Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-299

54 ' A nemzetgyűlés 299, ülése 1922. évi január hó 27-én, pénteken. vizsgálat elrendelését oly nyomatékosan kérték, s annak bizonyítására vállalkoztak, s melyet a panaszlott jogi képviselője sem ellenzett, — a bi­zottság a vizsgálatot szükségképen elrendelte, hogy a helyszínen eszközölt tanúkihallgatások révén nyerjen bizonyítást, hogy ezen körülmények a választás lefolytatására nem birtak-e döntő be­folyással ? A vizsgálat során felvett tanúkihallgatási jegy­zőkönyvekből a bizottság pontról-pontra megálla­pította, hogy az eskü alatt kihallgatott tanuk val­lomásával a panaszban felsorolt megvesztegetés és etetés és itatás esetei egyetlenegy pontjában sem nyertek beigazolást, mert a panaszban név­leg felsorolt, állítólag megvesztegetett vagy etetés­itatásban részesült egyének tagadásával szemben panaszlók nem voltak képesek oly tanukat elő­állítani, Mk ezen elkövetett cselekményeket iga­zolni tudták volna. Nem lett tehát igazolva egyet­lenegy tény sem, mely arra engedett volna követ­keztetni, hogy akár maga a jelölt, Fábián István, vagy az ő megbízásából valaki más ezen cselek­ményeket elkövette volna, E^en megállapítások után tehát a panaszt el kellett utasítani, s miután Fábián István válasz­tása ellen a Dékány Sándor és társai által beadott panaszt, továbbá a megbízólevele ellen a házsza­bályok 15. §-a alapján beadott kifogást a bizottság már előzőleg elutasította, Fábián Istvánt végleg igazolt nemzetgyűlési képviselőnek kellett kije­lenteni. Tisztelettel kérem tehát a t. Nemzetgyű­lést, méltóztassék Fábián Istvánt a végleg igazolt nemzetgyűlési képviselők sorába beiktatni. Ezzel kapcsolatban jelentem a t. Nemzetgyű­lésnek, hogy Labancz Anna és társai panaszlóknak Fábián István nemzetgyűlési képviselő választá­sának érvénytelenítése iránt beadott panaszának tárgyalása során felmerült költségek tekinteté­ben a nemzetgyűlés második bíráló-bizottsága folyó évi január hó 24-én az érdekelt felekkel meg­tartott nyilvános szóbeli tárgyalás után a követ­kező végzést hozta : A bíráló-bizottság az eljárási költségeket a fe­lek között kölcsönösen megszünteti ; ellenben a bizonyítási eljárás során elrendelt vizsgálat költ­ségeiben, melyet a bizottság 5000 koronában álla­pított meg, a feleket egyetemleges kötelezettség­gel elmarasztalja olykép, hogy annak felét a pa­naszlók, felét pedig Fábián István panaszlott kép­viselő tartozik viselni. A panaszlók által a nemzet­gyűlés pénztárába letett 5000 korona biztosítékot ennélfogva a vizsgálati költségek fedezésére Miko­vínyi Jenő, a nemzetgyűlés által a vizsgálatra.ki­küldött képviselő részére végleg kiutalja s eziránt • a nemzetgyűlés elnökét átirat utján megkeresi. Panaszlott Fábián István nemzetgyűlési képviselőt pedig kötelezi, hogy az 5000 koronában megálla­pitott vizsgálati költségeknek rá eső részét,,2500 koronát panaszlóknak, illetve azok jogi képviselő­jének, dr. Dicső János abonyi ügyvédnek ezen végzés kézhezvételétől számított 15 nap alatt fizesse meg. A panaszlók meghatalmazottjának, dr. Dicső János abonyi ügyvédnek munkadíját és költségeit saját felével, illetve a panasdókkal szemben 35.875 koronában, a panaszlott képviselő meghatalma­zottjának, dr. Dobos Sándor ceglédi ügyvédnek a védelem körül teljesített munkadíját és költsé­geit ugyancsak saját felével szemben 38.725 ko­ronában állapította meg s ezen összegnek 30 nap alatti megfizetésére nevezett feleket kötelezi. Indokok : A bizottság a fenforgó körülmények figyelembevételével a házszabályok 103. §-ának rerdelkezése alapján szüntette meg az eljárási költségeket a felek közt, ellenben ugyancsak ezen szakasz rendelkezése értelmében a vizsgálati költ­ségek egyetemleges viselésére a feleket el kellett marasztalni. Az ügyvédi költségek és munkadíjak megállapítása a felszámított költségek kellő mér­legelésével és a teljesített munka és az igazolt ki­adások arányában történt. Tisztelettel kérem a t. Nemzetgyűlést, mél­tóztassék jelentésemet tudomásul venni. Az ira­tokat van fZ^rencsém tisztelettel becsatolni. Elnök: Ezen jelentés folytán-Fábián István képviselő ur a végleg igazolt képviselők névjegy­zékébe felvétetik. Karafiáth Jenő képviselő ur a házszabályok­hoz kért szót. A szó a képviselő urat megilleti. Karafiáth Jenő: Mélyen t. Nemzetgyűlési A nemzetgyűlésnek január 5-én tartott ülésén egy határozati javaslatot voltam bátor előterjeszteni, amely a következőképen szól (olvassa) : »Utasítja a nemzetgyűlés a belügyminister urat, hogy a községi közigazgatási tisztviselők anyagi helyzeté­nek kérdését az általuk több ízben előterjesztett kérelmek kapcsán sürgősen vizsgálja felül és az, annak eredményéhez képest szükségessé váló intéz­kedést mielőbb tegye meg.« Ezt a határozati javaslatomat az igen t. Nemzetgyűlés január hó 21-iki ülésén a Ház el­fogadta. Ennek ellenére a kiosztott napló, még pedig a nemzetgyűlés 296. üléséről szóló napló — nyilván nyomdai tévedésből — ezt tévesen repro­dukálta és olybá tüntette fel a határozatot, mintha a Ház ezt a határozati javaslatot elvetette volna 4 Ennélfogva tisztelettel kérem a nemzetgyű­lés t. elnökét, méltóztassék a jegyzőkönyvben ezt a tévedést megállapítani és a naplóbiráló bizottság utján a helyreigazítás iránt a szükséges intézkedé­seket megtenni. Elnök: A jegyzőkönyvet be fogom hozatni és meg fogom állapítani, hogy a jegyzőkönyvben a határozati mképen van felvéve. Az idő előrehaladott voltánál fogva elő fogom terjeszteni a holnapi ülés napirendjére vonatkozó indítványomat. Javaslom a t. Nemzetgyűlésnek, (Halljuk I Halljuk ! a közé fen.) hogy a legközelebbi ülését holnap, f. évi január hó 28-án d. e. 11 óra­kor tartsa a következő napirenddel : 1. A jegyzőkönyv hitelesítése ; 2. az indítvány- és interpellációs-könyvek fel­olvasása ;

Next

/
Thumbnails
Contents