Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-302

A nemzetgyűlés 302. ülése 1922. évi január hó 31-én, kedden. 159 szerből egyszerre a teljesen szabad ipar terére lépett. Azt a hibát, amely akkor történt, amely nagyon végzetes volt és csakugyan sok tekintetben reá vezetett a kisipar sülyedésére, ezért kell most lehetőleg jóvátenni. De csak ugy lehet jóvátenni, ha a kisipar helyzetét teljesen gazdasági és szociális szempontból fogjuk fel. A céhekben tényleg volt sok szociális gondolat. Azok gondoskodtak annak idején arról, hogy a mester s a segéd és a tanonc között családias viszony álljon fenn. Az volt a nagy hiba, hogy ez a családias viszony megszűnt. Természetes dolog, hogy a gyáriparban, amikor százak és ezrek dolgoznak egy-egy gyárban, ott a munkaadó és a munkás között ez a családias viszony megszűnt. De hiszen én múltkori beszédemben utaltam arra, hogy igenis tanulhatnánk az amerikaiaktól. Ott a nagy gyáros lehetőleg iparkodik arra, — nem mondjuk, hogy az apa és a gyermek viszonyát, ez nem fér meg a mai demokratikus gondolkozással, hanem — hogy mintegy a testvérek közötti viszonyt tartsa fenn munkásaival. A kisiparban, ahol a gyermektanoncról, az ifjúkorban lévő segédről s a meglett korú mesterről van szó, ez a viszony természetesen egy kissé kell hogy változzék a körülményekhez képest. Igenis, hiányzott a kézműves iparban is az összetartozás gondolata. Bizonyos atomizálódása jött létre a kisiparosságnak. A tanonc bizalmatlanul nézett a mesterre ; abban zsarnokot, kényurat látott. Lehet, hogy e^yik-másik tekintetben a mesterek is megfeledkeztek arról, hogy nekik olyan viszonyban kell lenniök a tanonccal, mint az apának gyermekével. Ezek a régi erkölcsök azonban megszűnték és idegenkedés lépett azok helyébe, amely idegenekké tette azokat, akiknek tulajdonképen kölcsönös és közös érdekük volna, hogy a kézműves ipar fejlődését előmozdítsák. En ugy fogom fel a dolgot, hogy ennek a törvénynek intenciója szociális, gazdasági tekintetben emelni, erősíteni a kézművesipart. Nagyon fontos dolog ez, amint előttem már többen rámutattak, mert ez összefügg az egész nemzetnek gazdasági, és hozzáteszem, egyszersmind kulturális fejlődésével. Nagyon helyesen mutatott rá épen előttem szóló Mahunka Imre t. képviselőtársam az ő nagy tapasztalati tudásával arra, hogy a kózművestanoncnak nemcsak szakmabeli képzést kell adni, hanem az ő tudásának, mintegy társadalmi műveltségének nívóját kell emelni. Mindezek olyan dolgok, amelyek nem választhatók el egymástól, amelyek szoros összefüggésben vannak s amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a kisiparos társadalmi állása is minél jobban emelkedjék. Nem kivánok eltérni az első paragrafus kiszabott határaitól, de méltóztassanak mégis megengedni, hogy én ne csak arról beszéljek, ami benne van, hanem arról is, amit szeretnék és kövételek is hogy benne legyen. Mert, amint már az előbb jeleztem, azon a vásznon, amelyet ennek a javaslatnak a kerete nekünk mutat, egyik-másik sarokban egy-egy fa, vagy, mondjuk, a környéknek, a tájképnek egy-egy része ki van dolgozva, de maga az egész kép még nem domborodik ki előttem az ő nagy szociális és gaz, dasági jelentőségében. Itt, a vita folyamán és pedig a mai rész; letes vita folyamán is többször ellentétbe helyez[ ték a liberális és a keresztény gondolatot. Tényi leg sok hiba történt a liberális gondolatnak gya! korlati alkalmazásában ... B. Szterényi József: Ugy volt! Giesswein Sándor : . . . akkor, amidőn akárhányszor a liberalizmust — nem az igazi, hanem : az ál-liberalizmust — pl. szembe helyezték a ! szociális törekvésekkel. B. Szterényi József: Ez ugy van! Giesswein Sándor: Mikor p. o. Pranciaor! szagban mintegy 10 év előtt az otthoni munka ! védelméről beszéltek, akkor az egyik liberális I képviselő ott azt mondotta, hogy ez illiberális | dolog, és mikor arról volt szó, hogy az otthoni | munkát is ellenőrizni kell, kijelentette, hogy ez | betolakodás a családi szentélybe. Ha valaki a I liberalizmusnak ilyen értelmezést ad, akkor ez ! a liberalizmus csakugyan megegyezik azzal a ! definícióval, amelyet Lacordaire állított fel valaj mikor, hogy: »Le libéralisme est la liberté du fort pour opprimer le faible«, vagyis azt mondta, hogy az ilyen liberalizmus az erősnek a szabadsága, hogy a gyengét elnyomja. Azt hiszem, hogy azok, akik az igazi liberalizmus követői, ez ellen tiltakozni fognak, de gyakorlatban a gazdasági liberalizmus tényleg erre az álláspontra helyezkedett ; az igazi liberalizmus pedig kell hogy iparkodjék a keresztény szeretetnek és a szociális törekvéseknek a gyakorlati, gazdasági életben érvényt szereznyi. En épen ebből a szempontból hiányosnak találom ennek az egész törvényjavaslatnak az 1. §-ban körvonalozott határait. Mert itt az iparos tevékenységnek három kategóriájáról van szó : a képesítéshez kötött iparok-, az engedélyhez kötött iparok- és a szabad iparokról. Amint már a mai vita folyamán is többszörösen rámutattak, sok tekintetben bizonyos, csaknem kicsinyeskedő intézkedések foglaltatnak ebben a szakaszban, amelyek egyes, — azt lehet mondani — csaknem házilag gyakorolt iparokat az engedélyhez, vagy képesítéshez kötött iparok közé sorolnak. Igen, az olyan ipart, amely kézi ügyességet, hosszabb tanultságot, gyakorlottságot igényei, feltétlenül képesítéshez kell kötni, mert ez is — ha nem is egészen, —• de hozzátartozik ahhoz, hogy a munkát, a képzettséget megvédjük a tőke uralma és elnyomása ellen. De ez nem fogja ezt magábanvéve megtenni, nekünk tehát más módon is segítenünk kell azt a képesített iparost, mert — amint már az előbb jeleztem — tőke nélkül a legnagyobb ügyesség és képzettség is arra van utalva, hogy másnak tegyen szol-