Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-307

354 A nemzet y y iilés 307. ülése 1922. évi február hó 7-én, kedden. védve legyen és birói oltalom alá legyen helyezve? Hiszen ott kezdődik az alkotmányos állam, amikor a polgári szabadság a független bíróság oltalma alá helyeztetik. Erről nálunk nincsen szó és ha valamikor vád fogja érni valamiért ezt a nemzetgyűlést, vád fogja érni azért, hogy ezt az intézményt eltűri, amely még a Habsburgoknak legszörnyüségesebb uralma idején sem állott fenn ilyen hosszú ideig. (Zaj a jobboldalon.) Sréter István : Két darabba vágatták az embereket ! Rupert Rezső: Mondhatom, hogy ha a történelemnek néhány lapját visszafordítjuk, akkor ott azt találjuk, hogy már 1849. év novemberében beszüntették a terrorisztikus üldözést még a Bach-zsandárok is. Tasnádi Kovács József: Hát a hatvanas években? (Zaj.) Rupert Rezső: Akiket a hadbíróság, bár jogtalanul, elitélt, azoknál is végeszakadt az általános üldözésnek. Nem nem ideálom a Habsburgok mellett nyilatkozni, hiszen mi ebben a kis szigetben úgyszólván egyedül állunk, akik egész bizonyosan Habsburg-ellenesek vagyunk . . . Tasnádi Kovács József: Én is itt vagyok! Rupert Rezső : ... és minden Habsburgnak kivétel nélkül ellene vagyunk. Csak szomorú visszapillantásképen, szomorú összehasonlításként kénytelen vagyok felemlíteni, hogy amikor ellenség tiport a nyakunkon, még akkor is épebb volt az egyéni szabadság, de különösen a személyes szabadság biztonsága, a személynek és vagyonnak biztonsága, mint ma. T. Nemzetgyűlés ! A börtönöket és internáló-táborokat nemcsak a bűnösök számára készítik. A börtönök és internáló-táborok ártatlan emberek számára is készülnek, Magyarországon pedig mindenki számára készülnek, aki a kormánynak nem tetszik, mert hiszen tudjuk, hogy a kormány hány ártatlan embert cipeltethet oda a rendőrségével, tudjuk, hogy mindenkit elcipeltethet. Épen ma voltunk tanúi egy tanulságos esetnek. Ennek a kormánynak egyik volt tagja kénytelen volt felállani és kijelenteni a nemzetgyűlés előtt, hogy igenis, az a kormány, amelynek ő tagja volt, azalatt, amig tagja volt, 150 rendőrt mozgósított ellene és megindította az üldözési eljárást. Hát ha az a nagyatádi Szabó István nem lett volna nagyatádi Szabó István, aki mögött a nép nagy tömegei állanak, ha nem lett volna minister, akkor egészen bizonyos, hogy ő is elkerült volna a zalaegerszegi táborba. Nem mindenki nagyatádi Szabó István, nem mindenkit véd a közhangulat és a közvélemény, nem mindenkinek a neve olyan ismert, mint az övé. Más emberrel könnyen megtörténhet, hogy a zalaegerszegi táborba elviszik. Hogy példaképen csak egy esetet mondjak el, méltóztatnak emlékezni, hogy 1920 június 6-án gróf Apponyi Albert itt a zárt ülésen egy beszédet mondott. Ez a beszéd a képviselők informálása alapján — mert hiszen mint ilyenkor szokás volt és mindig megtörténik — összeiratott és közkézen forgott, mert érdeke volt egyeseknek, de sokaknak tudni azt, hogy mit is mondott gróf Apponyi Albert. Gróf Apponyi Albert egyénisége, tüneményes nagysága, kétségbevonhatatlan nagy hazafisága csak elég biztosíték arra, hogy ő nem mond veszedelmes beszédet. Ezt a beszédet aztán* — mert Apponyinak szavai iránt mindenki érdeklődik — sokszorosították, kávéházban osztogatták, baráti kézről baráti kézre járt, utcákon dugdosgatták az emberek kezébe s többek között egy dr. Müller Menyhértnek is kezébe jutott egy ilyen példány. Ez megmutatta az ő házmesterének, aki nagyon szépnek találta Apponyi beszédét és megkérte Müllert, hadd másolhassa le. Müller odaadta neki, a házmester lemásolta. Másod- vagy harmadnap visszakapta a példányt, amelyről a beszédet a házmester lemásolta, de egyúttal a házmesternél megkezdték a házkutatást. Müller Menyhért fogta magát, elment a polgári bíróság ügyészéhez és bejelentette, hogy kaptam egy ilyen Apponyi-beszédet, azt odaadtam egy szegény házmesternek, az ellen most eljárás folyik. En vagyok a hibás, de én sem vagyok hibás, mert ettől és ettől kaptam, hát ha akarják az urak, tessék eljárni ellenem. A polgári ügyész azt mondja, tessék hazamenni, abban nincsen semmi krimen, ha valaki egy zártülési beszédet megkap. De látom, hogy aggálya van, tessék tehát elmenni katonáékhoz, azok talán valami mást mondanak. Elment erre ez a szegény dr. Müller a hadbirósághoz is, ott Kársa hadbíró alezredes ur hallgatta meg. Elmondta az esetet, hogy szörnyű nagy dolog, én megkaptam Apponyi beszédét és odaadtam a házmesternek. Az alezredes is megnyugtatta, hogy tessék hazamenni, nevetséges dolog, nincsen ebben semmi. Egy-két nap múlva elfogták, a toloncházba vitték, 1920 decemberében internálták, 1921 januárban kihirdették az internáló határozatot és ezt a szegény embert, akire utólag egyéb dolgokat is iparkodtak ráfogni, aki azonban tanukkal beigazolta, hogy veszedelmes ellenforradalmi mozgalmakban vett részt, többek között, hogy Pallavicini őrgróf részére ő mentette meg a Déli Hírlapot és más efféle dolgokat is csinált, ezt az embert, akinek egyik keze elsorvadt, mert a harctéren volt és megbetegedett, aki általános izületi gyulladásban szenved, évek óta ott tartják Zalaegerszegen. De nemcsak ez történt, hanem közben szegény feleségét és gyermekét kitették a lakásából, kidobálták bútorait az utcára, mindent el kellett kótyavetyélni, az asszony súlyos beteg lett, öngyilkossági kísérletet követett el, és most ez az ember, mikor irja ezt a kétségbeesett levelet, nem tudja mi van a feleségével, mi van a családjával.