Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.
Ülésnapok - 1920-302
160 A nemzetgyűlés 302. ülése 1922. évi január hó 31-en, kedden. gálatot. Azért ez a cél csak ugy lesz elérhető, ha mi egyszersmind a kézművesiparnak módot adunk arra, hogy kellő hitel által mesterségét gyakorolhassa. Persze ebben a tekintetben igen nagy szükség van arra, hogy a kézműiparosok kellőképen fogják fel teendőiket. Meggyőződésem szerint a kézművesipar jövője csak ugy biztositható, ha a kisiparosok termelő testületekké alakulnak át. Igen sok kisipar — igy a cipész-, a csizmadia-ipar, stb. — csak ugy fog előrehaladni, ha, amint a mi kisgazdáink belátták azt, hogy mit tesz a szövetkezés, hogy mennyire erősiti az a törekvéseiket, végre a kisiparosok is megértik azt, hogy nekik testületekbe kell lépniök s hogy ők csakis az egymáson való segítés által érhetik el azt, hogy önnönmagukon is segitsenek. Azért én bizonyos tekintetben csak olyan irott malasztnak tekintem ezeket az intézkedéseket, amelyeknek csak akkor lesz igazi értékük, ha ezeknek gazdasági oldalával is számolunk és ezt belevisszük az életbe. Aminek azonban hiányát látom, — amely hiányt nézetem szerint legkönnyebben talán az első szakasznál lehetne pótolni egy általános utasítással, néhány kívánalomnak a kifejezésével, hiszen azért hozom ezt épen most elő — az a kézművesiparaak, mint munkának, szociális megvédése. Példának okáért, aminek én itt nagyon látom a hiányát, — s amire nézve törvényhozásunk még messze távol van a nyugati országoknak szociális és ipari törvényhozásától — ez az otthoni munkának a védelme. Akárhány iparág van, amelyet nemcsak a műhelyben végeznek, hanem otthon is, például egyes szabók, különösen női konfekcionérek, vagy keztyükészitők stb. kiadják a munkát házi, otthoni munkára. S akármilyenek legyenek különben a munkásvédelmi intézkedések, az otthoni munka alkalmával a legnagyobb visszaélés történik abban, hogy az a dolgozó egyén — és ezek többnyire nők — tulajdonképen igazi rabszolgájává válik a tőkének. Eerenczy Imre dr. egypár igen értékes dolgozatában ismertette azokat az állapotokat, amelyek közvetlenül itt Budapest környékén vannak, mert többnyire a Budapest-környékbeli falvakba vagy nagyobb községekbe adják ki ezen otthoni munkának az elvégzését. Van olyan vélemény is, hogy teljesen meg kell szüntetni, be kell tiltani az otthoni munkát. Meglehet, hogy ez jól hangzik, hanem épen a nőknél sokkal alkalmasabb dolog az, ha ők a munkát a családi körben végezhetik, ha elvihetik magukkal a feldolgozandó anyagot és azt otthon készíthetik el és amellett még a gyermekek felett is felügyelhetnek, a gyermekek nevelését is vezethetik és a háztartást is elvégezhetik. Ez sokkal előnyösebb szociális szempontból is, mintha a nőt arra kárhoztatjuk, vagy azt kívánjuk tőle, hogy a műhelybe vagy a gyárhelyiségbe dolgozni menjen. (Az elnöki széket Gtaal Gaszton foglalja el.) Az otthoni munkának r tehát igen nagy szociális jelentősége is van. Éppen azért kívánatos, hogy az otthoni munka is kellő ellenőrzés alatt álljon. Ebben a tekintetben ismételhetjük azt, amit a jelen század elején egy francia publicista mondott, hogy a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy minő visszaélések történnek az otthoni munka terén. 1903-ban Londonban a Daily News egy ankétot tartott és pedig nem olyan száraz ankétot, amilyen a legtöbb szokott lenni, hanem egy kiállítással összekötött ankétot, ahol bemutatták a nagyközönségnek, hogy hogyan dolgoznak az egyes otthonokban, hogyan történik a keztyüvarrás, kötés, szövés, milyen helyiségekben végzik ezt a munkát és mennyit kell valakinek dolgoznia egy nap, hogy annyit megkereshessen, hogy csak valamikép is keservesen fentarthassa az életét. És az angol közönség megmozdult, amikor látta, hogy néhány shilling napi keresetért 12—13—14 órát is kell görnyednie annak a munkásnak, és pedig egy csaknem világosság és levegő nélküli helyiségben. Ilyesféle dolgokat mi is láthatnánk ám, ha egy kis fáradtságot vennénk magunknak, Budapest környékén és más városok környékén is. Ez is olyan munka, mely összefüggésben van az iparral, és a mi szociális törvényhozásunknak ezen az utón tovább kell mennie. Ezért montlom, hogy ez a törvényjavaslat egy első lépés. De a szociális törvényhozás olyan, hogy nem lehet egy darabot kiszakítani a többiből és igazságos csak akkor lesz, ha számos helyen érintkezik jobbra is, balra is a társadalmi és gazdasági élettel, és ha a többi kapcsolatokat is egyforma nivóra hozzuk, mert különben az egyensúly megszűnik, könnyen megdől és nemcsak igazságosságot nem teremtünk, hanem még esetleg növelhetjük az igazságtalanságot. Azt kívánnám tehát, hogy vigyük bele ezt a szociális gondolatot a törvényjavaslat első szakaszába, hogy ez mintegy prospektust adjon arról, hogy ime a magyar törvényhozás arra a nivóra emelkedett, amelyen lennie kell, hogy akar szociális irányban tovább dolgozni. Ne lássák sokan csak a megkötöttséget ebben a törvényjavaslatban. Van benne megkötöttség, de minden megkötöttséget meg lehet bocsátani, ha ez egyszersmind szociális előrehaladást is jelent. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ha ezt mintegy ellensúlyul belevisszük a törvényjavaslatba, akkor azok a bántó dolgok, melyek benne vannak és azok a túlzások, melyekre előttem már mások is rámutattak, megbocsáthatók és kiküszöbölhetők lesznek, mert ki fogja őket küszöbölni maga az élet. Méltóztassanak megengedni, hogy ezzel kapcsolatban még rámutassak arra, hogy szükség van a kisipar felügyeletére is és hogy a kisiparnál egyszersmind arra is törekednünk kell,