Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-301

118 A nemzetgyűlés 301. illése 1922. évi január hő 30-én, hétfőn. kisembert a munkakedvétől megfosztott és a kétségbeesés örvényébe kergetett, a megbízhatót a szédelgőnek, a lelkiismeretest a lelkiismeretlennek, a gyengét az erősnek prédául odadobta. Az ipari szabadság eltörlése az első komolyabb lépés a rendszer túlhajtásainak lenyesegetésére, s azért e törvényjavaslat minden hibája és hiánya dacára is javára irandó a sokszor kisiklott, tévutakon járó, sötétben tapogatódzó a választójog kérdésében pedig egyenesen a keresztény szellemtől és jogegyenlőségtől eltávolodó keresztény kormányzatnak. T. Nemzetgyűlés! Amikor a törvényjavaslatnak a szinte korlátlan iparszabadság eltörlésében megnyilvánuló előnyeit elismerem, távolról sem merem állítani, hogy a törvényjavaslat elég hatékony az ipar, nevezeteten a kisipar fellendítésére, az iparososztály gazdasági bajainak orvoslására. Ezt az eredményt már csak azért sem várhatom tőle, mert üdvös hatását csak évek hosszú sora után fogja éreztetni, holott a kisiparosságot jelen pillanatnyi helyzetében kellene támogatni és segíteni. Szilágyi Lajos : Még pedig sürgősen ! Griger Miklós: A háború a nagyiparnak konjunktúra volt, a kisipar megsínylette azt. Most is, néhány iparág kivételével, ismét a kisipar az, amely a gazdasági pangást a legjobban érzi, ( Ugy van ! Ugy van !) már csak azért is, mert a kisipar főleg a középosztályra, a városi lakosságra van utalva, amely pedig a szédítő drágasággal képtelen megküzdeni. Ezen a gazdasági krízisen az előttünk fekvő törvényjavaslat nem segit és nem is segíthet. De nem panaceája a törvényjavaslat az iparososztály szociális és gazdasági sebeinek azért sem, mert e sebeket nemcsak az iparszabadság, hanem más tényezők is ejtették rajta. Elsősorban az ipari nagyüzemre gondolok. Az iparszabadságon kivül a nagyipar ingatta meg a kisiparos lábai alatt a talajt. Eltekintve az élelmezési iparágaktól, a technikai fejlődés következtében a tömegtermelésre áttért iparágak terén a nagyipar leverte vagy legalább súlyosan megbénította a kisipart. Olyan fonák helyzetet teremtett a nagyiparnak a kisiparral való versengése, hogy pl. a lakatos lakatot, méhétől pedig ezt az iparágat elnevezték, nem készit. S ha kérdem, hogy mi biztosítja az ipari nagyüzemnek a győzelmet a kisüzem felett, akkor azt felelem, hogy a géprendszer is, mely olcsó m.unkaerőt jelent, de nemcsak ez, hanem az is, hogy a nagyüzem nagyobb tőkeerővel rendelkezik, mint a kisüzem, a nyersanyagot en gros, készpénzzel olcsóbban és jobb minőségben szerezheti be, mint a kisüzem, a.kisiparos, aki kicsiben és sokszor hitelre vásárol. A nagyipar nyeresége a tömeggyártás révén nagy, ha az egyes gyártmányok után talán kicsiny is a nyereség. Az eladásnál és értékesítésnél is előnyös helyzetben van a nagyipar a kisiparral szemben, mert tőkeerős, lévén, alkalmi eladásra várhat, vevői többnyire fizetőképes cégek. Ellenben a kisiparos forgalmi tőke hiányában sokszor potom áron, olcsón kénytelen túladni áruján, vevői pedig lanyhán vagy egyáltalában nem fizetnek. Mindebből az tűnik ki, hogy az ipartörvény módosítása, illetőleg az iparszabadság eltörlése még nem garantálja a kisipar fellendülését és az iparostársadalom gazdasági bajainak szanálását. Mahunka Imre: Csak a nyugalmat teremti meg ! Griger Miklós : Ha azt akarjuk, hogy erős és fejlett iparunk legyen és az iparostársadalom boldoguljon, akkor több tényező közreműködésére van szükség. Az első ténvező az állam, a kormány. Az ipar nem csinálódik, azt csinálják. Sehol a világon, hathatós állami támogatás nélkül az ipar fel nem lendült, ahol fellendült és virágzásnak indult, ott az államhatalom erkölcsi és anyagi támogatásának erejével történt. B. Szterényi József : Ez volt az én álláspontom az iparpolitikában ! Griger Miklós : Ugy van ! Oroszországban Nagy Péter vetette meg a nemzeti iparpolitika alapját. A nyersanyagok kivitelét megtiltotta, külföldi iparcikkek behozatalát megnehezitette és mint fő munkaadó és fő vásárló az állam szerepelt, gyakran a reális árakon felül is fizetve az iparcikkekért, csakhogy emelje és erősítse az ipart. Franciaország iparpolitikáját egy ember, Colbert tette naggyá,, gazdaggá. Ennek a nagy államférfiéinak köszönheti Franciaország óriási fellendülését, megérdemli tehát, hogy néhány szóval működését itt jellemezzem. Mikor ő hazájában szétnézett, látta, hogy Franciaország minden szükségletét külföldi áruval fedezi s ezért napról-napra szegényedik. Ám ő nem elégedett meg e baj megállapításával, hanem cselekedett. Az iparűzés iskolájába fogta, kényszeritette nemzetét, hogy az ezen a téren majdan tanítójává lehessen az egész világnak. Idegen országokból összeszedte az iparfejlesztésre alkalmas embereket. Antwerpenből szőnyegtakácsokat hozatott s a francia gobelingyártást világhírűvé tette. Brüsszelben és Velencében embereivel titokban megfigyeltette és tanulmáyoztatta a csipkeés tükörgyártást s ennek eredménye az volt, hogy két év múlva a francia csipke és tükör lett a leghíresebb és legkeresettebb. Angliából harnyaszövőket, Németországból kalaposokat, Genfből cserzővargákat és ágyuöntőket telepitett le Franciaországba. A francia hadsereg élelmezését se engedte máshonnan beszerezni, csak Franciaországból, még akkor sem, ha az a hadsereg idegen országban táborozott, mert az volt az elve, hogy az idegen földön hagyott pénz szegényiti az országot. A gyárakat személyesen megvizsgálta, vájjon hazai nyersanyagot használnak-e vagy sem, s ahol arról győződött meg, hogy nem hazai nyersanyagokat dolgoznak fel, ott büntetéseket szabott ki. A kereskedőket, akik francia pénzt vittek ki az országból és nem áruért árut adtak cserébe, szintén megbüntette. Szóval gyakorlati iparpolitikájával csodákat művelt s gazdaggá tette nemzetét.