Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.
Ülésnapok - 1922-11
A nemzetgyűlés 11. ülése 19,22. évi július hó 3-án, hétfőn. 193 fedezetlen bankjegyinfláció növelése.« Ezzel szemben az én javaslatom, amelyet különvélemény formájában a t. Nemzetgyűlés elé hozok, következőkép szól (olvassa) : »Általában felhatalmaztatik arra a pénzügyministerium, hogy a szakministeriumoknak produktiv befektetési célokra, állami feladatot képező munkálatok végrehajtására (utak használható karba helyezése, csatornák, vizlevezetés, öntözési munkák, házépitések, stb.) a szükségletek mérvéhez képest megfelelő összeget bocsáthasson rendelkezésre.« Haller István : 1921 júniusában egy memorandumban ugyanezt kértem a kormánytól. Nagy Emi!: Amikor ezzel a kérdéssel foglalkozom, mindenekelőtt kénytelen vagyok logikai alapon szembeállítani a pénzügyi kormány álláspontját, amelyet a ministerelnök ur alátámasztott, a magam felfogásával. A figyelemreméltó első szempont, amelyet észre kell vennünk, az, hogy én tulaj donképen javaslatomban nem mondtam azt, hogy ezeket a beruházásokat szükségképen bankjegyinfláció révén kell fedezni. Nem is szokásos az, hogy megmondják, hogy pl. ezt a kiadást fedezzük a bankóprésből, azt a kiadást fedezzük adóból stb. Ez tulajdonképen mind egy óriási nagy komplexus, amelyben a bevételi tételekből fedeztetnek az öszszes kiadási tételek. Szorosan véve én nem azt kérem, hogy ezek a befektetések inflációval fedeztessenek ; én csak azt állítom, hogy ezeket a befektetéseket valahonnan fedezni keli. Azt mondja erre a mélyen t. pénzügyminister ur: én ezt máskép nem tudom megcsinálni, mint csak inflációval. Itt azonban szerintem az ő felfogása mégis némi hiányosságban szenved, mert ha az a bankóprés egyáltalában nem működnék, ha el lenne rakta, rozva valamelyik hivatal legbelső szobájában, akkor teljességgel érthető volna a pénzügyminister ur álláspontja. Igen ám, de a bankóprés működik. Működik mire ? A folyó kiadásokra, csak nem működik befektetések céljára. (Ugy van! half elöl.) A pénzügyminister urnák tehát voltakép ugy kellene formuláznia a maga felfogását, hogy az inflációt, a bankróprést csinálom ugyan, de csak folyó kiadásokra, nem pedig invesztíciókra. A kérdés helyes beállítása tehát mégis csak ez. Ha már most a kérdést igy teljesen feltárva nézzük, akkor tulaj donképen mit látunk ? A pénzügyminister ur nem perhorreszkálja azt, — azaz perhorreszkálná, ha tudná, de a kénytelenséggel számol — hogy pl. Belitska Sándor honvédelmi minister ur múltkori előadása szerint áprilisig belekerült Magyarországnak csak a katonai ellenőrzőbizottság működése havonkint 30 millió koronába. (Mozgás.) Ha ez folytatódik minden hónapban, akkor ez egy évben 360 millió koronát tesz ki. Azt mondja a minister ur, hogy ujabban ez leszállt 18 millió koronára havonkint. Ez mégis borzasztó összeg csak arra az egyetlen célra, hogy egy katonai bizottság az entente részéről Magyarországon működhessék. Van még azután tömérdek olyan kérdés, amelyeknél egész NEMZETGYŰLÉST NAPLÓ. 1922 1920. I. KÖTET. komplexusa a milliárdoknak megy el folyó kiadásokra, amire talán a nemzet érdeke szempontjából feltétlenül nem lenne abszolúte véve szükség. Én tehát ann}ában támadom meg csak a pénzügyminister ur álláspontját, hogyha már egyszer úgyis működik az a bankóprés, akkor az esetleg akkor is működjék tovább, ha az ijedség talán el is fogja az intézőköröket abban a tekintetben, hogy valamiképen egypár bankó- befektetés céljára is találna elhelyezést és nemcsak folyókiadásokra. Én ezt a félelmet a befektetéseknek az infláció utján való fedezésétől tulajdonképen ugy merném kifejezni : »horror investitionis« — a »horror vacui« ellentéteképen. S ez a »horror investitionis« olyan kérdés, amely nem uj dolog, amely fenforgott már a békében is. Mindenkor ott láttuk mi régi képviselők is azt a bizonyos pénzügyministeri felfogást, amely egyszerűen nem akart adni invesztíciókra pénzt. Ugyanezt látom megcsillanni a pénzügyminister ur felfogásában is, s bármily nagy tisztelettel vagyok is aziránt, amit ő mint pénzügyminister tesz, kénytelen vagyok ezt a kérdést a mélyen tisztelt plénum előtt megvilágítani és pedig nem abból a célból, hogy indítványomnak többséget szerezzek, minthogy én teljességgel a kormányelnök ur iránti bizalom alapján állok. Nekem nincs más célom, mint hogy felszólalásommal megindítsak egy olyan országos eszmeáramlatot, egy olyan vitát a szakemberek körében, amely biztos hitem és meggyőződésem szerint idővel rá fogja vinni arra a ministeriumot is, hogy nekem fog igazat adni. (Ugy van! a baloldalon.) Friedrich István : Három hónap múlva mindenki erre fog rájönni. Nagy Emil : Ezeket előrebocsátva, kegyeskedjenek megengedni, hogy ebben a fontos és mindenesetre igen kényes kérdésben elmondjam a magam véleményét. S ha ezzel némileg széles alapokon kell megpróbálkoznom, ne méltóztassanak ezt zokon venni, mert ez olyan fontos dolog, amelyet hirtelenében, néhány szóval elintézni nem lehet. Haller István : Helyes ! Halljuk ! Nagy Emil : Méltóztatnak egyértelműen tudni, hogy Magyarország hosszú időn keresztül koloniális helyzetben állott Ausztriával szemben. Nem azt értem, hogy ezt a koloniális helyzetet vissza ne sirná akárki, ha vissza tudnók állítani a régi szituációt a mai csonka Magyarország helyett, azonban erre a koloniális szituációra azért kell felhívnom nagybecsű figyelmüket, mert csak ebből méltóztatnak megérteni későbbi okfejtésemet. Ennek a koloniális helyzetnek az volt a lényege, hogy Magyarország állandóan termelt nyersterményeket, sajnos, nem valami intenzív módon, hanem meglehetősen extenzív alapon ; még nyerstermelésünk terén is messze- maradtunk Németország eredményei mögött. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) De ha nem is tekintjük ezt a kérdést, kétségtelen, hogy az volt a kormánykörök felfogása, az volt főleg a bécsi igazán irányadó tényezők tendenciája is, hogy Magyarország termelje a 25
