Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-300

A nemzetgyűlés 300. illése 1922. dpikozásnak hatása alatt született azután az 1872 : VIII. tcikkbe foglalt ipar törvény, amely arról volt nevezetes, hogy az iparűzés feltétele gyanánt semmiféle képesítést nem irt elő. Ennek az ipartörvénynek értelmében boldog, boldogtalant rászabadítottak a magyar nemzetre, rászabadították a hozzá nem értőket és kontárokat az iparosságra és ez a szabad verseny hamarosan olyan helyzetet teremtett a magyar kézműiparosság amúgy is tőkeszegény soraiban, hogy a. törvény életbeléptetése után a kormány rövidesen foglalkozni volt kénytelen azzal, hogy ezen a tarthatatlan helyzeten segítsen, és igy történt azután, — miután megállapították, hogy a bajnak kútforrása az a nagy és korlátlan szabadság az ipar terén — hogy elhatározták egy uj törvény alkotását, amely a képesítés elvén fog felépülni. így keletkezett az 1884. évi XVII. tcikkbe foglalt ipartörvény, amely a 4. §-ában kimondja, hogy kézműves jellegű iparnak gyakorlásához — amelynek elsajátítása nyilvánvalóan hosszabb gyakorlatot és kézügyességet igényel — az engedélyt csak azok kapják meg, akik tanoncbizonyitvánnyal igazolják, hogy a mesterséget tanulták és akik bizonyos gyakorlati időt is tudnak igazolni. Amit azonban a törvény alkotója a 4. § illetőleg a képesítésnek adott, azt az előtte és utána következő paragrafusok egész sorozatában két kézzel visszavette, mert a 3. §-ban már azt mondja, hogy jogi személyek is űzhetnek ipart, ha üzletvezetőt tartanak ; a 6. § szerint nem köteles tanoncbizonyitványt felmutatni az, aki igazolja, hogy három évig szakba vágó munkánál gyárban, vagy valamely műhelynél dolgozott, a 7. § szerint, ha valakinek valamely iparág üzésére képesítése van, ugy az minden további képesítés igazolása nélkül áttérhet más képesítéshez kötött mesterság üzésére. A 8. § szerint iparűzéssel foglalkozhat az is, aki saját személyében semmiféle képesitést igazolni nem tud ; szinte kitanítja a törvény, hogy mi a tennivalója és kitanitólag odateszi, hogy üzletvezetőt jelentsen be. A 41. § szerint bérlők utján is gyakorolható az ipar. A 48. § szerint ha valakinek valamely iparág előállításához több mesterség gyakorlására van szüksége, feljogosítja az illetőt a törvény, hogy az általa gyártott iparcikk vagy készítmény előállításához szükséges iparágakat egyesitheti. Az 50. § szerint az egész ország területén gyűjthet megrendeléseket bárki ós ezeket a megrendeléseket effektuálhatja. Az 59. § azt is feljogosítja tanonc tartására, aki semmiféle képesítéssel nem rendelkezik. A 101. § pedig jogot ad annak, aki csak azt igazolja, hogy 15 éves, hogy munkakönyvet igényeljen ; csak azt kellett igazolnia, hogy 15 éves elmúlt, s az iparhátóság kénytelen volt részére a munkakönyvet kiállítani, ha igazolta azt, hogy őt valamelyik iparüző a műhelyében alkalmazza. Nem kell tovább magyaráznom, t. Nemzetgyűlés, hogy ebből minő anomáliák származtak. NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1920—1921. — XVI. KÖTE évi január hó 28-án, szombaton. 73 A 4. § kimondotta a képesitést, de a 3; § jogot adott arra, hogy Vác városa kovácsműhelyt nyisson, a Pesti Kereskedelmi Banknak, — csak példákat hozok fel — tételezzük fel, hogy joga van cipőműhelyt beállítani, akármelyik ügyvédi kamarának kalaposműhelyt felállítani és igy tovább. Milyen szembeállítása a 8. § rendelkezésének a képesítéssel az, amikor a 8. § jogot ad bárkinek arra, hogy ipari képesítés nélkül is űzhet ipart, és micsoda anomáliák származnak a 7. § szerint, hogyha meg van engedve annak, akinek egy mesterség üzésére képesítése van, hogy további képesítés igazolása nélkül áttérhet más mesterség üzésére — vagyis a cukrászból lehet géplakatos, a vasesztergályosból harangÖntő, a géplakatosból asztalos, a cipészből órásmester és igy tovább. Ez a legképtelenebb helyzetet teremtette. Igy például a 48. § szerint, is az építőmester, a kőmivesmester, aki egy épület falait emeli fel és akinek csak ez a kőmivesmesterség a mestersége, jogot nyer arra, hogy harmincféle mesterséget egyesítsen a saját személyében, mert az építőmester, a kőmivesmester, lehet ács, lehet kőfaragó, lakatos, szobafestő, mázoló, villanyszerelő, bádogos, és mindenféle mesterséget, amely egy ház felépítésére szükséges, a saját személyében űzhet. De nem folytatom tovább, t. Nemzetgyűlés, hiszen ebből is látni méltóztatnak, hogy milyen anomáliák merülhetnek fel egy ilyen törvény mellett, amely azt a látszatot kelti, mint hogyha egy kerítést építenének, amelyen belül a képesítéshez kötött mesterséget gyakorolhatják, de amely kerítésre egy kaput alkalmaznak és emellett még 10 nagy nyílást hagynak abból a célból és azzal a szándékkal, hogy aki nem akar a kapun ki- s bejárni, az a mellette hagyott nyilasokat szabadon és akadály nélkül használhatja. Méltóztatnak az elsoroltakból látni, hogy a magyar kézműiparosságnak az a lecsúszása, illetőleg az a lezüllése, elszegényedése, amely a céhek megszűnése után keletkezett, a szabadipar következménye volt, vagyis annak az 1872. évi ipartörvénynek következménye, amely reánk szabadította a hozzáértőket és hozzá nem értőket, s kontárokat egyaránt, amely szabaddá tette az iparűzést mindenki számára. Méltóztatnak látni azt is, hogy hogy amikor a kormány javítani kívánt ezen a helyzeten ós az 1884-iki ipartörvényt léptette életbe — amely a korlátolt iparszabadságot hozta, s amely a bajokon segíteni akart — ez a törvény azon laza paragrafusaival, amelyekben egyik paragrafus a másikkal szembe volt állitva, nem volt arra alkalmas, hogy a céhek megszűnése után az 1872es ipartörvénnyel intézményesen előidézett úgynevezett lecsúszást megakadályozza, és hogy a kézműiparosságot a további elszegényedéstől megmentse. Mert ne higgye senki, hogy a magyar iparosság életfeltételeit* csak a gyáripar aknázta alá. Hisz. ezt. igy szeretnékjbeállitani azok^ akik