Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-10

176 A nemzetgyűlés 10. ülése 1922, birói láttamozási. Azért tehát, hogy elmehessenek a földtulajdonosok vagy a munkások munkára, kell nekik fénykép, községi igazolvány, egyik főszolgabírótól láttamozás, a másik főszolgabírótól láttamozás. A fényképet tudvalevőleg nem dobják az ember után ingyen, a vasutat is igen megdrágította a kereskedelmi kormány, a munkaalkalom elmulasztása is számításba veendő, az útiköltség, fuvar stb, is sokat tesz ki. Mindezek, továbbá az ácsorgás kellemetlenségei, mind közrejátszanak és mindezeken keresztül kell jutni az illetőknek, ha munkálkodni akarnak. Az a kérdésem, hogy nem lehetne-e ezeken a dolgokon egyszerűsíteni ? Igen feltűnő pl., hogy mikor ezeknek a személyazonossági igazolványoknak, amelyeket a községi elöljáróság állit ki, merituma és értéke csak az, amit a községi elöljáróság tudomása ad neki, amelynek alapján bizonyitj a, hogy X. Y. megbízható és a főszolgabírói L. betű, amellyel láttamozza az igazolványt, azt sem jobbá, sem rosszabbá nem teszi, mi szükség van arra, hogy a főszolgabíró, aki csak a papirost látja és ráirja az L. betűt, ebbe a dologba befolyjon ? Mi szükség van arra, hogy az emberek költségbe verjék magukat, munkaalkalmat mulaszszanak csak azért, hogy az L betűt megszerezzék, holott az igazolvány értelme akkor is csak az, hogy a községi elöljáróság ismeri azt az embert, megbízhatónak tartja, és mert ismeri, feltételezi róla, hogy tényleg munkálkodni megy, s nem forgat a fejében más gondolatot, s ugyancsak mert ismeri, tudja, hogy tényleg van saját földje a semleges zónában, vagy hogy tényleg munkaalkalom szerzésére megy oda. A főszolgabíró sem azt nem tudja, hogy van-e földje az illetőnek, sem nem látta, sem nem tudja, hogy szükséges-e az illetőnek a semleges zónába mennie, sem azt nem tudja, hogy megbizható-e vagy nem, de elő van irva, hogy az L betűnek rajta kell lennie az igazolványon s ezért az illetőknek időt és költséget kell áldozniok, hogy megszerezhessék. Kétszeresen kell áldozniok azoknak, akik nem a semleges zónán akarnak munkálkodni, hanem egy községgel odább, például Locsmándon, amely már az elszakított részbe tartozik. Ezeknek nemcsak a járási főszolgabírótól kell beszerezni a láttamozási, hanem be kell utazniok Sopronba és ott meg kell szerezniük egy másik L betűt is. Feltűnik az is, hogy a 12 éven aluli gyermekeket csak a szülőkkel együtt engedik át a semleges zónába dolgozni. Természetesnek kell tartani tehát, hogy a 12 év körüli gyermekeknek mindig fel kell szerelve lenniök születési anyakönyvi kivonattal, hogy tudják bizonyítani, hogy több mint 12 évesek és nincs szükségük arra, hogy apjukkal vagy anyjukkal menjenek. De aki nemcsak az íróasztal mellett gyárt rendeleteket, hanem ismeri is a falusi, a gyakorlati életet, az azt is tudja, hogy az a szokás fajún, hogy ebédtájban az ételt épen ezekkel az ilyen korban lévő gyermekekkel küldik ki a határban dolgozó szülőknek. Mármost, hogy menjenek ezek a szülőkkel együtt, évi július hő 1-én, szombaton. amikor a szülők már ott vannak reggel óta és várják, hogy ebédet hozzon nekik a gyerek. Más hátrányai is varrnak azonban ennek a vámvédelmi szervezésnek. A semleges zónából e Tendelkezés szerint nem szabad semmiféle terményt se kiszállítani, se oda bevinni. Előfordul azonban az az eset, hogy egy 130 holdas major egy kezelés alatt áll a magyar egy területen lévő gazdasággal, amely 70 holdas. A 130 holdas területre most a belső gazdaságból semmit nem lehet kivinni, sem onnan a belső gazdaságba behozni külön földmivelésügyi ministeri engedély nélkül és külön illetékek lerovása nélkül, bár ez a földtulajdonos a magyar területen lakik és a semleges zónában fekvő föld után minden magyar törvény szerinti adót és illetéket megfizetett. Ez természetesen a gazdálkodás nagy hátrányára szolgál, mert ha csak azt az esetet vesszük, hogy abban a külső gazdaságban van öt bérescsalád és ezeknek van 15 gyerekük, ezeknek a konvenciós gabonát kiszállítani nem lehet. Ha ebben a külső gazdaságban lévő tehén, amely a konvenciós tej szükségletet adta, mondjuk borjazás miatt nem ad tejet, akkor azoknak a gyerekeknek több tej nem jut, mert más tehenet oda földmivelésügyi ministeri engedély nélkül és külön illetékek lerovása nélkül kivinni nem lehet. A takarmány, a termény pedig hányszor elromlik, mielőtt a beszállítási engedély megjönne. Ezek olyan állapotok, amelyek a közönséget, a gazdálkodókat természetesen a legnagyobb mértékben elégedetlenné teszik és igy legkevésbé sem alkalmasok arra, hogy a magyar állameszméhez való hűséget bennök növeljék, ellenben alkalmasok arra, hogy az intézkedő körök iránti bizalmat és lojalitást csökkentsék, mert ezeknek az intézkedéseknek értelmét és magyarázatát megtalálni nem tudják. Nem tudják pl. magyarázatát adni annak, hogy hogy történhetik meg az, hogy inig 1922. január elsején szabad volt az egész semleges zónában a közlekedés különösebb izgazolvány nélkül, azóta négy hónapon belül már négyféle rendelkezés és uj szabályozás történt a határ átlépésére vonatkozólag. Mindenki azt mondja, hogy szabályozzák egyszer érthetően, logikusan, világosan, a gyakorlati élet követelményeinek megfelelően a határátlépést, hogy azt meg tudják érteni és ahhoz alkalmazkodni tudjanak. De hogy minden hónapban uj és uj rendelkezések jöjjenek, a közönségnek újból és újból máshoz kell hozzászoknia és a legujabbra is azt mondják, hogy 60 nap múlva azonban uj arcképes igazolványt kell váltani a személyazonosság igazolására, ennek értelme nincs és ezt a közönség akceptálni nem tudja. Az a kérdés is felmerült, hogy mit szól ehhez az eljáráshoz a szomszéd államhatalom, mert vannak nekünk olyan polgáraink is, akiknek viszont a teljesen elszakított részen van birtokuk, és vannak az elszakított részen, pl. Locsmándon lakó olyan állampolgárok, akiknek viszont a semleges zónában vannak birtokrészeik. Nagyon könnyen felmerülhet az a gondolat, hogy a másik állam