Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.
Ülésnapok - 1922-18
À nemzetgyűlés 18. ülése 1922. Hogy egyebet ne említsek, hogy csak a legközelebbi időkre, egy félévre menjünk vissza, azt fogjuk látni, hogy felemelték a gyufa kincstári részesedés összegét, az ecetsav kincstári részesedését, a vasúti tarifát, a távíró, a telefon díját, a forgalmi adót, itt van a lakbérrendelet, szabaddá tették a sört, itt van a cukordrágaság, felemelték a kiviteli és behozatali illetéket. Itt van azután a legújabb kérdés, a lakásrendelet kérdése. A kiadott lakásrendelet olyan drágasági lavinát fog meginditani, amelynek következményei beláthatatlanok. Hiszen, ha a lakbéreket tízszeresére, húszszorosára, harmincszorosára lehet felemelni, ha a boltbéreket ugyanigy, sőt még harmincszorosán felül is fel lehet emelni, ez azt fogja jelenteni, hogy az egész közgazdasági élet megdrágul. Minden drágitás, minden ilyen közfogyasztáson keresztül menő, tehát fogyasztási adó jellegével biró drágitás indirekte adó. Ez mind azt jelenti, hogy itt a fogyasztónak kell megfizetnie a teljes összeget, mert hiszen az a kereskedő nem fizethet rá, az be fogja hozni a drágítást a fogyasztóközönségen, mert a boltbéreket be fogja számítani az áruk árába, be kell számítania, különben tönkremegy, elpusztul. Ha a lakások bérét felemelik, meg fognak növekedni a munkabérek, természetszerűleg megdrágul tehát az egész élet annyira, hogy ennek következményei beláthatatlanok. Hogy ez a kormány által kiadott lakásrendelet, amelyet a kormány nem akar visszavonni, ami tökéletesen érthetetlen, a háziurak érdekében készült, azt legjobban bizonyítja a háziurak által kiadott körlevél. Ebben a körlevélben a háziurak azt mondják (olvassa) : »A lakásrendelet szerint a háztulajdonos a bért a rendeletben meghatározott minirnális bérhatáron felül is az általános gazdasági viszonyoknak megfelelően emelheti. Meg nem egyezés esetén a bíróság dönt ülnökök bevonásával olyképen, hogy az ülnökök egyike mindig háztulajdonos lesz. A háztulajdonos-ülnököket szövetségünk szakértő tagjai közül fogja kijelölni stb.« A háztulajdonosok tehát amgukis már eleve arra az álláspontra helyezkedtek, hogy nemcsak a meghatározott, a rendeletben foglalt összeget fogják a lakókon behajtani, hanem még azonfelül is. Ez jelenteni fog olyan drágaságot, amely itt mindent megdrágít, jelenteni fog oly rettenetes nyomorúságot, amelyet nem bir el a munkásréteg és a tisztviselői réteg, nem bir el a kisipar és a kiskereskedelem sem. Hiszen ma már ott állunk, hogy azoknak egy része is, akik vagyont szereztek, különösen a kisipar és a kiskereskedelem sem tud már megélni, mert annyira lecsökkent a munkásnép fogyasztóképessége, hogy egyáltalában nem fedezhetvén szükségleteit, nem fogyaszt cikkeket, tehát azok is, akik árusítják azokat a cikkeket, kevesebbet keresnek, azoknak is kevesebb a jövedelmük. Ez a javaslat ott van ugyan a bizottság előtt, a kormány azonban eddig még nem nyilatkozott arról, hogy hajlandó-e ezt visszavonni vagy hajlandó-e arra, hogy annak végrehajtását felfüggessze | évi július hó ll-én, heââeM. 445 és olyan változtatásokat eszközöljön rajta, hogy a rendelet elfogadható legyen. Azért a következő határozati javaslatot terjesztem be (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy az 1922 július hó 1-én 5550/1922. M. E. számú lakásügy rendezéséről kiadott rendeletét vonja vissza és a lakásépítés megindításáról, valamint a lakbérviszonyok rendezésérői törvényjavaslatot terjesszen a nemzetgyűlés elé.« Vegyük azonban rendre a drágaság kérdését és nézzük meg, hogy mennyire emelkedett ez a drágaság, mit kerestek az egyes ipari üzemek, mennyi a munkások keresete, mennyi a szükséglet és mennyi a hiány. Nézzük ezt meg annyival is inkább, mert ha arról van szó, hogy újjáépítsük Magyarországot, hogy elkerüljük a nyomorúságot és elhárítsuk a nyomorúság okozta bajokat, akkor kétségtelen, hogy ezeket a szempontokat figyelembe kell venni, hogy itt meg kell vizsgálni a drágaság okait, meg kell keresni megszüntetésének módjait is és meg kell nézni ezenközben azt, hogyan élhetnek meg a munkások. Kezdjük a legfontosabbon, kezdjük azon, hogy a búza ára miként emelkedett. Kétségtelen, hogy az élelmiszerek és főleg a búza árának emelése általános emelkedést jelentett mindig. Amióta kötött gazdálkodás van, a háború kezdete óta gyakran megismétlődött az az eset, hogy a gabona árának felemelése maga után vonta az összes élelmiszerek és azután következetesen az iparcikkek árának felemelését is. Ez a dolog természetében is rejlik, mert hiszen ha a legfotnosabb élelmicikkek ára emelkedik, ez maga után vonja a többi élelmicikkek árának emelését is. Szijj Bálint: Csakhogy ez megfordítva van : Itt mindig a búza ára ment utána a többinek. Maximálva volt, a drágaság pedig napról-napra nőtt. Farkas István : A búzaár emelkedése hogy van? Hogy csak a múlt évre menjünk vissza, az elmúlt évben, mikor a szabadforgalom kezdődött, 600 korona volt körülbelül az ára, de a szabadforgalmi ár sem volt több az 1000 koronánál, ugy hogy a múlt esztendőtől mostanáig, tehát az elmúlt gazdasági évben óriási ezen a téren az emelkedés. A búza ára 1922 január 1-én volt 2350 korona, február 1-én 2330 korona, március 1-én 2555 korona, április 1-én 2980 korona, május 1-én 3260 korona, június 1-én 3650 korona, ma pedig már 5000 korona körül áll. (Nagy zaj jobb felöl.) Szabó István (solcorópáthai) \ És önök pártolják ezeket az árdrágítókat ! (Egy hang jobbfelöl: A gazda csak 1200 koronáért adta!) Állapítsuk meg, ki drágított! Elnök (csenget): Csendet kérek ! Szabó képviselő urat nagyon kérem, szíveskedjék a házszabályokhoz alkalmazkodni. Farkas képviselő ur teljesen tárgyilagosan beszél, a képviselő uraknak csendben kell őt végighallgatniuk. (Helyeslés.) Méltóztassék folytatni.
