Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-299

A nemzetgyűlés 299, ülése 1922, tiv munkába, ez úgyszólván katasztrófát jelent az egész ipari termelésre. Annak, hogy az emberek az ipartól tartózkodtak és az ipari tanoncpótlást nem tudjuk ugy ellátni, mint kellene, egy nagy oka volt az, hogy, épen a tanoncmunkát használták ki. Tanoncviszonyaink ziláltságát a legszomorubban mutatj hogy mig Németországban száz elszerződött tanonc közül 83 marad ugyanannál a mesternél és fejezi be ott a mesterségének megtanulását, addig nálunk — ha nincs is statisztika, de saját tapasztalataim szerint mondhatom, aki száz tanoncnak helyzetét megfigyeltem és pontos adatokat gyűjtöttem három éven keresztül — száz tanonc közül csak 32 maradt annál a mesternél, akihez elszegődött. B. Szterényi József : Ez csak száz ; hol van a többi százezer? Frühwirth Mátyás előadó : így van ez valószínűleg az ipar minden terén. Azért hivatkoztam, épen arra, hogy ez nem általános adat. A háború alatt ülíe orgiáit a gyermekmunka kihasználása. Mig 1901-ben az összes ipari alkalmazottakrak csak 13 százaléka volt fiatalkorú munkás, eddig 1910-ben már 15 százaléka, sőt 1917-ben, akkor, amikor a férfierő elment a háborúba, mikor a gyermekmunkát kellett bevonni, már a féifimunkások 54 százaléka volt fiatal munkás. Giesswein Sándor: Hány éves ? Frühwirth Mátyás előadó : 18 éven aluli. A gyermekmunka kihasználása különösen a hrdfe]szerelési gyárakban történt, azokban a műhelyekben, ahol srapnell-hüvelyeket csiszoltak. Megtörtént az, hogy egy-egy szakmunkás vezetésével 50—60 tanonc dolgozott, akik felszabadultak a háború alatt. Azt szeretném kérdezni, hogy micsoda ipari szakképzettséggel megy neki az életnek az, aki három éven keresztül srapneílhüvelyeket csiszolt, aki nem foglalkozott mással, mint fegyverkészitéssel, a hadsereg hadfelszerelési tárgyának egyszerű készítésével ? S az ilyeneknek százai, ezrei szabadultak fel a háború alatt. (Egy hang a középen: Népbiztosok lesznek!) Ezek nem fogják tudni megállni helyüket a jövő ipar fejlődésében. Azt az okot sem hagyhatjuk figyelmen kivül, hogy a tanoncvédelem és a fiatalkorúak védelme Magyarországon, különösen a háború alatt, igen alacsony fokon állott. Mig más nemzetek jobban vigyáznak arra, hogy felnövő iparosnemzedéküket védjék, addig mi ezt teljesen elhanyagoltuk. Legszebben mutatja ezt 1914. évi gyáripari baleseti statisztikánk, amely szerint a magyar iparban 47.000 baleset történt, melyek közül 14.000 volt a fiatalkorú munkások balesete. Körülbelül 30% volt tehát olyan, aki fiatalkorában balesetet szenvedett, és igen nagy százalék olyan, amely halálos volt, vagy olyan, hogy az illető soha többé nem mehetett vissza az iparba. Ha figyelembe vesszük még az iparfelügyelők jelentését, akkor százával hozhatunk konkrét eseteket, amelyek rámutatnak ezekre a hiányokra s amelyekből épen a fiatalkorú emberek, a fiatalkorú munkások védelmének hiányát lehet konstatálni. évi január hó 27-én, pénteken. 41 Igaz, hogy a kézműipar volt az, amely a legjobb tanoncanyagot nevelte gyáriparunk részére és ezért kalapot kell előtte emelnünk. Évtizedeken keresztül mindazok a szakmunkások, akik ma a gyáriparban dolgoznak, kisipari műheH ékből kerültek elő. A kisipar és a gyáripar tanoncnevelése közt vantíak nagy különbségek. A gyáripari tanoncnevelés ma már olyan fokon áll, hogy képes a gyáripar részére előkelő, nagyműveltségű, jó szakképzett embereket nevelni. Egy hibája van azonban a gyáripari •canoncnevelésnek, t. i. egy jó kisipari műhelyben a tanonc nemcsak az ipart magát tanulhatja meg, hanem a kereskedelmi szellemet, az értékesítés és az önálló iparvállalat vezetésére szükséges kvalitásokat is meg tudja szerezni. Arra, hogy Magyarországon a tanoncviszonyok milyen ziláltak voltak, érdekes példaként hivatkozom tanoncstatisztikára, amelyet 1910-ben felvettek. Eszerint az iparban és a kereskedelemben 178.000 iparos- és kereskedőtanoncot írtak össze. Azonban az ipartestületek, amelyek előtt kötelesek a tanoncok szerződést kötni, csak 82.000-ről tudnak. Ha most azt keressük, hol van itt a differencia oka, azt kell látnunk, hogy részint a sok törvénytelen tanoncalkalmaztatás, részint az ezen a téren való rendetlenség ennek az oka. Ennek a két oknak lehet betudni azt a statisztikai hiányt, azt a statisztikai differenciát, amely a két szám között fennáll. Ha beletekintünk a munkásbetegsegélyző pénz tárak jelentéseibe, azt látjuk, hogy a tanoncokná előfordulnak mindazok a tipikus betegségek, amelyek az iparban előfordulnak. A tüdővésztől kezdve a lábfagyásokig, a huzatos műhely tipikus betegségei, a bőrbajok, nemi bajok, mind az a betegség, ami egjT-általában felsorolható, felfedezhető a kis tanoncfiu életében. Es azt látjuk, hogy az az iparosnemzedék, amelynek az lenne a hivatása, hogy ha felnő, egészséggel szolgálja iparát, összeroppan férfikora delén, és az, aki az ipar fejlesztője lehetne, az ipar koldusává válik. Az egészségügyi állapotoknál nem jobbak a kulturális és erkölcsi viszonyok sem. A tanoncoktatásra minden állam óriási összegeket költ, mert minden állam meg van arról győződve, hogy iparának fejlezstése azon alapszik, hogy az iparostanoncnevelés milyen fokon áll. Magyarországon 1890-ben az állam, a városok, a községek, továbbá a kamarák, tehát mindazok, akiknek az iparostanoncoktatáshoz valami közük van, összesen körülbelül 3 millió koronát áldoztak erre. Ebből az akkori lakosság minden egyes lelkére, minden egyes fejre 20 fillér esett. 1910-ben összesen 5 millió koronát áldoztak iparostanonc-oktatási költségekre, amiből Magyarország minden egyes lakosára már 35 fillér esett. Ha azonban összehasonlítjuk ezt a statisztikát Németországéval, azt látjuk, hogy mig mi 35 fillért áldoztunk iparoktatási célokra fejenkint, addig Németország tanoncoktatási kiadásai annyit tesznek ki, hogy Németország minden lakosára 7 márka esett. Ebből látszik az az óriási NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1920—1921. — XVI. KÖTET. \}