Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.
Ülésnapok - 1920-303
22. évi február hó 1-en, szerdán. 176 À nemzetgyűlés 303. ülése 19. magam is konstatálhatom ezt, — ő orvosolta azokat és bizom benne, hogy a jövőben is meg fogja tenni, és a kisipart minden egyéb erkölcsi és anyagi támogatásban is fogja részesíteni. Van egy kérdés, amelyre nézve a kereskedelemügyi minister úrtól megnyugtatást kérek. Igen sok ipar körében, főként a kőfaragó-, építész-, ács-ipar körében sokan vannak olyanok, akik valamely rokonszakmában kiképezték magukat és át akarnak térni valamelyik rokonszakmára. A szükséges gyakorlati idejük is megvan, minden törvényes feltételük megvan ahhoz, hogy áttérjenek arra a másik szakmára, azonban bizonyos mestervizsgát még le kell tenniök. A kereskedelemügyi minister ur minden egyes esetben, amidőn látta, hogy ez célszerű, megadta az engedélyt ezekre a mestervizsgákra, ezt is tapasztaltam, azonban még most is — utána jártam — vannak körülbelül harmincan, akik ezt a vizsgát le akarják tenni. Ezek hónapokig készülnek erre a mestervizsgára s természetesen minden ilyen embernek 25—30 ezer koronába kerül az előkészítő tanfolyam hallgatása, ami magánúton történik. Most már az engedély is kezükben van, de ha ezt a törvényt hamarosan végrehajtják, akkor megtörténhetik az, hogy ezek az emberek elesnek ettől a kedvezménytől és ezt a vizsgát nem tehetik le. Nemcsak erre a harminc emberre vonatkozólag, akikről szóltam, hanem mindazokra vonatkozólag, akik általában ilyen helyzetben vannak, megnyugtatást kérek a kereskedelemügyi minister úrtól, hogy ezek nem szenvednek-e sérelmet, ha pedig a törvény esetleg sérelmet okozna nekik, kérem a kereskedelemügyi minister urat, méltóztassék intézkedni arra nézve, hogy ez meg ne történjék, mert ismétlem, igen méltányos esetekről van szó. Egyébként a törvényjavaslatot még akkor is, ha tényleg hibák volnának benne, tekintettel arra } hogy benne igen nagy haladás mutatkozik a régi törvénnyel szemben, örömmel üdvözlöm és elfogadom. Elnök: Szólásra ki következik? Forgács Miklós jegyző: Baumann Emil! Baumann Emil : T. Nemzetgyűlés ! Nem kívántam felszólalásommal a vitát elhúzni, a tegnapi ülésben azonban Méhely Kálmán t. képviselőtársam részéről olyan megállapításokat hallottunk, amelyek az én nézetem szerint az iparosság jogos érdekeit a javaslattal szemben bizonyos mértékig sértik és amelyek alkalmasak arra, hogy a közvélemény tájékozatlan részét evvel a törvényjavaslattal szemben meg nem értésre animálják. Kötelességemnek tartom, mint az ipar egyik szerény munkása, ezeket megvilágítani. Méhely Kálmán t. képviselőtársam azzal kezdte beszédét, hogy az idő ennek a javaslatnak a tárgyalására nem alkalmas, a nemzetgyűlés kapuzárás előtt van és mindenki a választói jog nagy kérdésével van elfoglalva. Az én nézetem szerint az, aki a kisiparosságot kellőképen értékeli, annak törekvéseit elősegíteni akarja, legjobb tudásával üdvözli és minden erejével azon lesz, hogy ez a javaslat, ha bizonyos módosításokkal is, mielőbb törvényerőre emelkedjék. Az iparosságnak ez a követelése nem uj keletű, hisz mi baranyaiak és pécsiek még a megszállás keserű napjaiban vettünk erről tudomást. Az érdekeltségeknek elég idejűk volt behatóan foglalkozni vele, észrevételeiket megtenni, és ha nem előbb került letárgyalás alá a javaslat, nem az iparosságon múlt és az sem rajta múlt, hogy a nemzetgyűlés a közgazgasági kérdésekkel az utolsó három hónapban nem foglalkozhatott, hogy ez alatt az idő alatt a gyakorlati életnek egyetlen, egy kérdését sem vehettük elő. Téves az a beállítás, hogy az iparosság ettől a javaslattól a boldogulását várja, mert az iparosság csak azt várja, hogy a boldogulás megakadályozása e javaslat révén a jövőben elimináltassék. E javaslat mindenesetre az építő munkát célozza, és ezért törvényerőre emelését minden erőnkkel elő kell mozdítani. Méhely Kálmán t. képviselőtársamnak aggálya volt aziránt, vájjon az ipartörvény revízióját az egész iparosság sürgeti-e, mert ő sokat volt ankéteken, tárgyalásokon és ott mindenkor csak azt látta, hogy a vezetőség tartotta ezt a kérdést felszínen, és hogy ez kvázi nem az egész iparosság követelése. En mint gyáriparos több mint két évtizede figyelemmel kisérek minden ipari mozgalmat és mindent, ami az ipar érdekében történhetik, és legjobb lelkiismerettel állithatom, hogy ez igenis az egész kisiparosság osztatlan követelése épugy, mint a képesítéshez kötöttség. De talán uj szempontból világítom meg ennek a törvényjavaslatnak szükségességét, ha azt mondom, hogy ez nemcsak a kisiparosság érdeke, ele bizonyos fokban érdeke a gyáriparnak is. Meg vagyok győződve, hogy a törvényhozás módját fogja ejteni annak, hogy a kisiparosság egyéb követeléseivel is foglalkozhassak és hogy azok a hangok, amelyeket Pálfy Dániel t. képviselőtársam a gyáripart illetőleg hatalmas, nagy struktúrájú beszédében megütött, a gyáriparnál is megfelelő visszhangra fognak találni. Nemcsak a kisipar érdeke a képesítéshez kötöttség, de érdeke a gyáriparnak is. Gyáriparos létemre sohasem törekedtem arra, hogy a kisiparosságot elnyomjam, hanem hogy azon segíthessek. Nem hazabeszélés ez, én precedensekre hivatkozom. Az a pécsi nagyipari koncern, amelybe a pécsi első asztalosáru és bútorgyár tartozik, a háború utáni megszállás legnehezebb idejében, amikor Pécsnek nem volt vásárlóképes fizetési eszköze, amikor városi kibocsátású pénztárjegyekkel voltunk kénytelenek dolgozni, anyagbeszerző osztályt létesített, amelyben idegen valutájú területeken beszerzett nyersanyagokkal állott rendelkezésére a saját branche-ába tartozó kisiparosságnak, az asztalosiparosok ré-
