Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-5

 nemzetgyűlés 5. ülése 1922. levél ?) Ez kelt 1917 december 8-án. (Zaj és felkiáltások jobb felől : 1919-ről beszéljen !) Drozdy Győző : Ott sem tegnapi aktákat olvastak fel Î (Zaj.) Nagy Ernő: Szükség van ennek felolvasására azért, mert a képviselő ur itt hivatkozott bizonyos dolgokra, amelyek még előbb történtek, mint mikor ez a levél kelt. A levél igy szól (olvassa) : »December hó ö-én kelt, ruthén népünk művelődését előmozditandó felhivását megkaptam.« Nevezetesen ez a működés az volt, hogy én agitációt inditottam azon a vidéken, hogy ruthén pór gyermekeket a járás költségén neveltessünk az ungvári és a beregszászi iskolákban, hogy igy a nép közül is felszívódjanak és az intelligencia is fejlődjék azon a vidéken. »Nem tudom, hogy népünk iránti szeretetét dokumentáló elhatározását milyen szavakkal köszönjem meg. ön, főszolgabiró ur, oly bizonyságát akarja adni önzetlen, hazafias, humanisztikus működésének e néppel szemben, mit századokon keresztül nem tapasztalt e nép a polgári hatóságok vezetőitől. Hol lehettünk volna ma, a magyar kultúra mily fokán állott volna e nép ma, ha sorsán komolyan gondolkozott volna az arra hivatott államhatalom ! Mondhatni, hogy a papságnak a nép sorsán, elhagyatottságán való siránkozáson kivül senkisem törődött ezzel a néppel. Igaz, ezelőtt húsz éwe] megindult e téren boldogemlékü Firczák püspök kezdeményezésére egy akció, amely gazdasági téren az első két évben szép reményekkel kecsegtetett, de hogy milyen stádiumban van a népboldogitás most, azt Főszolgabiió Ur igen jól tudja. Vajha ezen igazi demokiatikus, a nép boldogitását cékó elhatározása megvalósulna ! Én hiszem, hogy égy ilyen józan eszme, melynek keresztülvitelére az anyagi garancia is megvan, feltétlenül megvalósul. Üdvözlöm ezért Főszolgabiró Urat kerületem minden papja, minden tanítója és annak a szegény, elhagyott, jobb sorsra érdemes rutén népnek nevében, melynek művelődését oly fölségesen akarja előrevinni. Alsóverecke, 1917 december hó 8-án. Őszinte tisztelettel Legeza József hivatalvezető, esperes-lelkész.« Felhozott itt a képviselő ur, sorrendben megyek, egy szénaszállitási dolgot. Megfelelek erre is, hiszen történetesen kezemben az a kir. ügyészségi határozat, mely engem fényesen tisztáz. (Sálijuk! Halljuk! balfelöl.) T. Nemzetgyűlés! Az 1916. évben a vereckei járásban a szénát 4—5 koronájával szedték össze mázsánként, a szomszéd járásban, Mármarosban pedig 8—10 koronát fizettek érte mázsánként. Többen feljöttek hozzám, papok, biztokosok, hogy tegyünk ebben valamit. En irtam a kassai parancsnokságnak és arra kértem, hogy vegye kezébe ezt a dolgot. Mi szállítani tudunk körülbelül 600 métermázsa szénát és ezt jutányos áron adjuk. A katonai parancsnokság visszairt, hogy a legnagyobb örömmel áll renévi június hó 24-én, szombaton. 31 delkezésünkre, a szénát megveszi és engem biz meg ennek összegyűjtésével. Visszaírtam, hogy a megbízatást nem vállalhatom, azonban minden tekintetben segítségére leszek a nép érdekében katonaságnak, hogy a szénát közvetlenül a néptől szerezze be. Visszairt a katonaság, hogy nekem ad métermázsánként — ha jól emlékszem — 80 fillér jutalomdíjat. Én erre ismét visszaírtam, hogy nem vagyok abban a helyzetben, hogy vállaljam, azonban ingyen és a nép iránti kötelességből magamra vállalom, de kikötöm azt, hogy egy tiszt jöjjön le ide Alsóvereckére. Meg is indult a szállítás ; ment gyönyörűenNagyon sajnálom, hogy nincs nálam az erre vonatkozó irat ; ha tudtam volna, hogy a t. képviselő ur ilyen részletesen megy bele a dologba és ilyen részletesen kell felelnem, felhoztam volna összes irataimat. Különben rendelkezésére bocsátok mindent a t. Háznak, de ez otthon van; így csak egyszerűen elmondom, hogy megindult a szénasz állítás. Körülbelül 3000 métermázsa szénát szállítottunk a katonaságnak. Állandóan ott volt egy katona, aki ellenőrizte a széna minőségét, később az is visszament, azt mondván, hogy itt nincs szükség rá, mert oly becsületesen és tisztességessen megy a dolog, hogy a katonai kincstár is teljesen védve van. Megjegyzem, hogy én a szénaszállitásba nem folytam be, megbíztam papokat, tanítókat, írnokokat, szegény embereket, hogy ők szedjék össze a szénát, ők szállítsák be és nekik adtam ezt a bizonyos 80 fillér jutalomdijat. Nekem is volt szénám, amit igazolni tudok Horváth Jenő miniszteri tanácsossal, aki akkor a kirendeltség vezetője volt, hogy béreltem, amint a mindenkori főszolgabiró bérelni szokott, az államtól 10 hold kaszálót. Ezen a kaszálón nekem is termett körülbelül 700 métermázsa szénám, amit eladtam a katonaságnak. (Felkiáltások a középen: Hétszáz mázsa 10 holdon?) 10 vagy 15 holdon. (Félkiáltások a középen : Az lehetetlen!) B. Podmaniczky Endre: Ez óriási termés! Nagy Ernő : óriási termés is volt akkor, mert rekordtermés volt a vidéken. Különben is mellékes, hogy mennyi volt, azt hiszem nem ez a dolog lényege. Menjünk csak tovább ! (Zaj jobbfelöl). Elnök : Csendet kérek, tisztelt képviselő urak! Nagy Ernő : Mondom, körülbelül 3.000 mé* termázsa szénát szállítottunk a katonaságnak, a katonaság adott a szénáért 12—13 koronát métermázsánként. Méltóztassanak elgondolni, hogy azon a szegény vidéken, ahol a zabon, a rossz tengerin és a krumplin kivül nem terem semmi, milyen áldás volt a népre, hogy a járásnak legutolsó zugában is megkapta a gazda becsületesen métermázsánként a 12—13 koronát a szénáért. Teljesen valótlan az az állítás, mintha én hadimunkával szállítottam volna be a szénát,