Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.
Ülésnapok - 1920-300
90 A nemzetgyűlés 300, ülése 1922. évi január hó 28-án, szombaton.minden nem nyilvános panaszt vagy felszólalást egyszerűen elsikkasztanak. Az esetleges vizsgálatot a saját javukra folytatják le. Mi készséggel szolgálunk továbbra is pontos adatokkal. Ha itt komoly vizsgálat indul meg, elegen leszünk, akik ezekért az adatokért, az ezzel járó súlyos veszedelmekkel nem törődve, helyt fogunk állani. Utóvégre nekünk már úgyis minden mindegy. Legjobb lenne valami parlamenti bizottság, melynek ideér kezesét előre jeleznék nekünk. Mellékelten néhány kimutatást küldünk fegyelmi büntetésekről (ez is csak az utolsó félév anyagának kisebbik része), a betegekről, akiket nem akarnak szabadonbocsátani, noha még az elitélt fegyencek is feltételes szabadságot kapnak, ha megbetegednek, továbbá az egyhavi fa- és élelemfogyasztásról. Az utóbbiakból kitűnik, hogy az éhező, fázó internáltaknak pusztán az eltartása fejenkint és naponkint 31 korona 53 fillérbe kerül az államnak, amihez fejenkint és naponkint 5 korona 50 fillér gépházi üzemköltség járul, tehát összesen 37 korona 03 fillér. Ebben nem foglaltatnak a tábor fentartásának, adminisztrációjának, őrzésének stb. költsége, a nagyszámú tisztikar, irodai személyzet, csendőrkülönitmény, 250 főnyi őrzászlóaljnak fizetései, nem is szólva arról a rengeteg munkaerőről, amit igy a társadalomtól elvonnak. Az amnesztiának, amellyel hozzátartozóink annyira biztatnak bennünket, itt se hire, se hamva. Az amnesztia-rendelet megjelenése óta mindössze 31 ember szabadult január 2-án. Negyven szabaduló nevét olvasták fel, de közülük hét teljesen ismeretlen volt, kettő pedig már régen szabadult. Ez minden szabadulásnál igy van. Talán statisztikajavitás ennek a célja. A létszám most 1133, ebből 710 a politikai fogoly. Hogy az utóbbi időben ennyire megcsappant a létszám, annak oka az, hogy a cseh, ukrán és román missziók számos internáltat, köztük sok gyermekes családokat vittek el. Magyarország megcsonkításán kesergő »keresztény nemzeti« urakat talán gondolkodásra késztethetné az a tény, hogy aki csak valami rokonságot vagy ismeretséget tud fölkutatni a megszállott területen vagy egyéb külföldön, — családok és egyéb emberek, akik itt az országban alapítottak existenciát — itthagyva mindent, inkább veszik igénybe a külföldi állampolgárságot és mennek ki a teljes bizonytalanságba, csakhogy reménytelen rabságukból szabaduljanak. Száz meg száz internált sóvárogva várja folyton a cseh, román, jugoszláv, lengyel, osztrák, ukrán stb. konzulokat. Csak a magyar szabadulásban nem bizik senki . . . Gondolják, hogy ezek az emberek ott künn irredentisták lesznek? Pedig még nem késő, még vissza lehet őket adni Magyarországnak. Amnesztia helyett vígan hoznak mindenfelől uj internáltakat. Újév napja óta Salgótarján (Fehér Vimos bányaalkalmazott), Jászberény (Beszteri József borbély), Debrecen (ismeretlen nevű fiatal leány), Pécs (Dörgő Mihály villamoskalauz) szállított szaporulatot. Pécsett száznál töb ember, a budapesti toloncházban 50 ember várja ideszállittatását. Most rettentően szenvedünk a hidegtől. Minimális mennyiségű fűtőanyagot kapunk, de a rozoga, vékonyfalu, tört ablakú, kőpadlós barakkokat különben sem lehet átfüteni. Kétszeres súllyal nehezedik ránk a kényszermunka, amelyet a szabadban, saját ruhánkban 20 éves bakák puskatusai közt kell végeznünk. Ma például száz ember az őrzászlóalj részére érkezett négy vagon tüzelőfát hordja a vasúti állomásról a három kilométernyire fekvő táborba; hóboritotta telepen át. Székely né Freifeld Erzsébet — itt férjhezment 16 éves leány, akiről utóbbi időben többször szó esett a nemzetgyűlésben — december 23-án, közvetlenül a szülés előtt szabadult. Van azonban több várandós nő is a táborban. Klein Margitot és Benkő Erzsébetet december 21-én, terhességük utolsó hetében férjüktől elszakítva, hajnali öt órakor két szuronyos csendőr vitte el Budapestre, a toloncház kórházába. A vánszorogni is alig biró nőket társnőiktől sem hagyták elbúcsúzni. A vaksötétben, dermesztő hidegben levitték őket a csendőrök őrszobájárá, ahol Lakatos főtörzsőrmester fülem hallatára a következő dörgő hangú szónoklattal ripakodott rá az ájuldozó nőkre: »Figyelmeztetem magukat, ha egy lépést tesznek jobbra vagy balra, ha egy gyanús mozdulatot látok, vagy egy gyanús hangot hallok, összekötözöm magukat, agyonszúrom, agyonlövöm mindkettőjüket!« Ezután megmotozták, majd lekísérték őket gyalog a három kilométernyire fekvő vasútállomásra, onnan Budapestre, ahol a toloncház venereás prostituáltjai között kellett a szülés pillanatát bevárniuk. Csak a vajúdás második napján, egy órával a szülés előtt szállították át őket a Zita-kórházba, Budapest legpiszkosabb intézetébe. Onnan rövidesen viszszahozzák őket csecsemőjükkel együtt. Hegyi Aranka nevű internált nőt egy fegyelmi büntetése alkalmával még 1921 elején a fogdában anyává tették az őrtálló katonák.« Cserti József: Hallatlan, oroszországi állapotok ezek ! Rupert Rezső (tovább olvas) ; »Novemberben aztán elvitték szülni Szombathelyre, ahonnan most, egyhónapos csecsemőjével együtt,, a legnyomorúságosabb állapotban visszahozták ; a jéghideg barakban, káposztalevesen és babfőzeléken táplálkozva, gyaluforgáccsal bélelt pólyába bujtatott vézna porontyát szoptatva, elmélkedhetik most azon, hogy miért veszélyesek ők ketten a keresztény szeretet társadalmára nézve. A múltkor szóba került a nemzetgyűlésben az augusztusban meggyilkolt leány esete. A beállítás azonban kissé téves volt, mert szökési kísérlet gyanújáról ott még a hivatalos beálli-