Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-17

 nemzetgyűlés If. ütése 1922. évi hums hó 10-én, hétfon. 4-16 alakításán dolgozik. Ez épen ellenkezője az államok uniójának, amely a legzavartalanabb létet biztosit a legkisebb államnak is. A kommunizmus az emberi természettel ellenkező, tehát erőltetett ideál, a másik a szociális valóság és követelmény. Ez a célkitűzés még az ábrándozókat is kielégítheti, mert a céltudatos sorrend az, hogy először a polgári társadalmat szilárdítsuk meg Európában, azt hozzuk biztos révbe. Ha révbe hoztuk, ki-ki ugy becézheti, melengetheti hazáját, eredetileg édesanyját, most majd gyermekét, ahogy neki tetszik. A sorrend megforditottja katasztrófát jelent, mert az elpusztított és tönkretett polgári civilizáció a haza, a nemzet fogalmát is kizárja és annak ápolását lehetetlenné teszi. Szerencsésnek érzem magamat, hogy a magyar munkásság is, miként a nyugati, józan, mérsékelt szociáldemokrata állásfoglalás, erre a polgári álláspontra helyezkedett. Különös örömmel hallottam Peyer igen tisztelt képviselőtársamnak abbeli kijelentését, hogy ők, a szociáldemokraták épen a nemzetközi téren kivannak hasznára, előnyére lenni a magyar hazának, a magyar embernek. Én igen kérem önöket, hogy egyeseknek félremagyarázása, egyeseknek — tessék elhinni — tiszteletreméltó és önök által is tiszteletet követelő, hazafias túlbuzgalomból eredő türelmetlensége ne rémítse, ne kedvetlenitse el ettől a munkától, mert biztosithatom, hogy polgártársadalom milliói is önöktől épen a nemzetközi, vonatkozásban várnak igen értékes szolgálatokat. S mivel a haza máris oly veszélyben van, hogy nagyobb veszélybe már alig kerülhet, igenis, kérem a nemzetgyűlés termében, mint a liberális ellenzék szerény tagja, hogy ez összeköttetéseket semmi gánccsal, semmi félelemmel nem törődve, mielőbb megindítani és létesíteni szíveskedjenek. Bizonyos körök népszerűtlenné akarják tenni ezt az irányt azzal, hogy ezt a szabadkőművesek és a zsidók képviselik, tehát kereszténynek nincs ott helye. A kérdés az, uraim, hogy helyes-e a cél vagy sem. A másik, a keresztény hitéleti szempontból feltett kérdés az, hogy megfelel-e a keresztényi eszme körnek, igen vagy sem ? Az ón véleményem szerint egyenesen evangéliumi követelmény, és ha ezt a kérdést — megjegyezni kívánom, hogy ízlésem ellenére — faji vagy felekezeti szempontból is kénytelen vagyok már megvilágítani, akkor ki kell jelentenem, hogy a kereszténységnek hitéleti érdeke és gazdasági érdeke is, hogy abban résztvegyenek, el ne különítsék magukat az eszményből azért, mert abban szabadkőművesek és zsidók a vezetők. Hiszen a kereszténység úgyis elkövetett egy nagy hibát akkor, amikor a gazdasági élet vezetőszerepéből kivonta magát. Itt az idő, hogy ezt a hibát helyrehozza, egy sokkal nagyobb, mert nemzetközi vonatkozású kérdésben. Nyugodtan indulhat meg az útjára még az intranzigens kereszténység is. Hiszen az, akit az egész világ tisztel, és akin csak itt mosolyognak, Giesswein Sándor, e hatalmas eszmének évtizedek óta zászlótartója, — igaz, hogy őt is megszólták érte, igaz, hogy azt mondották róla, hogy a zsidó pénzen tartott, zsidó politikát űző... Ernst Sándor: Dehogy! Rainprecht Antal; T. képviselőtársam a •kurzus időben is Giesswein ugy volt beállítva, mint hazaáruló. (Egy hang a szélsőbaloldalon : Ez nem kurzus-idő ?) Maga Giesswein hivatkozott — nem olvasta fel — XV. Benedek pápa egy enciklikájára, amelyben maga a római egyház feje, XV. Benedek az 1889 február 15-én tartott konzisztóriumhoz egy »Nostis errorem«féle allocutiot intézett, amelyben többek közt ezt mondja: Nem fogom azokat untatni, akiket nem érdekel, engem nagyon érdekel, azért foglalkoztam vele ; csak rövid kivonatot fogok belőle adni. Ezt irta XV. Benedek a háború előtt ; vitán felül áll, hogy a báboru után menynyivel nagyobb indoka és létjogosultsága van a pápa óhajának. (Olvassa) : »Nem volt idő, amelyben a béke eszméje jobban megfelelt a népek vágyának mint a mostani, amelyben mindenki ajkain forognak a testvériség, kiengesztelődés és egyetértés szavai. Uralkodók és ministerek nyiltan és ünnepélyesen hirdetik, hogy minden törekvésük arra irányul, hogy a béke áldását fentartsák. E tekintetben minden néposztály tetszésére számithatnak, mert tényleg a népek ellenszenve a háborúval szemben nőttön nő. Ez az ellenszenv igazoltabb valamennyi egyéb ellenszenvnél. Mert ha néha a háborút nem is lehet elkerülni, mindig nagy nyomorúság jár nyomában. Ez fokozottabb mértékben van ma meg és lesz a jövőben, a rengeteg hadseregek és a háborús technika nagy elöhaladottsága és a fegyverek nagy sokasága mellett. Ahányszor csak afölött elmélkedünk, mindig felgyulad szivünkbon a keresztény népek szeretete s attól indíttatva nem nyugodhatunk meg, hogy a fenyegető veszedelemmel szemben csak tehetetlen aggódással viseltessünk. Nincs fontosabb dolog, mint Európától a fenyegető háborús veszélyt elhárítani, ennélfogva minden erre irányuló törekvést az általános jólét előmozdítására szolgálónak kell tekinteni.« A pápa mondja ezt. »De hogy bizalommal remélhessünk a békében, nem elég azt csak óhajtanunk, maga a béke után való vágy még nem ád elég védelmet. A hatalmas hadseregek a minden mértéket túlhaladó fegyverkezés egy darabig elodázhatják a háború kitörését, de nem adhatnak szilárd és biztos nyugalmat. Sőt ellenkezőleg, ezek a fenyegető fegyverkezések inkább arra alkalmasak, hogy a gyanakvást és féltékenységet fokozzák, ahelyett, hogy azt eloszlatnák. Ezek azt okozzák, hogy az emberek aggódó lélekkel tekintsenek a, jövő felé, az a hátrányuk, hogy a népekre oly nagy terheket rónak, hogy már csak nem a háborút is türhe-