Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-17

2. évi július hó 10-én, hétfőn. 416 A nemzetgyűlés 17. ülése 192, több dolognak tekintik, mint az ilyen fegyveres békét. Ép ez oknál fogva a békének eró'sebb és természetszerűbb megalapozását kell keresnünk.« Nem kell tehát félni ettől az eszmétől a magyar tisztelendő katholikus papságnak sem, amelynek egyes tagjai, — tisztelet persze a kivételeknek — egész érthetetlen módon oly nagy iszonyattal vannak eltelve magának a római pápának a szava által szankcionált nagyhorderejű kérdéssel szemben. Konstatálnom illik, hogy a kormány színleg s'zintén alkalmazkodik ehhez a mentalitáshoz, talán azért, mert régi kiváló politikusaink is e mentalitás felé haladnak. Jóleső volt olvasnom az ünnepeltetésekről, amelyeket Lujo Brentanonnak, a nagy internacionalista tudósnak és tanárnak tiszteletére rendeztek nem rég Budapesten. Ugy tudom, hogy maga Berzeviczy Albert, a Tudományos Akadémia elnöke az Akadémia dísztermében ünnepelte és üdvözölte ezt az internacionalista tudóst. Azonkívül A pponyi Albert t. képviselőtársam és a magyar konzervatív politikának és állásfoglalásnak egyik legtiszteletreméltóbb alakja, Rákosi Jenő is felköszöntővel ünnepelte a nagy tudóst Luno Brentano-t. A kormánynak persze alkalmazkodnia kell ehhez a mentalitáshoz, amikor idegen kölcsönről, amikor a szomszéd államokkal megkötendő kereskedelmi szerződésekről, stb.-ékről van szó, — mégis az az impresszióm, — és bocsássa meg nekem a kormány, hogy ez az impresszióm, — hogy csak színleg, de sajnos a külföld által is felismerten színlegesen alkalmazkodik ehhez a mentalitáshoz, — befelé mindig a régi tradíciókon alapuló, a régi, ősi történelmi, u. n. soviniszta mentalitást akarja ápolni és nevelni, ami igen veszedelmes helyzet elé juttatja a kormányt abban a percben, amikor a programmjában is megadott nagy céljait realizálni, megvalósítani akarja. Örülök, t. Nemzetgyűlés, hogy a pénzügyminister unja már a frazeológiát. Ez helyes. Hiszen a szomorú valóság a szomorú földi életre kényszeríti ma az emberiséget. Tisztán látjuk ma már a haza fogalmát, érezzük azt, hogy ez nem valami rajtunk kivül álló fikció, hanem az a haza, mi: polgárai vagyunk. Elete a mi életünk, sorsa a mi sorsunk. Komoly kötelességgel, ma tengernyi lemondással áldozunk oltárán, de ne higyjük, hogy merő altruizmusból és egyedül idealizmusból, hanem valljuk be őszintén, hogy a közérdekeknek a mi saját érdekeinkre való szövődéséből folyólag. Jól esett tehát hallanom, hogy a kormány unja a frazeológiát. (Egy hang jobbfelöl : Mi is unjuk már !) Jól esett olvasnunk a tisztelt kormánynak nyilatkozatát. Ezt már azért is felolvasnám, hogy az igen tisztelt türelmetlenkedő képviselőtársam felüdüljön, a kormány nyilatkozatáról lévén szó,. . . (Derültség half elöl.) Usetty Ferenc: Felolvasottnak tekintjük! Rainprecht Antal : . . . de nem fogom felolvasni, megnyugtatom. Csak egyik passzusára hivatkozom (olvassa) : »A népnek tetsző, szájhős politika csak kortesfogás, falnak visz, ujabb kiábrándulást és csalódást okoz és végül sirba dönti a nemzetet.« Ezt mondja igen helyesen és találóan a kormány. S mégis a kormány őszinteségében kételkednem kell. Megmondom, miért. Azért, mert akaratlanul is elárulta a mélyen t. kormánypárt, hogy nem osztozik egészen ebben a felfogásban, vagy talán semmiképen sem osztozik benne. Hiszen Friedrich István t. képviselőtársam beszédének épen azt a részét méltóztattak nemrég nagyon lelkesen megtapsolni, amelyben elitélte a szociáldemokrácia által hasonlóképen vallott ezt a tételt. Hiszen ők sem mondtak mást, mint azt, hogy kalandokba nem bocsátkoznak. Ennek következtében azt kell hinnem, hogy a tapsban negative ennek az elvnek elitélése jutott kifejezésre. (Mozgás a jobboldalon.) Mert azt nem képzelhetem s azt nem illik és nem szabad feltételeznem a t. túloldalról, — nem is teszem meg — hogy olyan elfogultak lennének, hogy csak azért nem tetszik valamely, egyébként hasznos és a kormányelnök ur által is vallott elv, mert azt nem önök, hanem a szociáldemokratapárt hozza, vagy helyesli. Ezt fel nem tételezem. (Felkiáltások jobb felől: Nem is lehet!) Amit látok, az nem konzervatív politika, hanem igenis reakció. A konzervatív politika erős morált és erős erkölcsi érzést jelent. Az igaz, — egészen természetes —, hogy a választói jogban nem megy addig, mint a liberalizmus. Hiszen épen a konzervativizmusnak a világtörténelemben és a nemzeti történelemben hivatása, hogy őrködjék a túlzások felett. Nagyon jól tudom, hogy még kevésbé megy addig, ameddig a radikális álláspont. De ha szigorú választójogot ad egy tiszta erkölcsű konzervatív kormány, arra azután már nagyon féltékenyen őrködjék, hogy azt becsületesen, tisztán, tisztességesen hajtsák végre. Nekem nem célom adatcsomókat tárni a t. Nemzetgyűlés elé, pedig egçsz táskára való van itt nálam. Megörvendeztetem t. képviselőtársaimat, nem teszem, hogy a választásokra nézve ilyen adatcsomókkal jöjjek ide. De miután a t. túloldal mindig az azonosságra, az u. n. kvitteljárást hangoztatja és azt mondja, hogy ami itt történt, történt ott is, kénytelen vagyok azt a szép politikai virágos csokrot, amellyel az ellenzék a kormánynak kedveskedik, néhány szál virággal magam is gazdagítani. (Halljuk/ Halljuk ! balfélől. Mozgás és jelkiáltások a jobboldalon : A piros szegfüvei !) Még a piros szegfű is megbocsáthatóbb, mint az ilyen atrocitások, amelyek igazán beláthatatlan eredményekre fognak vezetni. (Egy hang jobbfelől : Károlyinak ö volt a főispánja !) Rassay Károly : Az nem diffamáló ! Vigyázni kell !