Nemzetgyűlési napló, 1920. XVII. kötet • 1922. február 09. - 1922. február 23.

Ülésnapok - 1920-309

A nemzetgyűlés 309. ülése 1922. évi február hó 9-én, csütörtökön. 21 szer az utolsó alkalommal ebben a nemzetgyűlésben kérve kérem, hogy ne legyen olyan rideg, ne zárkózzék el a hadviseltek azon követelései elől, amelyek hogy kétségtelenül jogosak, azt a tisztelt pénzügyminister urnák bensőjében, szivében el kell ismernie. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző : Nagy János (egri) ! Nagy János (egri): Tisztelt Nemzetgyűlés! Nem akarom a szót szaporítani, hiszen nem volt még országgyűlés, amelyen annyi szó hangzott volna el a tisztviselők érdekében, mint ezen a nemzetgyűlésen. De viszont, nem volt oly nehéz idő sem, amelyben valaha országgyűlés és kormány kormányzott, amely azokat a követeléseket és azokat az igényeket, oly nagy akadályok között tudta volna kielégiteni s amely kielégítés szinte lehetetlen, — mint a mai. Hiszen könnyű volna nekem is a kritika terére lépnem e törvényjavaslattal szemben, a kritikának könnyű az útja ; de én belátom, hogy ezt a nehéz helyzetet a vesztett háború, a versaillesi, a saint-germaini és trianoni béke teremtette meg, amelyből a kivizető utat csakis a hosszú türelem és a legnagyobb nélkülözések árán érhetjük el. Mindamellett le akarom szegezni, illetve meg akarom állapitani, tisztelt Nemzetgyűlés azt, hogy a magyar tisztviselői kar lerótta azt a vagyonadót, amelytől a nagy pénzintézetek, a részvénytársaságok, a hadimilliomosok és a vagyonos emberek annyira féltek és annyira félnek, pedig tőlük csak 5—20 százalékot kért a pénzügyminister, de a magyar tisztviselői kar 80—100 százalékig lerótta már ezt a vagyonadót, amennyiben mindenét, bútorát, amit a jobb világban összeszerzett vagy amit mint hozományt feleségével kapott vagy családjával szerzett, már felemésztette. (Ugy van! Ugy van !) OrbÓk Attila : Meg kell adóztatni a shimmyt, biztosan lehet belőle 2 milliárdot beszedni ! Nagy János (egri) : Nagy szolgálat ez a tisztviselők részéről a magyar nemzet iránt és a magyar nemzetet nagy hálára kötelezi a tisztviselőkkel szemben. Mert, hogy a mi pénzünk nem rohadt le annyira, mint az osztrák pénz és hogy minálunk a vagyon nem eresztődött ugy fel a vagyonosok zsebébe és kasszájába, mint Ausztriában és hogy a drágaság nem emelkedett oly magasra, azt a tisztviselők türelme, a tisztviselők szenvedései, nélkülözései, a tisztviselők nyomora eredményezte. Mikor pedig kénytelenek vagyunk ezen nagy áldozat előtt megilletődéssel megállani, az embernek igazán csodálkoznia kell azon, hogy az országban mégis akadnak olyanok, akik a tisztviselő-osztálylyal szemben bizonyos irigykedéssel, elégedetlenkedéssel viseltetnek, izgatnak a tisztviselői osztály ellen azzal az argumentummal, hogy ez a nemzet a nagy adókat nem birja meg a tisztviselők nagy száma miatt. Elhangzott a pénzügyi bizottságban is, a nemzetgyűlésen is már többször liberális oldalról az a követelmény, hogy miután Magyarország csonka lett, nem nagy Magyarországot alkot többé, tehát az igényeket lejjebb kell szállítani, a tisztviselőket el kell bocsátani. Azonban azok a nagyvagyonu inditványozók sohasem léptek elő azzal a másik indítvánnyal, hogy amit az állam nem tud megtenni : az ő vagyonukból kárpótolnák az illető tisztviselőket, (ügy van! jobbfelől.) En belátom, tisztelt Nemzetgyűlés, hogy a mi javaslatunk sem fedi mindazt, amit a tisztviselők kivannak. De ez nem szemrehányás, mint ahogy az ellenzéki oldalról hangzik, mert előttem áll az a liszta, amely a felemeléseket mutatja : a VII. fizetési osztályban az eddigi 12.000 korona 24.000 koronára emeltetik fel, a VIII. fizetési osztályban az eddigi 9600 korona 19.200 koronára lesz felemelve és igy végig a gyakornokoknál az eddigi 8400 korona évi drágasági segély felemeltetik 16.800 koronára. Ez az állam elmegy talán a megterheltetés legutolsó fokáig. Csak azt az egyet kifogásolom a törvényjavaslatban, hogy ez a javaslat összekapcsoltatik a forgalmi adóval és az illetékek felemelésével és ezáltal ujabb izgatásra ad alkalmat, hogy a tisztviselőknek bizonyos tekintetben egy kis segítséget megint az adóprés megszorításával ad. Nagyon helyes lett volna,amint az előttem szólók is emiitették, hogyha a minister ur ezt a törvényjavaslatot a forgalmi adó emelésétől elválasztotta volna, vagy legalább az adóemelésnek egy olyan módját hozta volna be, amely csakis a nagy vállakat érintette volna. Nagyon sajnálom azt is, hogy ez a törvényjavaslat nem hozza azt, amit a pénzügyminister ur expozéjában megígért, t. i. a tisztviselői fizetések egységesítését, a vármegyei és a városi tisztviselőknek az állami tisztviselőkkel való egyenjogúsítását. A vármegyei és városi tisztviselők között már hosszabb ideje nagy mozgalom, indult meg, itt küldöttség] arás volt, én is résztvettem az egyik küldöttségben és ott a ministerelnÖk és belügyminister megígérte, illetőleg kijelentette, hogy tisztviselő és tisztviselő között nem tesz különbséget. A pénzügyminister urnák, mielőtt beszédemhez hozzáfogtam volna, felemiitettem ezt a kívánságát a vármegyei és városi tisztviselőknek és a pénzügyminister ur azt a nyilatkozatot tette, hogy a belügyminister ur most dolgozik rajta, hogy a vármegyei és városi tisztviselőket egyenrangba helyezzék az állami tisztviselőkkel, (Felkiáltások a jobboldalon : Van erre ígéret !) Ez az igéret megvan, és csak azt sajnálom., hogy a nemzetgyűlésnek már rövid az ideje ahhoz, hogy ennek az ígéretnek eleget tehessen, és azért szerettem volna, ha ebben a törvényjavaslatban nyert volna módosítást, A nyugdíjasok kéielmének teljesítését is vártam ettől a javaslattól, amely kérelem oda konkludál, hogy az ő havi segélyüket 200%-kal emelje a pénzügyminister ur, mert hiszen a nyugdíjasok még nagyobb nyomorúságban vannak,