Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-11

A nemzetgyűlés 11. ülése 1922. évi július hó 3-án, hétfőn. 197 két dolgot én tapasztaltam, mindkettő ellenkező irányú s elég arra, hogy bemutassa, mi okozta voltaképen Ausztria züllését. Múltkor Savanyukuton jártam, az u. n. Burgenland székhelyén. Körülnéztem és azt hallottam, hogy a Burgenland igazgatására, amely egy meglehetős magyar vármegyénél voltaképen alig nagyobb, Savanyukuton van jelenleg 46 Oberbeamte. Ez főhivatalnok aranygallérral. És hogy hány száz kisebb hivatalnok van, (Egy hang a szélsobaloldalon : Akárcsak nálunk!) azt nem tudtam megolvasni. Friedrich István : Ja, szociális termelésből fakad a jólét ! Nagy Emil : Hogy nálunk is igy van, azt nem lehet állítani, mert nálunk ugyanakkora vármegyerész igazgatására ha legfeljebb háromnégy Oberbeamte van : alispán, főszolgabíró. Ezek Ausztriában egyenesen alispáni, ministeri tanácsosi rangban lévő Oberbeamték ; nem kisebbek. Ahol — mint én ott tapasztaltam — ilyen kis terület igazgatására 46 Oberbeamtet alkalmaznak és a jó Isten tudja, hány száz Unterbeamtét, ott nem az a baj, hogy invesztíciós célokra bankót nyomatnak. A másik pedig, amit tapasztaltam, az, hogy a múlt alkalommal jött Ausztriából egy előkelő átirat, hogy egy uradalomnál azonnal mozdítsanak el a helyéről egy erdőmestert, mert a nép panaszt emelt ellene a Landesverwalternél. Azt feleltem erre, hogy kedves LandesverAyalter ur, a dolgot majd először megvizsgálom. Én még nem láttam népet, amely egy erdőmester ténykedésével meg lett volna elégedve, mert a nép az ő naivitásával az erdőkultura iránt valami óriási fogékonysággal nem bir. Ha az az erdőmester esetleg meggátolt valami erdőkárositásokat, — azért, mert egy deputáció elment panaszra a Landesverwalterhez — nem lehet azt az erdőmestert mindjárt szó nélkül áthelyezni, hanem a kérdést először meg kell vizsgálni s azután határozni. Tehát, t. Nemzetgyűlés, kegyeskednek látni, hogy Ausztria második baja a nyaklónélküli demokrácia, Mert nagyon szép a demokrácia, hogyha van valaki, aki korlátok közt tartja. Farkas István : Minálunk nincs demokrácia, mégis milyen drágaság van! (Zaj és ellenmondások jobbfelöl. Elnök csenget.) Nagy Emil : Kegyeskedjenek egyelőre felfüggeszteni a dialógusokat, úgyis rá fogok térni erre a kérdésre bővebben is. Ezúttal pusztán csak arra kívánok rámutatni, hogy azt, mintha Ausztria sorsára kerülnénk csak azért, mert esetleg invesztíciós célokra bankót nyomatunk, én nem tudom aláírni, mert Ausztria bukásának egészen más indokai vannak; azonban ezeket mind ezúttal feltálalni igazán nem óhajtom. De rá kell térnem más kérdésre is. Nem csak az utak tekintetében van a kormánynak óriási kötelessége, hogy azokat használható állapotba hozza, hanem más téren is. Hogy azonban egyelőre itt maradjak, pl. a múlt alkalommal egyik kerületi községemben hozzám jött egy deputáció, amely azt mondotta nekem : Hogyha a kormány forgalmi adót akar, akkor a forgalmat tegye lehetővé. Már pedig mi négy hónapig nem tudunk bemenni Szolnokra, mert rosszak az utak. — Tehát még a nép egyszerű lelke is megérti azt, hogy ezen a téren a kormánynak kötelességei vannak. Ezt mélyen t. Nemzetgyűlés, az infláció kérdésével nem tudom elintézettnek tekinteni. De vannak azután ezen a terrénumon egészen más nagytömegű más invesztíciók. Ott van pl. az öntözések kérdése, ott van a vizlecsapolások kérdése, ott van a házépítések kérdése. Hogy egyelőre a legutolsó mellett maradjak, a múltkor szakemberektől hallottam, hogy Németországban — meg is nevezték a várost — ingyen telket és potom pénzen, állami pénzből kölcsönt adnak azoknak, akik házat építtetnek. Pedig nehéz azt állítani, hogy a márka relative jobban állna, mint a magyar pénz. Ott van az öntözések kérdése. Ma már minden kultúrmérnök tudja, hogy a magyarországi folyamszabályozást lényegileg elhibázták, mert sohasem szabad folyamszabályozást ugy csinálni, hogy avval kapcsolatban öntözést ne csináljunk. Nálunk megcsinálták a szabályozást, a viz lefolyik, az altalaj nedvessége lecsökkent, ellenben nem gondoskodtak ugyanakkor öntözőművekről is, amelyekkel pedig Magyarország termelését fel lehetne fokozni talán a németországi nívóra is, hogyha erre nézve valamit tennénk az öntözés terén. Ez, t. Nemzetgyűlés, ugyancsak nem olyan kérdés, amelyet a magánosok egyedül meg tudnának csinálni, e tekintetben a kormánynak közre kell működnie a társadalommal. És ha én azt hallom, hogy pénzügyministeri szempontból elvi alapon az infláció miatt semmit sem lehet adni befektetésekre, akkor megijedek attól, hogy mi lesz a termeléssel, mi lesz azon tömérdek terület termékennyé tételével, amelyeket öntözés létesítése nélkül megjavítani nem tudunk. Ugyancsak igy áll a kérdés a lecsapolások dolgában is. Hiszen a Duna—Tisza közén, aki arra utazik, lát százezer holdszámra olyan területeket, amelyeket csak a magyar élhetetlenség hagyott ugy, hogy nem használhatók. Amikor a régi boldog monarchiában éltünk, lehettünk élhetetlenek, mert elvégre valahogy csak megvoltunk. Ma azonban, amikor a lét és nemlét között vergődünk, meg kell szüntetnünk azt, hogy legyen Magyarországon egy négyzetkilométernyi olyan terület is, amelyen nem folyik intenzív termelés. (Helyeslés a jobboldalon.) En nem állítom azt, t. Nemzetgyűlés, hogy ezen a téren a társadalom ne tegye meg a kötelességét. Amennyire nekem, szerény, egyszerű polgárembernek módomban van, agitálok, dolgozom, néha még gorombáskodom is, azokban a körök-