Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-10

174 A nemzetgyűlés 10. ülése 1922. évi július hó 1-én, szombaton. és nemzeti eszméket hangoztattuk és eljutottunk oda, hogy a magyar nagy vagyon — keresztény és nem keresztény egyaránt — még abban az irányban sem tette meg kötelességét, hogy külföldön, idegen fogságban sinylődő magyar testvéreinket hazahozatta volna, azokat is idegeneknek kellett hazaszállítaniuk. (Igaz ! ügy van 1 balfelől.) Nem tette meg kötelességét a nagyvagyon — a keresztény époly kevéssé, mint a másik — aban az irányban sem, hogy a nyomorgó, szenvedő társadalomnak, a zsenge magyarságnak, a gyermekeknek segitségére sietett volna. Eltűrte, hogy úgyszólván éhen sorvadjanak el, hacsak valamiképen idegen emlőre nem lehetett őket adni. Tisztelt Nemzetgyűlés ! Ezen a nemzetgyűlési választáson is, az azt megelőző politikában is mindig nagy ellenérzéssel találkoztunk, mikor ezekről az áldozatokról, a keresztény áldozatkészségről, a tettek kereszténységéről és a tettek magyarságaiéi beszéltünk. Főleg ezért lettünk mi destruktívek, ezért vágott végig rajtunk a sajtó, és vág "végig rajtunk most is a kormány keresztény sajtója. Nagy Ernő: Nem baj az ! Rupert Rezső : Most már a sajtó általában kijózanodott, de még van egynéhány intranzigens keresztény lap, különösen egy a ministerelnök ur kezében, (Felkiáltások balfelől : Üzlet ! Üzlet ! Nem lap!) amely még ma is, amikor annak az újságnak principálisa a békességet, a kibékülést, a kiengesztelődést hirdeti, szítja a békétlenséget, amely még ma is dicsér cselekedeteket, amelyek nem alkalmasak arra, hogy itt a kiengesztelődés műve bekövetkezhessek és nem alkalmasak arra sem, hogy a külfölddel szemben a mi hitelünket, becsületünket biztosítsák. Tisztelt Nemzetgyűlés ! Nagy megbotránkozással kellett hallanunk, hogy amikor egy velünk szenvedő, valamikor velünk szövetséges nagy állam, amely még ma, romjaiban is hatalmas és amely még sok reménységünknek lehet forrása, (Igaz ! ügy van ! balfelöl.) orgyilkcsság következtében elvesztette egyik legnagyobb fiát, akinél hatalmasabbat, nagyobbat egyik sem tett azok közül, akik ellene gyilkosságra szövetkeztek, mondom, nagy sajnálattal kellett nekünk tapasztalnunk, hogy — pedig a helyes külpolitika ezt is megkövetelte volna — nemcsak itt e Házban nem történt megemlékezés a német parlament ez illusztris tagjáról, nemcsak mi nem emlékeztünk meg kegyelettel és részvéttel a német nemzet egyik legnagyobb, leghasznosabb fiának tragikus haláláról, hanem a kormány sajtója még magyarázta is azt, hogy megérthető, ha ez a dolog, ez a rémes gyilkosság, ez az ostobaság bekövetkezett. (Igaz ! Úgy van ! Zaj balfelől.) Hát tessék, t. Nemzetgyűlés, a ministerelnök urnák, akinek sajtója igy viselkedik, akinek külpolitikáját igy irányitják, kimennie a külföldre és tessék neki áldozatokat kérni Magyarország érdekében. Mert ha én megkövetelem is ezeket az áldozatokat, amikor jellemzem a kormányt s a kritikát elmondom róla, akkor valamiképen megértem, hogy ez az áldozatkészség miért nem mozdult eddig meg, megértem abban, hogy ugy látszik, azt gondolhatták a keresztény és nem keresztény nagy vagyonok, hogy kár itt minden áldozatért, kár erősíteni ez

4, a rendszert, mert hiszen csak elfecsérli az én áldozatomat is s azután marad minden szépen a régiben. T. Nemzetgyűlés S Es most, hogy végre befejezem beszédemet, szintén Napóleon elbai naplójából •vett egy idézettel teszem ezt. (Halljuk! Halljuk ! balfelől.) Napóleon elmélkedvén az ő sorsa felett, elmélkedvén az önzetlenségről, az államférfiúi önzetlenségről is, és arról, hogy a legnagyobb államférfiú is kell hogy odadobja dicsőségét és legnagyobb hatalmát akkor, amikor a nemzet dicsőségéről van szó, — Napóleon azt mondja, »hogy ha akartam volna, hogy még több francia vér folyjék, Istenemre mondom, hogy nem ment volna olyan könnyen a dolog», t. i. az, hogy őt Elba szigetére száműzzék. Pedig Napolen, t. Nemzetgyűlés, Napóleon volt. Hatalma, fényes dicsősége nagy volt, s arról lemondani valóban csak a hazaszeretet óriási nagymértéke mellett lehetett. Nagy elhatározás, nagy önzetlenség, nagy önfeláldozás kellett ahhoz, hogy ő minden francia faluról-falura nem védte a maga pozicióját, nem védte azért, mert ez francia vagyonba, francia vérbe, francia áldozatokba került volna. T. Nemzetgyűlés ! Mi a mi kormányunktól ezt nem várhatjuk. Méltóztassanak csak a volt parlament utolsó estéjére visszagondolni. (Ugy van! balfelől.) Akkor arról volt szó, hogy egyik képviselőtársunk felszólította a ministerelnök urat, hogy közeledjék, legyen ő is áldozatkész, s a ministerelnök ur erre kijelentette, hogy ő már kimondta az utolsó szót, nem válhatik az ellenzék játékszerévé, vagyis még ezt a kis hiúsági áldozatot sem tudta nekünk meghozni. (Felkiáltások balfelől: Megbukott volna a titkos szavazásnál !) Hát az ilyen , kormánnyal szemben, amely az önzetlenség legkisebb mértékét sem tudta tanúsítani, amely azóta is görcsösen, minden hatalmával, ha kellett erőszakkal, pénzzel, ha kellett — ugy látszik — közpénzen kinyomatott gyalázó pamflettekkel, melyeket a kerületekben elszórtak, igyekezett hatalmát megerősíteni egy olyan választási havában, amelyben az alkotmányszegés szentségtörő útjára lépett és amelyben különösen az ellenzéket irtotta : az ilyen kormánnyal szemben bizalommal nem viseltethetünk és ép ezért a javaslatot nem fogadhatom el. (Helyeslés és taps a szélsöbaloldalon.) Elnök : Tekintettel az idő előrehaladott voltára, a vitát megszakítom és meg fogom tenni javaslatomat legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. (Halljuk !) Javaslom, hogy a legközelebbi ülésünket hétfőn, folyó hó 3-án délelőtt 11 órakor társuk s annak napirendjére tűzzük ki : 1. az indemnitásról szóló törvényjavaslat tárgyalásának folytatását ; 2. a jegyzőkönyv hitelesítését. (Helyeslés.)