Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.
Ülésnapok - 1922-10
170 A nemzetgyűlés 10. ülése 1922, évi július hó 1-én, szombaton. hoz, amit az állam a maga polgárainak teríteni tud, ezek is legalább a maguk emberségéből, a maguk erejéből megszerezhessék maguknak a mindennapi kenyeret. Többször volt itt szó arról, hogy államháztartásunk egyensúlya és a külföld bizalmának, külföldi hitelünknek visszaszerzése felé csak ugy haladhatunk, ha magunk is nemcsak a társadalmi békét valósítjuk meg, hanem ha takarékossággal, a kiadások apasztásával törekszünk az államháztartás rendjére. Ennek a feladatnak, a kiadások apasztásának teljesítése közben felvetődik a kormány számára egy nehéz kérdés, a tisztviselői kérdés, a tisztviselők létszámának apasztása. Mi, akik itt az emberség politikáját képviseljük itt két év óta és akiknek, mint már emiitettem, princípiumunk, hogy minden magyart meg kell menteni és a mindennapi kenyeret mindenki számára biztosítani kell, felfogásunkban a tekintetben is kötve vagyunk, hogy ezekről a feleslegessé vált, feles létszámú tisztviselőkről is gondoskodni kell. Egyik képviselőtársam, Friedrich István, felvetette, hogy miképen lehet róluk gondoskodni : olyképen, hogy munkaalkalmat biztosítunk számukra. Ez természetes, hiszen ez az egy megoldási mód adva van; nem mondható, hogy valami nagyon nehéz erre az expediensre rátalálni. De hogy a tisztviselők létszámát apasztanunk kell, az mindennél világosabb és természetesebb. Egy kis ízelítőt akarok csak nyújtani: 1914-ben a nagy Magyarországnak 331.920 közalkalmazottja volt, az 1921. évi Magyarországnak pedig— mert hiszen azóta szaporodás történt — 209.083 köztisztviselője van. Tehát a békelétszámu tisztviselőknek 2 /s része megvan. Hogy megvan, ez érthető, mert hiszen méltóztassék csak idefigyelni: a békebeli Magyarországon pl. a belügyministerium állományában a belügyministerium költségvetésének terhére eltartott közalkalmazottak száma 18.173 volt, ma pedig 38.865 tisztviselőt tartanak el a belügyi tárca terhére. A béke Magyarország belügyministeriuma tehát megvolt 18.173 főnyi közalkalmazottal, míg a letiport és egyharmad részére csorbított ország a belügyi tárca terhére 38.865 közalkalmazottat tart el. Természetes, hogy ez fenn nem tartható, mert hiszen a többi ministeriumoknál is hasonló a helyzet, mert ha nincs is ugyan szaporodás, de lényeges apadás sincs a régi viszonyokkal szemben. Eengeteg tisztviselő az, akit ennek következtében el kell bocsátani. Az állam nem bírja őket eltartani ; hiszen a teherviselés végső határához már akkor érkeztünk el, amikor Hegedűs Lóránt benyújtotta az 1921—22. évi költségvetést. Ebben azt mondja, hogy adófokozással többé segíteni a bajon nem lehet, mert elérkeztünk a teljesítőképesség határáig. Méltóztassék csak a jelentést elolvasni. így nem kínálkozik más expediens, más megoldás, mint a munkaalkalmak teremtése. De hogyan ? Hogyan lehessen munkaalkalmat teremteni olyan országban, amelynek közgazdasága nincs rendben ? ! Dénes István: Juttassák földhöz a magyar népet ! Rupert Rezső: Először a termelő munkát kellene megindítani. Dehogy ez megindulhasson, az én nézetem szerint még arra az expediensre sincs szükség, amelyet Friedrich István t. barátom indítványozott, hogy beruházási célokra csak engedjük szabadjára a bankó-inflációt. Friedrich István : Bizonyos mértékig ! Rupert Rezső: Ez megint csak a valuta leromlása, pénzügyi leromlásunk felé vinne közelebb, még pedig, véleményem szerint, szükség nélkül. Mert elismerem Friedrich István t. barátom okoskodásának helyességét arra az esetre, ha pénzt másként nem tudunk szerezni. Azonban tudunk pénzt szerezni, mert mihelyt itt rend lesz, mihelyt itt tényleg állami rend lesz . . . (Felkiáltások a szélsölalóldalon : Lehetetlen követelmény !) . . . mihelyt a biztonság rendszeresen meglesz és mihelyt — ami ettől függ — a vállalkozási kedv fellendül, mihelyt nem kell félni attól, hogy a vállalatokat az állam protekciós egyének, vagy protekciós egyesületek részére kisajátítja, mihelyt mindenki biztos lehet afelől, hogy az állam a maga hatalmával az ő munkájának az eredményét megvédelmezi és az ő számára biztosítja, akkor a tezaurált bankók mindenhonnan előkerülnek, akkor megindul az építkezés, akkor a rendelkezésre álló sok bankó mind forgalomba, vérkeringésbe kerül vissza és kezdi a nemzetgazdaságra nézve áldásos munkáját. Ebből legalább is az az előny, az a haszon származik, hogy a prést meg lehet állítani és fedezetlen bankjegyeket nem kell kibocsátani. Mert ha itt biztonság van, ha itt rend van, ha itt nyugalom van, ha itt az állam feltétlenné, vitátlanná teszi a vagyonbiztonságot még önmagával szemben is, hogy nem kell többé félni attól, hogy a kivételes hatalmával kibocsát ilyen vagy olyan rendelkezéseket, amelyekkel megköti a forgalmat, vagy pedig amelyekkel elveszi más embereknek egy élet árán megszerzett vállalatait, (Ugy van! balfélől.) akkor a külföldi tőke is ide merészkedik, akkor a külföldi tőke is bekapcsolódik a mi termelési életünkbe, akkor várni lehet azt, hogy a munkaalkalmak szaporodnak és a munkaalkalmak szaporodásával azután el tudjuk helyezni a feleslegessé vált közalkalmazottakat. Mert, t. Nemzetgyűlés, mirajtunk nemcsak ugy lehet segíteni, hogy az állam kap a külföldről kölcsönt (Ugy van ! balfelöl.) talán, nem tudom, egy bankjegy-intézet felállítására; hanem el lehet képzelni a külföld segítségét oly módon is, — és ez az egészségesebb segítés — hogy a külföld bevonul ide a tőkéjével és megkezdi itt az építést, a termelést. T. Nemzetgyűlés ! A közgazdasági életünket
