Nemzetgyűlési napló, 1920. XVII. kötet • 1922. február 09. - 1922. február 23.

Ülésnapok - 1920-313

Hí A nemzetgyűlés 313. ülése 1922. évi február hó lá-én, kedden. Friedrich István : Kisdedek ! Ahá ! Onnan vettétek a három gyermeket ! Már tudom. Schlachta Margit: Ez a felolvasott kis szemelvény abból az időből való, amikor a férfi még naivan körülbástyázta magát kizárólagos joggal, mert azt gondolta, hogy nagyobb tekintélyt tud magának szerezni, ha ez a jog monopóliuma lesz. A későbbi kor azonban már rájött arra, hogy mesterségesen tekintélyt fentartani nem lehet. A tekintélynek egyetlen egy feltétele van : az önmagában való érték és még valami, amit már nem olvastam fel, nehogy soká vegyem igénybe a t. Nemzetgyűlés idejét. Arra is hivatkoznak ugyanis a itt nők, hogy vájjon alább szállt-e a férfiak tekintélye, hogyha őket — amint ők mondják — »a ti rabasszonyaitokat szabadságra nevelitek«. Friedrich István : Rossz lelkiismeret ! Schlachta Margit: Arra is rájön tehát a modern ember, hogy az ő nívója csak emelkedik azzal, ha körülötte levők nívóját is emeli ! Kérdem, vesztett-e az angol férfi az ő tekintélyéből, hogy amit ma már nevetségesnek tartana, nem tesz többé a nők karzata elé függönyt az országházban, amint annak idején tette. Amint halad az emberi gondolkodás, mi sem maradhatunk egy helyben. Ami régen egészen szokatlan volt, az ma egészen természetes. A messze múltba való visszapillantással látjuk, hogy milyen nagy hatalom a megszokás és hogy nekünk, akik ilyen nagy rázkódtatásokon mentünk keresztül és újjá akarunk építeni egy országot, ezért le kell vetnünk a megszokottságnak, a régi ideológiáknak elszakadni nem akaró bőrsubáit. Nekünk uj világot kell teremtenünk, előttünk tényleg a krisztusi igazságnak és jogegyenlőségnek kell világítania. Ami elmúlt, az a múlté, mi azonban a jövő felé haladunk, (Élénk helyeslés.) melynek küzdelmeibe mindenkit egyformán be kell vonnunk. Kérdezem továbbá : talán joggal aggódnak-e azért, amiért Cato aggódott az Oppius-törvény hozatalakor, hogy talán ha a nők politikai egyenjogúságot kapnak, akkor a férfiak fölé kerülnek ? (Derültség.) Nagy tévedés. A természetnek törvénye az, hogy mindenki csak a maga tehetségei mértéke szerint tud érvényesülni. Addig, ameddig mesterséges beállítások lehetségesek, fentarthatók műbeállitások is, de véglegesen nem. Engedjék meg, mélyen tisztelt képviselőtársaim, hogy egy legkiáltóbb példát mondjak. A zene sohasem volt monopólium, hanem mindig teljesen szabad terület, sőt inkább a nők kultiválták. Soroljanak fel nekem a világhírű férfi-zeneszerzők mellett csak egy női zeneszerzőt is ! Ilyen nincs. Miért ? Azért, mert a nőnek a kompozícióra tehetség nem adatott. Szerezhetett volna a nő is akármilyen nagyszerű zeneműveket, de nem tette, mert nem tudta megtenni. Most áttérek a politikára. A politikai munkatér, a közpálya elsősorban a férfié, a férfinak van erre elsősorban tehetsége, a férfinak van erre hivatottsága. (ügy van ! ügy van í) A nőnek működési köre és tere elsősorban a család. Ami miatt rni politikai egyenjogositást kérünk, az az igazságérzetnek csupán az a legelemibb követelménye, hogy amint mi ugyanolyan polgárai, egyedei vagyunk a hazának, mint a férfiak, mi, akik ugyanúgy dolgozunk, a közös terheket ugyanúgy viseljük, az adóztatás, akár a vagyon váltság, minket ugyanúgy sújt, és a háborúban megfelelő téren a terhek nekünk épugy kijutnak, mi ugyanolyan mértékben kapjuk meg azt a befolyást is, ami minket megillet. Miért ? Csupán azért, hogy a kereszténységnek, a keresztény igazságok érvényesülésének szolgálatába álljunk ; s nem azért, hogy nagy politikai műveleteket vállaljunk, hanem a szociálpolitikának egyes programmpontjait munkáljuk, még pedig azokat, amelyek a család védelmére, a család felvirágoztatására szükségesek. Legyenek meggyőződve, hogyha teljesen egyforma cenzusa lesz a nőnek és férfinak politikai jogai gyakorlásánál, akkor is mindig önök maradnak ezen a területen az urak. Mindig a férfi fogja a nagy politikát csinálni. Miért ? Ugyanannál az oknál fogva, amiért a zeneszerzők sorában oly kevés nő van. Mi nem is aspirálunk arra, ami nekünk nem adatott meg. Lehet, hogy hosszú évszázados időközökben meg fog jelenni egy-egy nagyszerű női politikai tehetség, annak legyen nyitva a pálya, de a többség mindig abban a csendes, de kihatásában fontos körben fog mozogni, munkálkodni itt a nemzetgyűlésen is, amire hivatottsága van, mindig csak a nő, a gyermek és a kereszténység érdekében fog dolgozni, munkája ezentúl is ide fog koncentrálódni. De kérdem, tisztelt Nemzetgyűlés, vájjon a világ fejlődését, ahol az ma áll, nők irányitották-e ? Miért akarjuk mi ezeket a jogokat gyakorolni % Azelőtt a férfi volt a kenyérkereső és rá hárult az egész család fentartásának kötelessége, a nő pedig tényleg a ház négy fala között nyugodtan élvezte az életet. Később a gépek beállításával ez a helyzet egészen megváltozott, a gazdasági élet átalakult, de itt nyomatékosan hangsúlyozom, hogy ezt az átalakulást nem a nő, hanem a férfi irányította és intézte. Mind erősebben mutatkozott az a jelenség, hogy a férfi többé nem képes a családot eltartani. B. Szterényi József: Egyedül! Schlachta Margit: Igen, egyedül. A férfiakból álló parlament, mint ahogyan a múltkor kifejtettem, épen a férfiak egyoldalúságánál fogva nem tudta a gépek által előidézett gazdasági fejlődést a törvények intézkedéseivel oly módon követni, hogy egyúttal a család védelmére is megadtak volna mindent, amire annak szüksége van, és hogy saját maguknak — a férfimunkásnak, a férfipolgárnak — biztosítottak volna annyi jogot, amennyire a munkás számithat, mert hiszen minden munkás joggal igényt tarthat arra, hogy becsületes munkája után legalább annyit megkeressen, amennyire neki magának és családjának szüksége van. Bródy Ernő : Igaza van !