Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-308

A nemzetgyűlés 30S. ülése 1922 vászonnemük, amelyek legnagyobb részben Cseh­országból kerülnek hozzánk, aránylag olcsóbban lettek volna megszerezhetők, mint most, annak a hirnek következtében, hogy az állam gondos­kodik a szükségletekről, legalább legnagyobb mértékben, sokan elmulasztották a kedvező kon­junktúrát, az árukat azonban épen a szervezet nehézsége miatt nem kaphatták meg. Viszont annyira nélkülözik a tisztviselőcsaládok e téren az illető árukat, hogy nem várhattak tovább és kénytelenek voltak a mostani rossz valutáris viszonyok mellett legalább egy részét meg­szerezni a még ki nem utalt textiliáknak. Vannak viszont tiszfcviselőcsaládok, amelyek talán épen korábban gondoskodtak a szükség­letek fedezéséről és most nem kivannak talán cipőt, vagy siffont, hanem egyéb ruházati cikkre volna szükségük. Hogy azonban el ne essenek a kedvezményes árutól, azt is megveszik, de meg kell venniök azt a drágább árut is, amire elsősorban van szükségük. Hogy még egy utolsó, ilyen kirivó hátrá­nyos mozzanatot emlitsek, rámutatok az üzlettel, a szervezettel járó adminisztracionális költségek horribilis voltára, amely költségek az egész el­látást terhelik és ennek következtében drágít­ják a dolgot. Az államtól jelentékeny összegeket vonnak el e célra, viszont a szervezet alkalma­zottai elégedetlenek, mert a szervezet vezetősége igen helyesen igyekezik az adminisztracionális költségeket a minimumra redukálni, ennek kö­vetkeztében az alkalmazottak kedvetlenek, amit a fogyasztóközönsóggel éreztetnek, a tisztviselők pedig kevesebbet kapnak, mert hiszen az állam teljesítőképessége bizonyos határok között mozog. Ilyen módon is károsodás éri a tisztviselőket, ennek következtében a főbb kirivó mozzanatokat összefoglalva, megállapíthatom, hogy a kormány­nak igen rokonszenvező gondoskodásából fakadó intézkedés nem jelent oly könnyítést, mint amilyent a kormány szándékolt volna és most is szándékol a tisztviselők érdekében. A segítés e módja drágítja a fogyasztást az előbb említett okokból, amiket bátor voltam kifejteni s azok­ból az okokból, amelyekre még rá fogok mutatni. Aggályaimat nemcsak a magam tapasztalatából merítem, hanem a közigazgatás számos területén dolgozó tisztviselők, barátaim, ismerőseim pana­szaiból. Amikor e kérdésről több alkalommal beszéltek, találkoztam oly érvekkel is, amelyek azt mondták, hogy az ellátás ily módja nem­hogy drágítja a fogyasztást, de olcsóbbá teszi, mert a kereslet az árúk iránt kötötten, egysé­gesen jelenik meg. Én ezt az argumentációt, őszintén szólva, nem tudom megérteni. Nem tudom megérteni, ha ezt a kérdést szakszerűen vizsgálom, mert a piaci árak emel­kedésére rendkívül befolyással van a kínálat részéről megérzett szükséglet, hogy nagy tömeg­ben jelentkezik a kereslet, mindenáron venni akar, már pedig egészen másképen alakul a piaci helyzet, ha tudjuk, hogy van egy szerv, évi február hó 8-án, szerdán. 363 amelynek 730.000 ember ellátásáról kell gondos­kodnia, például 730.000 ember számára kell min­denáron burgonyát beszereznie, az állam pedig mindenáron burgonyához akarja juttatni a tiszt­viselőket. Ha mármost a tisztviselők akár a szö­vetkezeti boltokban, akár a kereskedelemben szerzik be szükségletüket, akár pedig kisebb cso­portokba összeállva, az egyes földbirtokosoknál szereznek be például négy-öt vagon burgonyát, ez mindenesetre más hatással lesz, mint hogyha megjelennek az ügynökök, teszem Szabolcs vár­megyében, a burgonyapiacokon a burgonyater­més betakarítása után és egyszerre 730.000 em­ber számára szükséges burgonyát keresnek. A kínálat tájékozva lesz a szükséglet felől és en­nek megfelelően emeli az árakat, amint tapasz­talhattuk, hogy amint ez a szervezet megjelent Szabolcsban, a burgonya 260 fillérről egyszerre 560 fillérre emelkedett. És ime, nem a gazda­társadalom emeli a termeivényei árát, hanem ilyen módon magától értetődően a piacon ala­kul ki ez az ujabb ár, épen a kínálatnak a fo­gyasztás tekintetében mutatkozó teljes tájéko­zatlansága révén. Viszont a piaci ár alakulá­sára rendkívül fontos tényező : az egyéni szem­pontok, egyéni tekintetek is. Ha felemiitettem a tisztviselők egyes csoportjait, egyáltalában nem kívánom visszaállítani az egyes közigazgatási hatóságoknak azokat a hibásan működő es a tisztviselő érdekét a végén már nem egészen tá­mogató fogyasztási csoportjait, mert hiszen tu­dom, hogy a legtöbben nem tették meg azt és nem fejtették ki azt a tevékenységet, amely tény­leg a ^tisztviselők érdekében lett volna. Én csak felemlítem, hogy ha egy-egy ható­ság tisztviselői esetleg önmaguk összeállván meg­keresnek egy-egy ilyen nagybirtokost, hivatkozva a tisztviselőknek — de nem igen kell hivatkoz­niuk — ínséges helyzetére, akkor az a birtokos kikalkulálva az ő termelési költségeit, minden­esetre előnyösebb árban fogja ajánlani ennek a csoportnak a szükséges terményeket és árukat, mint hogyha a közvetítők révén a piacról kell azt beszerezniök. Én tehát hogy összefoglaljam a mai szer­vezet ellen a tisztviselők fogyasztási érdekeinek szempontjából kifejtett aggodalmaimat, azt kell mondanom, hogy nem szívesen látom azt, hogy talán épen a szervezet részéről, a szükséghely­zetből alakult intézkedésből rendszert akarnak teremteni. Ezeket az aggodalmaimat azokra az újságcikkekre alapitom, amelyeket az elmúlt napokban volt alkalmunk olvasni, hogy most ujabb gyáralapitások és egy tízezer holdas birtok beinstruálása foglalkoztaják a szervezet vezető­ségét. Hogy mivel jár ez a mai gazdasági viszo­nyok közt, r ezt feleslegesnek tartom itt bővebben kifejteni. Én tehát ismétlem, hogy nem ellene beszélek ennek a rendszernek, különösképen nem a tisztviselők természetbeni ellátása ellen, hanem a jelenlegi módozat hibáit, visszásságait akarom itt bemutatni, hogy lássa a tisztviselői osztály, 46*

Next

/
Thumbnails
Contents