Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-308

376 A nemzetgyűlés 308. ülése 1922. évi február hó 8-án, szerdán. lyel jelenleg dolgozik, nem birja el. Hiszen a mos­tani státus nem a 88.000 négyszögkilométerre zsu­gorodott Magyarországnak tisztviselői státusa,, ez kiegészül avval a rengeteg menekült tisztviselővel, akik a megszállott területről kerültek ide és akik, hogy idejöttek, erre részben a biztatást a magyar kormánytól, a magyar államtól kapták, tehát a kormánynak semmiképen nem lehet a felelőssé­get visszahárítani a menekült tisztviselőkre ; ezt a terhet a kormánynak épugy kell viselnie, mint más terheket, amelyek az ország nagy részének elvesztése révén reánk szakadtak. A harmadik : annak az igazságnak felismerése és avval az igaz­sággal való számolás végtére, hogy a magyar tisztviselő szemben azokkal az erkölcsi, társadalmi és nemzeti követelményekkel, amelyeket a nemzet támaszt vele szemben, abban a nyomorúságos anyagi helyzetében, amelyben eddig volt, tovább nem maradhat, mert ha tovább marad meg, súlyos szellemi és erkölcsi csapást fog jelenteni a magyar intelligenciára, ami egyúttal a magyar nemzeti eszmények lehanyatlását is jelenti. A bá­rom szempont közül a két utolsó egymással össze­függ, vagyis a tisztviselői státus nagy száma és a tisztviselők anyagi megélhetésének biztosítása között összefüggés van. A tisztviselői státust fel­tétlenül csökkenteni kell, és a csökkentés az egyet­len mód arra, hogy a megmaradt .tisztviselőket jobb, tanult emberhez méltó megélhetési viszo­nyok közé hozzuk. Az a törvényjavaslat, mely előttünk van, tényleg valami segitést hoz is, meg­oldást keres a tisztviselői létszám csökkentésére és nyújt valamit a tisztviselők megélhetésének biztosítására ugy, hogy a fizetésekhez pluszokat ad. Ha azonban azokat a körülményeket, melyek között a tisztviselői státus van, akkor sem az első, sem a második, amit a javaslat nyújt, nem kielé­gítő, a dolognak nem az érdemét érinti. Ami a tisztviselők létszámának csökkentését illeti, az újságokban és hivatalos helyeken meg­jelent nyilatkozatokból értesültünk róla, hogy körülbelül 11.000 magyar tisztviselőre vár az a sors, hogy 1922 június végéig, az állam elbocsátja őket szolgálatából. Ennek az eljárásnak erkölcsi oldalát előttem szólt Kerekes Mihály t. barátom fejtegette. Valóban nem igen látunk biztosítékot arra, hogy ez az elbocsátás megfelelő mértékek között igazságosan történik, hogy valóban azokat a státusokat könnyebbítik meg, amelyek legjob­ban vannak túlzsúfolva. Az én felfogásom is az, hog} r a kérdés megoldását nem azzal kellett volna kezdem és végezni, hogy felhatalmazzuk, a kor­mányt, .11.000 tisztviselő elbocsátására, nyugdíja­zására vagy végkielégítésére, hanem először azt kellett volna megtenni, hogy a nemzetgyűlés előtt tiszta képet alkossunk magunknak az ügyről, ide kellett volna hozni a kimutatásokat, amelyekből megtudjuk, hogy hány tisztviselővel is dolgozik ma a magyar állam, e tisztviselők közül hányan vannak olyanok, akik eredeti beosztási helyükön vannak most is, és hányan vannak olyanok, akik megszállott területről ' kerültek ide. Fel kellett volna tüntetni azt is, hogy a tisztviselők az egyes státusokon belül miképen csoportosulnak, mennyi van a közoktatásügynél, mennyi van a földmive­lésügynél, vagyis minden tárca keretéhez tartozó tisztviselők létszámát csoportosítás szerint kellett volna kimutatni. Hogy miért lett volna erre szük­ség ? Elsősorban azért, mert sok igazságtalanság­nak, méltánytalanságnak elejét lehet venni azzal, ha a tisztviselők elhelyezkedését világosan látjuk ; azt nem engedhetjük meg, hogy az elbocsátások­nál egyes ágak teljesen megnyomoríttassanak, más resszortoknál. pedig a tisztviselői felesleg meg­maradjon. Emiitette Kerekes Mihály t. képviselő­társam, hogy kétezer tanítót szándékoznak el­bocsátani. Ez teljes lehetetlenség. (Ugy van I Ugy van ! a baloldalon.) Aki ismeri a magyar tanüg}^ állapotait, tudja, hogy a magyar falvakban a leg­több helyen még mindig osztatlan iskolák vannak, amelyekben a legtöbb helyen 160 gyermek áll egy tanító gondozása alatt. HornyánSZky Zoltán : Lehetetlen tanítási mód, ez szüli a bolsevizmust ! Gerencsér István : Az uj Magyarországot csak olyan tudatos munkával lehet felépíteni, melynek alapja az emelkedett kultúra. Es amikor ezt hir­detjük, nem lehet restringálni a tanítók számát. (Ugy van ! a -baloldalon.) Hornyánszky Zoltán : A tanító kulturmissziót teljesít ! Nyéki József : Panasz van, hogy férfitanitó­ban hiány mutatkozik ! Hornyánszky Zoltán: Most mondta a pénz­ügyminister, hogy sok a tanító ! Nyéki József: Nem áll ! Hornyánszky Zoltán: Akkor miért támoga­tod a kormányt ? Gerencsér István : A pénzügyminister urnák arra a kijelentésére, hogy egy tanitó vezetése alá 40 gyermek tartozik, részletesebben nem akarok reflektálni, azonban kijelentem, hogy ez csak pa­piroson van igy. Valóban van egy kultuszminis­teri rendelet, — és nagyon örülök, hogy hallgatóim között van a kultuszminister ur is — ez a rendelet mutatja a kultuszminister ur jóindulatát, jó szán­dékát, mely azt célozza, hogy az iskolákban a tanulógyermekek és a tanítók száma között meg­legyen az arány, hogy egy tanitó vezetése alatt legfeljebb 40 gyermek legyen ; ezzel szemben azon­ban hiába próbálták egyes képviselők ezt biztosí­tani a kerületeikben, nem tudták keresztülvinni, mert nincsen elegendő tanitó. A tanítónőknél bizo­nyos tekintetben más a helyzet, itt felesleg mu­tatkoznék, de csak mutatkoznék, mert a városok­ban tanítónőkben felesleg van ; azonban ha a kultuszkormány diszponál ezek elhelyezéséről, akkor többé tanítónő-felesleg sincsen. Én azonban a részletekkel e tekintetben fog­lalkozni nem óhajtok, csak arra hi vom fei a figyel­met, hogy a tisztviselőkről szóló kimutatás a tiszta látáshoz feltétlenül szükséges, mert vannak esetek, hogy egyes ministeriális ágaknál nagyon sok a tisztviselő, más helyeken pedig nem kapni tiszt-

Next

/
Thumbnails
Contents