Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-10

A nemzetgyűlés 10. ülése 1922. évi július hó 1-én, szombaton. 175 Méltóztatnak javaslatomhoz hozzájárulni ? (Igen !) Ha igen, akkor ezt határozatképen mondom ki. Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Áttérünk az interpellációkra. Sorra következik ? Csík József jegyző: Haller József! Haller József: T. Nemzetgyűlés! Mielőtt interpellációm szorosan vett tárgyára rátérnék, legyen szabad két megjegyzést előrebocsátanom : Az egyik az, hogy interpellációm az előadandó visszásságok hatásainál fogva, amelyeket benne érintek, szerényem véleményem szerint eléggé sürgős természetű, s ha én mégis megvártam a rendes interpella ci ós- napot, ezt azért tettem, hogy az ugyancsak igen sürgős indemnités tárgyalása elől az időt el ne vonjam, arra kérem azonban az illetékes tényezőket, hogyha nem is úgynevezett sürgős interpellációként terjesztem elő, mégis az orvoslás és intézkedések tekintetében méltóztassanak ezt ugy tekinteni, mint valóban sürgős interpellációt. Másik megjegyzésem pedig az, hogy miután hivatkozásaim és adataim egyes konkrét községekre vonatkoznak, interpellációm talán helyijelentőségünek és partikuláris érdekűnek tűnhetnék fel. Én azonban azon a meggyőződésen és azon a véleményen vagyok, hogy ahol egy-egy magyar állampolgár szenved közvetlen sérelmet, az a bennünket mindannyiunkat összefűző együttérzésnél és szolidaritásnál fogva mindannyiunk sérelme kell hogy legyen, (Ugy van I) különösen akkor, ha arról van szó, hogy határmenti községek lakosságát érik sérelmek. Ezek nem lehetnek semmi néven sem helyi jelentőségű és partikuláris sérelmek és érdekek, hanem mindenesetre minden figyelmet megérdemlő országos jelentőségű kérdések. T. Nemzetgyűlés ! Köztudomású, hogy országunk határai a legszeszélyesebb önkényességgel vannak megállapítva olyképen, hogy nem ritkán, sőt igen gyakran egyes községeknek határait szelik át és osztják két részre : magyar fenhatóság alatt megmaradó területre és idegen fenhatóság alá került földrészre. Ez a körülmény a határmenti községek lakosságára nézve számtalan kellemetlenségnek a kútforrása lett. Ezeknek elméleti vázolása helyett, azt hiszem, helyesebb, hogy gyakorlati példán, Zsira sopronmegyei község példáján és előkelő és megbízható személyiségektől szerzett adatok nyomán mutatom be azokat a kellemetlenségeket, amelyek a határátlépésnek szabályozatlanságából, vagy inkább talán kellő gyakorlati érzék hijjával való szabályozásából származnak. A nevezett község határa épugy két részre oszlik, mint ahogy jeleztem általánosságban, hogy az igen sokszor megtörténik, sőt legnagyobb része épen a tőlünk elszakított részre esik, illetőleg arra a semleges területre, amely közöttünk és NémetAusztria között megállapittatott. A község maga magyar területen maradt meg. Már most rövid pár hónap leforgása alatt ennek a községnek a lakosai azért, hogy saját földjeiket megművelhessék, a következő tortúrákon mentek keresztül : Mig 1922 január l-ig az egész község határában szabadon közlekedhettek, mert addig az ideiglenes országhatár Zsiia község határterülete volt, addig 1922 január 1-től kezdve közvetlenül a község alatt a Sopron és Locsmánd felé elágazó országúton felállított a vámőrség egy-egy vámbódét, és kiadta a rendeletet, hogy attól kezdve mindazok, akik a semleges zónában lévő földjeikre igás állatokkal akarnak mezőgazdasági munkálatok végett menni, kötelesek előbb járlat-leveleiket leadni a vámbódéban. A község lakossága természetesnek találta, hogy valamiféle rendet kell teremtem, és ebbe belenyugodott, bár nagyon szerette volna tudni, hogy ha 1922 január l-ig az egész község határterületénlehetett különösebb igazolás nélkül kinekkinek dolgára menni, miért és hogyan történt az, hogy 1922 január 1-je után azt a vámvonalat és azt a vámsorompót, amely először éreztette velünk kézzelfoghatóan, hogy elszakítottak bennünket testvéreinktől, két-három kilométerrel beljebb kellett húzni és a község határa alá tenni a vámbódét. Denikve ezeket a járlat leveleket megszerezték és rendesen leadták. Azonban már május közepe táján a vámőrség parancsnoka uj követeléssel lépett fel, mondván, hogy nem elég a járlatleveleket leadni, hanem aki jármosállatokkal akar a semleges zónán lévő földjeire menni, az szerezzen magának a községi elöljáróságtól először egy igazolványt, azután ezt láttamoztassa a főszolgabíróval és azután kijárásnál, bejárásnál láttamoztassa a vámőrség parancsnokával s csak ugy mehet dolgozni. Ezt is elvállalta a község népe, mert nem tehetett egyebet, s remélte, hogy most már mégis nyugsága lesz. Egy hónap múlva azonban ujabb követeléssel álltak elő, és június 24-én a főbírói hivatal utján az a rendelkezés jött, hogy ezután 12 éven felüliek csak ugy mehetnek a semleges zónára m.unkálkodni, ha arcképes igazolvánnyal szerelik fel magukat, amely arcképes igazolvány beszerzése céljából tehát előbb fényképet kell szerezniök, azután a községi elöljáróságon kell a személyazonosságot igazoltatni, azután ezt a főbíróval láttamoztatni, a főbírónál kinek-kinek vagyoni képessége szerint a kiállítási illetéket lefizetni és azután lehet vele a vámbódénál jelentkezni és ugy menni munkára. Még egy másik válfaj a is van azonban ezeknek az arcképes igazolványoknak, t. i. azok az emberek, akik nem olyan szerencsések, hogy saját ingatlanuk lenne semleges területen legalább, hanem, akik kénytelenek más országba is átmenni munkálkodni, azoknak nem elég egy főszolgabírótól láttamozó st szerezni, hanem el kell menniök Sopronba is s a soproni főbírói hivataltól is megszerezni a szolga«