Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-307

A nemzetgyűlés 307, ülése 192, itteni tisztviselők helyzetét, megélhetését, megjelenésükkel itt megnehezítették ; de a legnagyobb hibát azzal követték el, hogy elvesztettük bennük künn őrszemeinket. Ha helyükön maradtak volna a megszállott területeken, azzal sokkal nagyobb hasznára lehettek volna csonka Magyarországnak az integritás szempontjából, mint azzal, hogy minden ok és minden cél nélkül ide beözönlöttek, hogy az itteni tisztviselők megélhetését megnehezítsék. Mondom, ezek a körülmények idézték elő azt, hogy a tisztviselői kérdés annyira előtérbe tolult, hogy ezen mielőbb segiteni kell. A tisztviselők nyomoráról nem akarok bővebben beszélni ; ez köztudomású. Kétféle tisztviselő van, illetőleg volt : a kisebbik rész az, amelynek magánvagyona volt, a tisztviselőknek legnagyobb része azonban azokból áll, akiknek nem volt magánvagyonuk. Akiknek volt vagyonuk, azoknak kis családi vagyonát, családi örökségét az elmúlt nehéz idők teljesen felemésztették. A többi tisztviselők pedig most teljesen leszegényedve, lerongyolódva állanak ; ami mozgatható kis vagyonuk volt, azt mind pénzzé tették, felélték és ma már tényleg ott vannak, hogy nincs mit eladniok. Nincs tehát más mód hátra, mint ezt a kérdést rendezni és az államnak cda kell hatnia, hogy a tisztviselőknek becsületes, tisztességes megélhetést biztosítson. Ha az állam nem segit ezen minél előbb, ennek óriási veszedelmei lesznek. Hiszen tudjuk, napirenden vannak olyan esetek, hogy a tisztviselő hozzányúl ahhoz, amihez nem volna szabad nyúlnia. Épen most napjainkban látjuk ezt a lisztpanamát is, és bizony gondolkodni kell afölött, nem az éhség, a nyomor vezette-e a tisztviselőket sokszor — nem mondom, hogy mindig, de sokszor — arra, hogy tiltott dologhoz folyamodtak, hogy megélhetésüket előmozdítsák. Nem lehet azonban vita tárgya, hegy egy éhes, rongyos, nyomorgó embertől valami szépet, nemeset, jót, ugyebár, nem lehet várni. Az állam kell hogy megadja a létminimumot a tisztviselőknek és csak azután várhat tőlük tisztességes munkát. Ezt a tisztviselői kérdést minél előbb rövidesen meg kell oldani, mert ha nem oldjuk meg, ennek a kérdésnek elodázása óriási katasztrófákra vezethet. Az előttünk fekvő törvényjavaslat szintén ezt a célt akarja elérni, t. i. a felesleges tisztviselőket el akarja állásukból bocsátani. Nagyon helyes, mert más mód nincs is, mint a létszám redukálása. Ha azonban valamely tisztviselő belenéz ebbe a törvényjavaslatba, látja, hogy ez a törvényjavaslat, amely a közszolgálati tisztviselők és egyéb alkalmazottak anyagi helyzetének javítása és az erre szükséges fedezet biztosítása tárgyában nyújtatott be, tulaj donképen nem is annyira a tisztviselőknek fizetésrendezését, mint inkább a tisztviselők elbocsátását foglalja magában. Merem állítani, hogy ennél antiszociálisabb törvényjavaslat csak egyetlenegy feküdt a nemzetgyűlés előtt és ez az- volt, amikor a nemzetgyűlés elfogadta az l évi február hó 7-én, kedden. 341 őrlési adót és ezzel az egyik szegény tömeggel igyekezett eltartani a nincstelenek másik részét. A törvény]avaslat címe nem valami sikerült. Inkább megfelelne ez a cím : törvényjavaslat a tisztviselők elbocsátásáról és a megmaradottak ellátásáról. A törvényjavaslatnak különösen a harmadik pontja nem épen világos, mely a tiszt viselőkérdést ugy akarja megoldani, hogy a feleslegeseket végkielégiteni akarja, még pedig olyan formában, hogy aki három évnél kevesebb ideig volt tisztviselő, az meglevő illetményeinek 50%-át kapja, vagyis félévre kapja a fizetését, aki 3—6 évi szolgálati időt tud felmutatni, az egyévi illetményeit kapja, bár azt sem mondja meg világosan, hogy mit ért egyévi illetmény alatt. B. Szterényi József : Törzsfizetést ! Cserti József: Azt mondja, hogy törzsíizetést, családi pótlékot stb., tehát világosan nem mondja ki, hogy mii yen összeggel akarja az állam ezeket a tisztviselőket végkielégiteni. Akinek működési ideje 6—10 évig terjed, az kétévi illetményeit kapj 10—15 évi működéssel biró háromévi illetményeit, 15—20 évi működéssel biró pedig 4 évi illetményeit kapja. Ha veszünk egy közepes hivatalnokot, aki a IX. fizetési osztályban van s akinek összes illetményei semmi szin alatt nem rúgnak többre évi 30.000 koronánál, az, ha három éves szolgálatot tud kimutatni, 15.000 koronás végkielégítéssel lesz hivatalából elbocsátva, ha pedig hatéves szolgálatot tud kimutatni, akkor 30.000 koronával, 10 éves szolgálat után 60.000 koronával, 15 éves szolgálat után 90.000 koronával és 20 éves szolgálat után 120.000 koronával. A törvényjavaslat egyik pontja sem mondja meg világosan, hogy milyen címen bocsátható el az a tisztviselő, akinek már 15—18 évi szolgálata van, akit tulaj donképen nem is végkielégítéssel volna szabad elbocsátani, hanem nyugdíjjal. Az egyik szakasz biztosítja ugyan neki azt a lehetőséget, hogyha eziránt kérvényt ad be, esetleg előjegyzésbe veszik, de nem biztosíttatik afelől, hogy felveszik-e a nyugdíjasok közé és nyugdíját a jövőben folyósít] ák-e. Ez tulaj donképen nem egyéb, mint törvénysértés, jogsértés, mert ha valakinek 19 évi működése van és végkielégítéssel bocsátják el, ez egészen más, mintha kimondanók, hogy az illető tisztviselő nyugdíjjal bocsáttassék el. Mert mi a helyzet a végkielégítés esetén 1 Mondjuk, megkapja valaki azt a 60.000 korona végkielégítést. Mit jelent ez a 60.000 korona, különösen a mai drágasági viszonyok között, amikor még arra van kilátás, hogy minden drágulni is fog ? Ezt a 60.000 koronát az illető el fogja költeni, fel fogja élni, mondjuk fél év alatt s aztán nem tud mihez fogni. Az ilyen eljárással csak óriási mértékben növelni fogjuk a szellemi proletárok számát, ami a köz szempontjából roppant veszedelmet fog maga után vonni. Ha azután az a tisztviselő, akit állásából elbocsátanak, időközben vissza is vétetik, már semmi szin alatt nem tudja azt az elköltött összeget visszatéríteni. Roppant helytelen tehát a törvényjavaslatnak rendelkezése, mely ilyen vég-