Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-300

72 A nemzetgyűlés 300, ülése 1922, Kiss Menyhért: Azért hoztam elő ezeket a most benyújtott adatokat, hogy méltóztassék a ministerelnök urnák ezen, adatok alapján Bencs Zoltán ellen ujabb igazolási eljárást elrendelni. (Zaj.) Mánd

y Samu: Igazolva van. Nem lehet újra kezdeni a kérdést. Elnök : Következik a választójogi bizottságba 20 tagnak megválasztása. Kérem Birth a József jegyző urat, szíveskedjék a képviselők névjegyzékét felolvasni; a távollevő képviselők jegyzékét pedig Gerencsér István jegyző ur fogja vezetni. Birtha József Jegyző (olvassa a névsort). Elnök : Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a távolvoltak névsorát felolvasni. Gerencsér István jegyző (olvassa a távolvolt ah névsorát). Elnök: Kérem a jegyző urakat, szíveskedjenek a szavazatokat összeszámlálni. A szavazás eredményéről az ülés végén fogok jelentést tenni. Napirend szerint következik az ipartörvóny folytatólagos (írom. 319, 405) tárgyalása. Soron van? Gerencsér István jegyző: Pálfy Dániel! Pálfy Dániel: T. Nemzetgyűlés! A magyar kézmüiparosság inkább aggodalommal, mint reményteljes várakozással tekintett az elé a pillanat elé, amikor az 1884 : XVII. tc.-ben foglalt ipartörvény revíziója a nemzetgyűlés asztalára kerül. Aggodalommal azért, mert 38 év keserves tanulságai meggyőztek bennünket arról, hogy hiába kérjük ilyen fontos, vitális érdekeinket érintő törvénynek megváltoztatását, ezt senki sem valósítja meg és 38 évnek kellett eltelnie, amig ennek a káros ós nyilvánvalóan rossz ipartörvénynek revíziója a nemzetgyűlés asztalára került. De viszont örömteljes várakozással nézünk a jövő elébe, mert érezzük azt, hogy az a világrengés, amely megrázta a földet sarkaiban, olyan irányzatot váltott ki az ország vezető köreiben is, amely a kézmüiparosság jelentőségét elismerni hajlandó, hajlandó a kézműiparosokat bekapcsolni a nemzetépítés nagy munkájába és igy hajlandó részükre megadni azt, ami jövőjüket biztosítja és ügyüket előbbre viszi. Az előtt, aki a viszonyokkal ismerős, az előtt érthető az a kettős érzelem, amivel a magyar kézmüiparosság az ipartörvény revíziója elé tekintett. De hogy érthető legyen azok előtt is, akik a dolgok mélyébe beavatva nincsenek, méltóztassanak megengedni, hogy rövid történelmi visszapillantással támasszam alá azt, amit elmondani szeretnék. (Halljuk ! Halljuk !) Blár most leszegezem azt, hogy a magyar kézmüiparosság gyűjtőfogalma alatt kizárólag az önálló, iparigazolvánnyal rendelkező, önálló ipart üző mestereket értem. % • ' B, Szterényi József: Mást nem is lehet alatta érteni! évi január hó 28-án, szombaton, Pálfy Dániel: Nagyon sokan, amikor iparosokról beszélnek, összetévesztik őket az ipari munkássággal. B. Szterényi József: Azt nem lehet összetéveszteni ! Pálfy Dániel: A t. képviselő ur, miután kereskedelemügyi minister is volt, nem téveszti össze . . . B. Szterényi József: Azelőtt sem, mielőtt minister lettem volna. Pálfy Dániel : . . . de nagyon sokan vannak, akik olyan fogalomzavarban szenvednek, hogy amikor iparosságról van szó, ebbe a fogalomba beleértik a munkásságot is. A magyar kézművesipar az Árpádokkal veszi kezdetét és Nagy Lajos ós Hollós Mátyás idejében már szerte az országban virágzó kézműiparra tekinthetünk. A Felvidék ós Erdély egyes városaiban pedig már oly tökélyre és hírnévre tesz szert a kézművesipar, hogy hírneve messze túlterjed az ország határain. Ezt bizonyítja az is, hogy az erdélyi országgyűlések naplóiban igen sokszor találkozunk oly intézkedésekkel, amikor az országgyűlések megtiltják, hogy az iparosság műveit a külföldre kiszállítsák. A céhek virágzásának korszakában pedig a polgári erényekkel ékes, megvagyonosodott kézmüiparosság a zászlóhordozója ebben az országban a kultúrának és jól szituált, jó vagyoni viszonyok között élő iparosság az őre ebben az országban a rendnek, polgári erényeknek és a vallásosságnak és védelmezője a hazának. Hogy ez igy van, hivatkozom SzádeczkyKardoss Lajos t. képviselőtársamnak »A céhek története« című munkájának egyik fejezetére, amelyben a céhekről és a kézművességről azt mondja (olvassa) : »A városok erődítésével a céhekre is uj kötelességek háramlottak. A várfalak és bástyatornyok fentartása és védelme a polgárság kötelessége lévén, a céheknek rendszerint egy-egy erődrész vagy bástyatorony adatott át gondozás végett. Igy a kolozsvári szabócéh a máig is fennálló úgynevezett Bethlenbástyát, a szűcs-, kovács-, ötvöscéh és a többiek más-más bástyatornyot, vagy erődrészt kaptak fentartás és védelem végett.« Igy van ez, t. Nemzetgyűlés, a XIX. század első feléig, amikor az Ausztriában megerősödő gyáripar és az Ausztriából importált iparszabadság elve kikezdi a magyar kézműiparosságnak eleddig szilárd talaját és kezdik megingatni a magyar kézmüiparosság biztos talapzatát, úgyhogy a XIX. század második felében a magyar kézművesiparosság életfája csak egy megtépázott árnyéka a régi céh-idők hatalmas törzsének. T. Nemzetgyűlés ! A múlt század második felében a koreszmékkel együtt harapódzott el az iparszabadság elve, t. i. £12 U.Z elv, amely azt mondja, hogy meg kell adni mindenkinek a boldogulás feltételeit eb^en az országban, mert aki nem boldogul az amúgy is elpusztul az élet versenyében. Ennek az amerikai izii gon^