Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-12

A nemzetgyűlés 12. ülése 192', '2. évi július hó 4-én, kedden. 231 kormánypárt, hanem ellenkezőleg, épen arra akarok rámutatni, bogy hatalmi erővel nem lehet a pártviszonyokat konszolidálni, hanem a pártviszonyokat csak egységes elvi alapon lehet kialakítani. (Felkiáltások a jobboldalon : Dolgozzunk !) Hiszen én keresem azt az elválasztó határvonalat, amelyet fel kellene állitani, hogy a közöttünk és az önök között lévő politikai nézetkülönbségeket élesen elhatároljuk, de nem tudom megtalálni, legalább a politikai élet végcéljaiban nem, mert látok önök között ülni olyanokat, akik a demokrácia gondolatát, mint igent, képviselőtársam, aki előttem felszólalt, pregnánsan és bátran hirdetik, de látok olyanokat is, akik ezzel a demokráciával szemben már nem a konzervativizmus, hanem a reakció álláspontjára helyezkednek, ugy mint Nagy Emil t. képviselőtársam tegnapi beszédében. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Volna talán valami elválasztó vonal, azonban méltóztassék megengedni, hogy erre az útra ne térjek rá. Ezt az elválasztó vonalat a kormánypárt egyik vezető embere állitotta fel a napokban Debrecenben, amikor azt mondotta : »Most újból itt van ez a kettős tagozódás. Az egyik helyen álluak azok, akik a Krisztusért akarnak harcolni, a másik csoportban azok, akik az antikrisztusnak, a luciferizmusnak adták oda a lelküket.« (Derültség a bal- és a szélsőbaloldalon.) Drozdy Győző : Ki ez a teozófns ? Rassay Károly : Én megfogadtam a ministerelnök urnák az intését, de azt az egyet már ne kivánja tőlem senki, hogy az önzetlenségben odáig menjek el, hogy Lucifernek adjam el a lelkemet. (Derültség.) Szóval meg kell állapitanom azt, hogy az a törekvés, hogy itt a pártviszonyok konszolidálódjanak, sikerre nem vezetett és ha meg is nyugtatják a lelküket, hogy egy látszólagos többségnek tagjai, legyenek meggyőződve, hogy az első kritikus pontnál, — ennyi jóhiszeműséggel viseltetem a képviselőtársaim iránt —• az első kritikus pillanat alkalmával ez a többség darabokra fog széthullani. (Élénk ellenmondás a jobboldalon.) Drozdy Győző : A folyosón ! (Mozgás a jobboldalon.) Sándor Pál : Meskó helyesel ! Rakovszky István : Hiszen még fiatal ember ! Idealista ! (Derültség half elől. Zaj a jobboldalon és a középen. Elnök csenget.) Rassay Károly: Én azt hiszem, hogy azokban a politikai tévedésekben, amelyeket a ministerelnök ur elkövetett, nem utolsó helyen áll az, hogy a régi nemzetgyűlés pártkereteit kettétörte és ezzel egy egészséges parlamenti pártviszony kifejlődésének lehetőségét megszüntette. Mert hiszen dobhatnak önök a régi nemzetgyűlésre annyi követ, amennyi jól esik, egyet azonban nem tagadhatnak, hogy az a nemzetgyűlés a nép igaz akaratából gyűlt össze. Szomjas Gusztáv : Az entente akaratából ! (Zajos ellenmondások balfelol.) Meskó Zoltán : Igenis, igaza van abban, hogy a nép akaratából, nem pedig az entente akaratából. Friedrich István : Semmi köze az entente-nek hozzá ! (Folytonos zaj.) Elnök: Ezért a kifejezéseért a jobboldalon ülő képviselő urat rendreutasítom, mert megállapítása a történelmi igazságnak semmiképen nem felel meg. Rassay Károly : Nem lehet tagadni, hogy a nemzetgyűlés két pártjában megvolt elem, amely egy helyes pártviszonyokat létrehozó tagozódást lehetővé tett volna. Ott volt a kisgazdapárt a maga demokratikus irányával és programmjával . . . Fábián Béla : Hol az a szikla ? Drozdy Győző : Feláldozták szegényt ! Erdély Aladár : Majd megmutatjuk, hogy itt vagyunk ! (Zaj.) Rassay Károly : ... s a keresztény párt a maga tisztult konzervativizmusával, — most nem beszélek egyik oldalnak sem a hibás külsőségeiről, hibás politikájáról. Én arról beszélek, hogy a két pártban nem hiányzott az a két mag, amelyből kifejlődhetett volna egy egészséges konzervatív és liberális pártalakulás, amely az ország érdekében vállvetve és ha kell, egymással küzdve is tudott volna dolgozni. De akkor szabad kimondani ezt a szót : liberalizmus, és nem szabad megrémülni tőle. Nagy Emil t. képviselőtársam tegnap igen nagy bevezetés után jelentette, hogy ő a keresztény liberalizmusnak vagy a liberális kereszténységnek hive. Ezt azután felhasználta arra, hogy a régi liberalizmus ellen vádakat kovácsoljon. Én nem fogom védeni a régi liberalizmusnak bűneit és hibáit. Ez nem volna Ízléses dolog tőlem, de a meggyőződésemmel is ellenkeznék. (Helyeslés a jobboldalon.) Azonban, t. Nemzetgyűlés, van egy aggodalmam, ha azt látom, hogy az a keresztény liberalizmus azon az utón akar elindulni, amelyen Nagy Emilt, képviselőtársam kifejtett. Mert amikor ő a régi liberalizmus hibáiból nem lát mást, és ezt hozza ide, mint valami rettenetes, súlyos gravament, mint azt, hogy 1868-ban eltörölték az uzsoratörvényt, a régibb kor liberalizmusában nem lát más bűnt, mint azt, hogy két tanú alapján lehetett egy polgári perben igazságtalan Ítéletet hozni, ha ott nem talál más megróni valót, mint azt, hogy — amint mondja — élelmiszerhamisitást lehetett elkövetni, ugy hogy egész vidékek egészségét rontották meg és ennek nyomában csak egy kis rezsiköltségtöbblet büntetést szabtak ki, akkor én azt mondom, hogy itt az őszinteség hiányával állunk szemben. Mert elsősorban is azok, amiket az igen t. képviselő ur elmondott, nem egészen ugy vannak, amint ő elmondotta. (Felkiáltások balfelol : De mennyire nem!) Amit ő az 1868-as uzsoratörvény eltörléséről mondott, meg vagyok győződve róla, hogy az ő széleskörű műveltségével épolyan jól tudta, mint ahogy én a magam szerény műveltségével