Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.
Ülésnapok - 1920-308
A nemzetgyűlés 308. 'illése 192, zottjaiban nincs meg elegendő mértékben belátás, hogy a felszámolás minél gyorsabb lebonyolításához fontos szociálpolitikai és jóléti érdekek fűződnek, melyeknek előmozdítása elsősorban rajtuk múlik. Méltóztassanak megengedni, hogy az érem másik oldalát is megvizsgáljam. Ez a javaslat a közszolgálati tisztviselők anyagi helyzetének a javításáról szól. Amint eddig azt néztem, hogy mit ad, mit igyekszik adni az állam a tisztviselőknek, most hadd nézzem és vizsgáljam, hogy a tisztviselők mit és hogyan adnak az államnak, a köznek. Méltóztassanak megengedni, hogy amint rámutattam az egyik oldalon a hiányokra és hibákra, rámutathassak az érem másik oldalán is azokra a hibákra is, melyeknek javítása elsőrendű közérdek és állami feladat. Tisztviselő osztályunknak legnagyobb része a vidékről jött be a városokba, ott elvárosiasodott és elszegényedett. Már a háború előtt is rendkívüli anyagi nehézségekkel küzdött, a háborúk es a forradalmak pedig anyagi helyzetében végleg tönkretették ezt a társadalmi réteget, kulturszükségleteinek kielégítésére képtelenné tették, munkakedvét teljesen felőrölték. Röviden ez az a kép, amelynek hátrányos és káros hatásait a közönség lépten-nyomon érzi. El kell ismernem, hogy habár közigazgatásunk és közigazgatási tisztviselői karunk az utolsó évtizedben kemény próbát állott ki és nagy teljesítménye a legnagyobb elismerést érdemli, viszont vannak közismert bajok, közismert hibák, s azt hiszem, senki sem tagadhatja, hogy itt gyökeres, mélyreható, sürgős intézkedésekre van szükség épen a közérdek szempontjából. Szükség van fontos intézkedésekre azért, mert a tisztviselők az államszervezet megtestesítői, az állami erő és akarat exekutiv szervei, tehát az egyáltalán nem közömbös az államhatalomra nézve sem, hogy ez a tisztviselői osztály milyen, miképen dolgozik, míképen adminisztrál, miképen szolgálja a közönség érdekeit. Ha ezt a kérdést nézem és vizsgálom, tudom, hogy itt bizony nagy és régi bajok mutatkoznak. A bajokon elsősorban azáltal kellene segíteni, hogy a tisztviselők anyagi helyzetét megjavítsuk. Milyen azonban ez az anyagi helyzet ? Ha a tisztviselők anyagi helyzetét nézem, akkor a tisztviselőket két csoportba osztanám. Az egyik csoportba tartozik a tisztviselők nagy tömege, mely kapja az ismert és általam is felsorolt ellátást. Ha szembeállítom teljesítményét és teljesítőképességét azzal, amit az állam ad, arra a meggyőződésre, arra az eredményre jutok, hogy az állam kenyere még nem a legszárazabb és nem a legrosszabb kenyér. Minden közigazgatási hatóságnál, minden közigazgatási szervnél vannak azonban egyes tisztviselők, akiknek vállán nyugszik annak a hatóságnak minden terhe, minden gondja; akik ?. évi február hó 8-án, szerdán. 365 éjjelt-nappalt eggyé téve dolgoznak annak a hatóságnak, az államnak és a közönségnek érdekében ; minden gondjukat, minden erejüket, idegzetüknek minden erejét leköti az állami munka ellátása, akik nem képesek más mellékkeresethez jutni. Amit az állam ezek számára ma ad és adhat, nem elegendő. Ugyancsak hasonló jelenséget tapasztalhatok a fegyveres erő terén is. Ott is vannak vezető állásban levő, igen nagy feleiősséggel dolgozó személyek, akik minden erejüket, minden figyelmüket hivatali kötelességük ellátására fordítják. Óriási felelősség nyugszik ma rajtuk: az állam fegyveres erejének szervezése, fentartása, a nemzet védelmének a biztosítása. Hogy csak egy-két ilyen fontos pozíciót említsek, itt van a hadműveleti iroda főnöke, a vezéikar főnöke stb. Amit az állam ezeknek ma ad, egyáltalában nincs arányban azzal a fontos és felelősségteljes feladattal, melyet ellátnak ; nem is elegendő arra, hogy önmagukat fentarthassák, | és ennek a következménye az, hogy ugy a vei zető tisztviselők csoportjában, mint a vezető j katonák csoportjában épen a tisztviselőknek és | a katonáknak a legjava az, amely részben már elhagyta az állam és a nemzet szolgálatát, részben féllábával már kmn van és más elhelyezést igyekszik magának biztosítani csak azért, mert ők is emberek, nekik is fenn kell tartamok magukat, meg kell élniök. Ezért én itt azt a megoldást lennék bátor proponálni, hogy keressen módot a pénzügymmister ur arra, hogy akár a legközelebbi indemnitási javaslatban, akár ha az uj nemzetgyűlésben vagy országgyűlésen tárgyalás alá kerülhet, a költségvetési javaslatban ezen rendkívüli teljesítményű vezetőtisztviselők részérç magasabb honoráriumról gondoskodjék. Kerekes Mihály: Először a létminimumot kell biztosítani. Erődi-Harrach Béla: A létminimumot biztosítva látom. Kerekes Mihály: Most? Erődi-Harrach Béla : Biztosítva látom már most . . . Hornyánszky Zoltán : Ez szociálpolitika ! Kerekes Mihály: Hallatlan! Erődi-Harrach Béfa: . . . mert mint voltam bátor kimutatni, az állami kenyér nem a legszárazabb, nem a legrosszabb kenyér. A tisztviselők tömege részére, a vezetők számára azonban mindenesetre gondoskodnunk kell olyan pótlékról, mely fentartsa továbbra is munkakedvüket, hogy ne hagyják el az állami közigazgatási szolgálatot és hogy ilymódon fontos és értékes munkásságuk az állam részére biztosítva legyen. Nem azt mondom, hogy amit ma az állam ad, az teljesen elegendő és megfelelő, de van az állam teljesítőképességének is határa, — amint beszédem bevezető részében mondottam — hisz a pénzügyi egyensúlyt fenn kell tartani, mert ha nem tartja fenn a pénzügyi kormányzat,
