.) Köztudomású dolog az, hogy a birtokviszonyok, az ipari viszonyok a megcsonkított Magyarországon lényegesen eltolódtak. Köztudomású dolog az, hogy a birtokmegoszlás rosszabb, mint a régi Magyarországban volt ; köztudomású, hogy a nagyiparnak nagy része itt maradt és a kisipar leesett . Köztudomású, hogy a nagyipar itt maradt, létezik és hogy az az arány, amely a kisipar és nagyipar között volt, most a nagyipar javára tolódott el. Én ezekből az adatokból csak két tényt akarok felemlíteni. Az egyik a népsürüsödés, a másik az osztálytagozódás kérdése. Ez a két kérdés élénken rávilágít arra az eltolódásra, amely itt beállott. Buday a Megcsonkított Magyarország című művében, melyet az Akadémia díjjal tüntetett ki, azt mondja : »a megmaradó magyar terület, mint az ország gazdasági és forgalmi életének eddig is természetes gravitációs pontja, a legsűrűbb, négyzetkilométerenkint 821%lakcssal oly denzitás, amely meghaladja Franciaország és Dánia népsűrűségét.« Igen lényeges szempont az, hogy a népesedés sűrűsége nagyobb lett a megcsonkított Magyarországon, mint amilyen volt a régi nagy Magyarországon. Mit jelent ez ? Azt jelenti, hogy egyrészt gyorsabb gazdasági fejlődésnek kell végbemennie, ha ezt a népsűrűséget foglalkoztatni akarjuk, tehát iparban, mezőgazdaságban egész más, gyorsabb tempójú átalakítási folyamatot kell inaugurálni, amely lehetővé teszi, hogy ezta népsűrűséget foglalkoztassuk. Szoktak ábrándozni 40 millió magyarról, szoktunk beszélni arról, hogy nagyon sok ember élhetne még Magyarországon. A tény az, hogy igenis élhetne, de ez a megélhetés csakúgy van meg, ha megvan hozzá a gyors tempójú ipari fejlődés, a szociális berendezkedés, s ha ez a szociális berendezkedés olyan, hogy a munkásság megélhetését, egészségének ápolását, produktivitásának előmozdítását szolgálja. A másik kérdés a munkáslétszámban való eltolódás. Itt is idézem Buday adatait. Buday kimutatja, hogy a kereső népesség számából a munkásosztály Z cl ill cl volt a régi Magyarországon 45*7%, ma 52"2%, az ipari munkások száma volt 11 "2%, ma 14'3%, a mezőgazdasági cselédek száma volt 6'6%, ma 7*6%, a mezőgazdasági munkások száma volt 15'8%, ma 16%. Kétségtelen tehát, hogy az osztálytagozódásban is nagy átalakulás történt a régi és az uj Magyarország viszonyait illetőleg, kétségtelen tehát, hogy ezen a szemüvegen, ezeken a szempontokon keresztül kell a kérdések egész sorát kezelni, mert ez az eltolódás szükségessé teszi azt, hogy a kormányzati politika a nép védelemből, szociális szempontokból induljon ki, mert csak így végezhet eredményes nemzetépítő munkát. Hogy itt rátérjek az idevonatkozó praktikus kérdésekre, legelőször is a legfontosabb kérdésre a drágaság kérdésére térek át. A drágaság kérdése egyike azoknak, amelyek a legsúlyosabban sutják és sújtották a magyar dolgozómunkásnépet. Ki fogom mutatni statisztikai adatokkal, tényekkel, hogy a munkásosztály keresete mennyire nem áll arányban azzal a megnövekedett drágasággal. Ezt megelőzőleg azonban rá kell térnem legelső sorban is arra, hogy a kormány vagy nem őszinte politikát követ ebben a tekintetben, vagy pedig csak olyan tessék-lássék munkát végez, Mert ha a kormányelnök azt mondja, hogy a drágaság olyan veszedelem, hogy annyira megnőtt már ma, hogy katasztrófának nézünk elébe, akkor tökéletesen érthetetlen, hogy ugyanaz a kormány olyan intézkedéseket tegyen, amelyek előidézik a drágaságot. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Egyébként is a kormányintézkedéseknek egész sora van, amely felidézte és felidézi a drágaságot.