Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-300

82 A nemzetgyűlés 300. ülése 1922. szerint Lex Ralond és Kollár Dénes egy téves feljelentés alapján tényleg két napig le voltak tartóztatva. Nevezetteket egy Schlőgel Mihály nevű pusztaszentmihályi lakos december 24-én feljelentette, hogy nyugatmagyarországi felkelő. Két napra rá, december 26-án a feljelentő kijelentette, hogy a személyekben tévedett, mire Kollárt és Lexet azonnal szabadlábra helyezték. Kétségtelen, hogy ezen esetben az alantas osztrák hatóságoknak a velencei egyezménybe ütköző eljárásával állunk szemben, mert hiszen még az esetben is, ha Kollár és Lex felkelők lettek volna, a velencei egyezmény szerint senki a Magyarországtól elszakított terület lakói közül nem üldözhető és nem zaklatható, a terület átadása előtt tanusitott politikai magatartásáért. A magyar kormány nem mulasztotta el az osztrák kormány figyelmét erre leghatározottabban felhivni, amint nem mulasztotta el a tudomására jutott minden egyes sérelmes esetben sem, hogy egyes letartóztatott magyar állampolgárok érdekében azonnal a legerélyesebben eljárjon. Kétségtelen, hogy az osztrák megszállás első idejében a megszálló osztrák hatóságok részéről ismételten történtek jogsérelmek. Az osztrák kormány most újból biztositott arról, hogy a velencei egyezménynek az elszakított területek magyar polgáraira vonatkozó rendelkezéseit magára nézve feltétlenül kötelezőknek elismeri és azokat feltétlenül tiszteletben tartani szándékozik. Méltóztassék kérem addig is, amig a külüg}^minister ur Lingauer Albin képviselő ur interpellációjára a maga személyében az érdemleges választ megadja, ezeket tudomásul venni. A másik interpellációt Sándor Pál képviselő ur intézte, gondolom, január 26-án a külügyminister úrhoz és ebben az interpellációban elsősorban az osztrákok által elzálogosítani tervezett gobelinek kérdésével foglalkozott. Erre vonatkozólag a következőket van szerencsém a külügyminister ur képviseletében közölni : A bécsi lapoknak múlt évi december hó 28-iki számában jelent még a hivatalos közlemény arról, hogy Ausztria a jóvátételi bizottság hozzájárulásával a Habsburg-család hitbizomán}'! vagyonához tartozó bécsi gobelingyüjtemények elzálogosítása ellenében kölcsön felvétele iránt tárgyalásokat folytat. Bécsi követünk a bécsi kormánynál azonnal tiltakozását jelentette be. Minthogy az ügy fontosságára való tekintettel a külügyminister ur súlyt, helyezett arra, hogy a magyar kormány tiltakozásáról az entente is tudomást szerezzen, múlt évi december hó 31-én táviratilag utasitotta a külügyminister ur illető külképviseleti hatóságainkat, hogy a nagykövetek tanácsánál, a jóvátételi bizottságnál és az érdekelt kormányoknál addig is, amig a kimerítő tiltakozó jegyzéket hozzájuk juttathatja, Ausztria eljárása ellen tiltakozzanak. xl kimerítő tiltakozó jegyzék elkészülvén, azt a legközelebbi futárral, vagyis folyó évi január évi január hó 28-nn, szombaton. hó 12-én a külügyminister ur Parisba küldötte azzal az utasítással, hogy a tiltakozó jegyzék a nagykövetek tanácsához, a jóvátételi bizottsághoz és a francia kormányhoz azonnal benyujtassék. A következő napon londoni, római és bécsi képviselőink szintén utasítást kaptak, hogy a kimerítő tiltakozó jegyzéket az ottani kormányoknak azonnal juttassák el. Ugyanakkor intézkedett a külügyminister ur aziránt is, hogy a jegyzék másolatát a jóvátételi bizottságnak bécsi és budapesti hivatalai is megkapják. A tiltakozó jegyzékekre válasz eddig még nem érkezett. Ami már most magát a tiltakozó jegyzéket illeti, ebben részletesen ki vannak fejtve azok az okok, amelyek miatt a magyar kormány Ausztria eljárása ellen tiltakozik. A jegyzékben rámutatunk arra, hogy a gobelinek a Habsburg-család hitbizományi vagyonához tartoznak és igy Magyarországnak és Ausztriának ugyanúgy közös tulajdonát alkotják, mint az osztrák-magyar monarchiához tartozó osztatlan közös javak. Magyarországnak e jogát a trianoni békeszerződés is elismerte, amennyiben 191. cikke kifejezetten biztosítja Magyarország részére az osztrák-magyar monarchia közös javaiban, a koronabirtokokban és a volt uralkodóház magánjavaiban való részesedést, anélkül, hogy ezeknek a javaknak elosztására vonatkozólag a területi elvet kívánta volna alkalmazni. Még határozottabban megállapítható az entente-hatalmaknak e kérdésben elfoglalt álláspontja az 1920. évi május hó 6-án kelt végleges békefeltételeket kisérő válaszjegyzékből, amely az emiitett közös javak szétosztását Magyarország és Ausztria között kötendő barátságos egyezményre bizza s kilátásba helyezi a jóvátételi bizottság közbenjásását oly értelemben, hogy Magyarországnak e javakra vonatkozó jogigénye biztosíttassák és érvényesíttessék. A tiltakozó jegyzék, amely egyébként a vallás- és közoktatásügyi minister urnák és a kulturjavak bizottsága elnökének időközben beérkezett átiratában foglaltakat is figyelembe vette, utalt még a trianoni békeszerződés 177. és a saint-germaini békeszerződés 196. cikkének rendelkezéseire. Ez utóbbi cikk értelmében ugyanis Ausztria kötelezte magát arra, hogy azokból a művészeti, régészeti, tudományos vagy történeti gyűjteményekből, amelyek azelőtt az osztrák-magyar monarchia kormányához vagy a koronához tartoztak és amelyeknek a szóban forgó gobelinek is kétségtelenül részei voltak, húsz évig semmit sem fog elidegeníteni, sem szétosztani, sem pedig felettük rendelkezni, ha csak erre nézve e határidő eltelte előtt külön megállapodás nem jönne létre. Ausztriának e kötelezettsége minden bizonnyal a Magyarország részére elismert ama jog érvényesítésének biztositékául szolgál, amelynek alapján Magyarország