Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-307

342 A nemzetgyűlés 307. ülése 1922. évi február hő 7-én, hedden. kielégítéssel akar a tisztviselőktől megszabadulni. Hova menjen az a tisztviselő ? Iparosnak, kereskedőnek nem mehet, mert nem tud mihez kezdeni. Már többször rámutattam beszédeimben, hogy a tisztviselőkérdés megoldásának egyetlenegy és legfőbb eszköze volna : a földreform mielőbbi végrehajtása. Mert ne feledjük el, hogy nagyon sokan jöttek a faluról különösen a postához, a rendőrséghez és másintézményekhez azért, mert nem tudtak otthon földhöz jutni, pedig ha földhöz juthatnának, bizonyára megtalálnák a maguk helyét és alkalmuk és módjuk volna arra, hogy az ország hasznos polgáraivá váljanak. Végkielégítés esetén megkapják azt a kis összeget, elköltik és azután nem tudnak majd mihez fogni, ugy hogy a törvényjavaslattal csak növeljük a kétségbeesettek táborát. Múltkori beszédem kapcsán egy határozati javaslatot nyújtottam be. Mielőtt erre rátérnék, rámutatok az indokolásnak arra a pontjára, mely azt mondja, hogy a tisztviselői kérdés megoldásánál azt a szempontot kell szem előtt tartani, hogy mely hivatalnál van sok felesleges tisztviselő. Ebből a szempontból birálja el tehát a törvényjavaslat, hogy a tisztviselőket hol lehet apasztani. Ezt roppant helytelennek tartom. Nélkülözhetetlen ember sehol sincs, mert ha az illető akármilyen vezető poziciót tölt is be, ha meghal, mi történik ? Ugyebár holnapután egy másikat neveznek ki a helyébe s más ember fogja azt az állást betölteni. Ne ebből a szempontból biráltassék el tehát a kérdés, hanem abból a szempontból, hogy kinek van megélhetése hivatalán kivül, kit nem teszünk ki a nyomornak és a szegénységnek elbocsátás esetén és kiknek az elbocsátásával nem növeljük az elégületlenek táborát. Legelsősorban ebből a szemszögből kellene ezt a kérdést elbírálni és csak azután igénybe venni az eszközöket. Határozati javaslatom ugy szól, hogy legelsőbben is azok a tisztviselők bocsáttassanak el, akiknek 1000 holdnál több földjük van. Nagyon sok tisztviselőt ismerek a ministeri uniókban, akiknek a vidéken földjük van és itt hivatalt foglalnak el. Tessék ezeknek hazamemii, a bérleteket visszavenni. Ismerek tisztviselőket, akiknek 2—3 ezer hold foldj ük van, külföldön elvégezték a gazdasági iskolát és ahelyett, hogy hazamennének és birtokukat átvennék, bérletbe adják azt, ők maguk pedig hivatalt foglalnak el. Ezeknek tessék legelőször is felmondani, mert nélkülözhetetlen ember nincs s ezeknek a helyét tessék betölteni olyanokkal, akik igazán rá vannak szorulva a tisztviselőkenyérre. Határozati javaslatom következő pontja azt tartalmazza, hogy a 100—1000 hold földbirtokkal rendelkezők egy éven belül bocsáttassanak el. Ez a pont arra céloz, hogy azok a tisztviselők, akiknek biztosítva van a megélhetésük, mondjanak le a tisztviselői kenyérről és menjenek el birtokaikra, ha pedig nem mennek el bizonyos okokból, akkor az állam kényszerítse rá őket, ne pedig azokat a tisztviselőket, akiknek semmijük sincs, akiket az utcára teszünk ki és csak az elégületlenek táborát növeljük velük, ha elbocsátjuk. Határozati javaslatom másik pontja ugy szólt, hogy azok a nőtisztviselők bocsátandók el legelsősorban hivatalukból, akiknek a férje nyugdíjas állást tölt be, mert hiszen nekik megvan az otthonuk, megvan a férjük nyugdíjas állása és megélhetésük férjüknek esetleges elhalálozása esetén is biztosítva van. Merem állítani, hogyha ezek hazamennek és otthon átveszik a háztartás vezetését, ezáltal sokkal több anyagi hasznot hajtanak a családnak, mintha kis fizetésük miatt családjukat otthon hagyják. Mert áll az, hogy két urnák nem lehet egyszerre szolgálni. Vagy a hivatalát hanyagolja el az illető nőtisztviselő vagy a családját. Perlaki György: Hátha van családtag, aki elvégzi a háztartás munkáját ? Cserti József : Németországban van egy helyes törvény, mely már a háború előtt fennállott s amely kimondotta, hogy az a tanítónő, aki férjhez megy, elveszti állását. Nagyon helyes és bölcs törvény ez. Vagy maradjon meg az illető tanítónőnek és éljen ezen hivatásának vagy ha férjhez megy, éljen a családjának. A németek már a háború előtt, amikor még náluk sem volt tisztviselőkérdés, gondoltak erre. Ha tehát nálunk is meg kell kezdeni az elbocsátást, ne azokon kezdjük meg, akiknek nincs exisztenciájuk, megélhetésük, hanem azokon, akiknek megvan a megélhetésük akár földbirtokból, akár más vagyonból. Ezeket kell elsősorban elbocsátani, másodsorban pedig azokat a női tisztviselőket, akiknek férjeik állásban vannak s akiknek igy megvan a pozíciójuk s azzal járó javadalmazásuk. Perlaki György : Azok nem passzióból szolgálnak, hanem kénytelenségből ! Cserti József: Hát a másik tisztviselő hogyan él meg, akinek a felesége nincs hivatalban ? Elnök : Kérem Perlaki képviselő urat, szíveskedjék a házszabályokat betartani. Cserti József: Nem mondom, hogy nincs szükség a családban a nő keresetére, de válaszszunk a két rossz közül, hogy melyiket bocsássuk el, azt-e, akinek megvan az exisztenciája, vagy pedig akinek egyáltalán nincs semmiféle megélhetése. Mert ha a markába nyomj uk a 30.000 koronát és ezzel kitesszük az utcára, az a pénz nagyon gyorsan el fog kallódni és azután semmihez a világon fogni nem tud. A kormányok mindig ott takarékoskodtak a múltban és a jelenben is, ahol nem lett volna szabad, már pedig az a gazda, aki a cseléden akar takarékoskodni, a legrosszabb gazda a világon. Régi igazság az, hogy amilyen a fizetés, olyan a munka. Ha valakinek nem adjuk meg a tisztességes bérét, legyen az állami tisztviselő vagy akárki, attól a munkástól sohasem lehet valami nagy viszontszolgálatot, szép és nemes munkát várni. Ennek a törvényjavaslatnak egyik pontja azt mondja, hogy a felekezeti tanítók illetményei felülvizsgálandók és amikor a felülvizsgáló-bizott-