Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.
Ülésnapok - 1920-299
54 ' A nemzetgyűlés 299, ülése 1922. évi január hó 27-én, pénteken. vizsgálat elrendelését oly nyomatékosan kérték, s annak bizonyítására vállalkoztak, s melyet a panaszlott jogi képviselője sem ellenzett, — a bizottság a vizsgálatot szükségképen elrendelte, hogy a helyszínen eszközölt tanúkihallgatások révén nyerjen bizonyítást, hogy ezen körülmények a választás lefolytatására nem birtak-e döntő befolyással ? A vizsgálat során felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyvekből a bizottság pontról-pontra megállapította, hogy az eskü alatt kihallgatott tanuk vallomásával a panaszban felsorolt megvesztegetés és etetés és itatás esetei egyetlenegy pontjában sem nyertek beigazolást, mert a panaszban névleg felsorolt, állítólag megvesztegetett vagy etetésitatásban részesült egyének tagadásával szemben panaszlók nem voltak képesek oly tanukat előállítani, Mk ezen elkövetett cselekményeket igazolni tudták volna. Nem lett tehát igazolva egyetlenegy tény sem, mely arra engedett volna következtetni, hogy akár maga a jelölt, Fábián István, vagy az ő megbízásából valaki más ezen cselekményeket elkövette volna, E^en megállapítások után tehát a panaszt el kellett utasítani, s miután Fábián István választása ellen a Dékány Sándor és társai által beadott panaszt, továbbá a megbízólevele ellen a házszabályok 15. §-a alapján beadott kifogást a bizottság már előzőleg elutasította, Fábián Istvánt végleg igazolt nemzetgyűlési képviselőnek kellett kijelenteni. Tisztelettel kérem tehát a t. Nemzetgyűlést, méltóztassék Fábián Istvánt a végleg igazolt nemzetgyűlési képviselők sorába beiktatni. Ezzel kapcsolatban jelentem a t. Nemzetgyűlésnek, hogy Labancz Anna és társai panaszlóknak Fábián István nemzetgyűlési képviselő választásának érvénytelenítése iránt beadott panaszának tárgyalása során felmerült költségek tekintetében a nemzetgyűlés második bíráló-bizottsága folyó évi január hó 24-én az érdekelt felekkel megtartott nyilvános szóbeli tárgyalás után a következő végzést hozta : A bíráló-bizottság az eljárási költségeket a felek között kölcsönösen megszünteti ; ellenben a bizonyítási eljárás során elrendelt vizsgálat költségeiben, melyet a bizottság 5000 koronában állapított meg, a feleket egyetemleges kötelezettséggel elmarasztalja olykép, hogy annak felét a panaszlók, felét pedig Fábián István panaszlott képviselő tartozik viselni. A panaszlók által a nemzetgyűlés pénztárába letett 5000 korona biztosítékot ennélfogva a vizsgálati költségek fedezésére Mikovínyi Jenő, a nemzetgyűlés által a vizsgálatra.kiküldött képviselő részére végleg kiutalja s eziránt • a nemzetgyűlés elnökét átirat utján megkeresi. Panaszlott Fábián István nemzetgyűlési képviselőt pedig kötelezi, hogy az 5000 koronában megállapitott vizsgálati költségeknek rá eső részét,,2500 koronát panaszlóknak, illetve azok jogi képviselőjének, dr. Dicső János abonyi ügyvédnek ezen végzés kézhezvételétől számított 15 nap alatt fizesse meg. A panaszlók meghatalmazottjának, dr. Dicső János abonyi ügyvédnek munkadíját és költségeit saját felével, illetve a panasdókkal szemben 35.875 koronában, a panaszlott képviselő meghatalmazottjának, dr. Dobos Sándor ceglédi ügyvédnek a védelem körül teljesített munkadíját és költségeit ugyancsak saját felével szemben 38.725 koronában állapította meg s ezen összegnek 30 nap alatti megfizetésére nevezett feleket kötelezi. Indokok : A bizottság a fenforgó körülmények figyelembevételével a házszabályok 103. §-ának rerdelkezése alapján szüntette meg az eljárási költségeket a felek közt, ellenben ugyancsak ezen szakasz rendelkezése értelmében a vizsgálati költségek egyetemleges viselésére a feleket el kellett marasztalni. Az ügyvédi költségek és munkadíjak megállapítása a felszámított költségek kellő mérlegelésével és a teljesített munka és az igazolt kiadások arányában történt. Tisztelettel kérem a t. Nemzetgyűlést, méltóztassék jelentésemet tudomásul venni. Az iratokat van fZ^rencsém tisztelettel becsatolni. Elnök: Ezen jelentés folytán-Fábián István képviselő ur a végleg igazolt képviselők névjegyzékébe felvétetik. Karafiáth Jenő képviselő ur a házszabályokhoz kért szót. A szó a képviselő urat megilleti. Karafiáth Jenő: Mélyen t. Nemzetgyűlési A nemzetgyűlésnek január 5-én tartott ülésén egy határozati javaslatot voltam bátor előterjeszteni, amely a következőképen szól (olvassa) : »Utasítja a nemzetgyűlés a belügyminister urat, hogy a községi közigazgatási tisztviselők anyagi helyzetének kérdését az általuk több ízben előterjesztett kérelmek kapcsán sürgősen vizsgálja felül és az, annak eredményéhez képest szükségessé váló intézkedést mielőbb tegye meg.« Ezt a határozati javaslatomat az igen t. Nemzetgyűlés január hó 21-iki ülésén a Ház elfogadta. Ennek ellenére a kiosztott napló, még pedig a nemzetgyűlés 296. üléséről szóló napló — nyilván nyomdai tévedésből — ezt tévesen reprodukálta és olybá tüntette fel a határozatot, mintha a Ház ezt a határozati javaslatot elvetette volna 4 Ennélfogva tisztelettel kérem a nemzetgyűlés t. elnökét, méltóztassék a jegyzőkönyvben ezt a tévedést megállapítani és a naplóbiráló bizottság utján a helyreigazítás iránt a szükséges intézkedéseket megtenni. Elnök: A jegyzőkönyvet be fogom hozatni és meg fogom állapítani, hogy a jegyzőkönyvben a határozati mképen van felvéve. Az idő előrehaladott voltánál fogva elő fogom terjeszteni a holnapi ülés napirendjére vonatkozó indítványomat. Javaslom a t. Nemzetgyűlésnek, (Halljuk I Halljuk ! a közé fen.) hogy a legközelebbi ülését holnap, f. évi január hó 28-án d. e. 11 órakor tartsa a következő napirenddel : 1. A jegyzőkönyv hitelesítése ; 2. az indítvány- és interpellációs-könyvek felolvasása ;