Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-300

A nemzetgyűlés 300. ülése 1922. évi január hó 28-án, szombaton. 103 A másik dolog, amit megpróbáltak, az volt, hogy az állam elkezdett vásárolni, de ez azután nem tudom minő okból nagyon hamar megakadt. En nem is vagyok amellett, amit Csernnus t. képviselőtársam adott elő a minap — gondolom, tegnap vagy tegnapelőtt — interpellációjában, hogy az állam vegye kezébe a vásárlást. Mig az állam ezt tényleg a kezébe veszi, annyi bizottságon, tanácskozáson megy keresztül, hogy mire ott el is határoznák azt, hogy vásárlunk disznókat, akkorra már kényszereladás utján az egész téli hizlalás el van adva s ha a kivitelt meg is engednék, akkor nem lesz már mit kivinni. KisS Menyhért : Sok bába között elvesz a gyerek! Gr. Széchenyi Viktor: Én igyekeztem ezt a terjedelmes' témát, amelyre igen hosszasan ki lehetne terjeszkedni, összefoglalni. Elérkeztem beszédem végéhez. Konstatálni kívánom azt, hogy a földmivelésügyi ministeriumban megvan a jóakarat és látja is egész élesen ennek a nyomoruságnak a körvonalait, azonban azt látom, hogy nincs meg eléggé az erély benne, hogy álláspontját a ministertanácsban és a közélelmezési tanáccsal szemben képviselje és keresztülvigye. De most teljesen tűrhetetlenné vált a helyzet, az elkeseredés óriási a vidéken, itt tehát tenni kell valamit. (Ugy van ! jobbfelől.) Ennélfogva a következő interpellációt vagyok bátor a földmivelésügyi minister úrhoz intézni (ohassa) : »Kérdem a földmivelésügyi minister urat : hajlandó-e továbbra is tűrni, hogy egyoldalú érdekképviseletek a sertéskivitel engedélyezésének folytonos megakasztásával a lakosság széles rétegeinek anyagi érdekét súlyosan károsítsák és a sertéstenyészetet tönkre tegyék 1« Elnök : Az interpelláció kiadatik a földmivelésügyi minister urnák. Griger Miklós : A házszabályokhoz kérek szót. Elnök : Tessék ! Griger MiklÓS *. Kérem a tanácskozásképesség megállapítását. (Mozgás és zaj a jobboldalon.) Elnök : A tanácskozásképtelenség nyilvánvaló lévén, az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Soron van ? Birtha József jegyző: Buda vary László ! Budaváry László : Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Nem akarom a nemzetgyűlés türelmét sokáig igénybe venni az után a kétórás obstrukciós interpelláció után, amely itt elhangzott az internáltak érdekében és főkép azoknak az érdekében, akik ott nem egészen . . . Kiss Menyhért : Hazaárulók érdekében ! Budaváry László : ... az erényeikért lettek elzárva. Én most olyanok érdekében interpellálok, akik a társadalom épitő munkásai, és akiktói csak jót várhatunk a nemzet érdekében, még ha ezt a jót szenvedések árán is nyújtják a nemzetnek. A legutóbbi interpellációs napon voltam bátor felemlíteni a Phöbus villamossági részvénytársaságnak rettenetes áremeléseit, amely rengeteg kisexisztenciát juttatott a tönk szélére. Most ugyancsak egy ilyen másik társulat ügyében vagyok kénytelen interpellálni, és ez a társulat a budapesti helyi érdekű villamosvasúti társulat, amely rövid három hónap alatt négyszer emelte a tarifáját, még pedig hol 100, hol 50%-kal. Szabó József (budapesti) : Lehetetlen módon ! Budaváry László : A múltkori indokolásom itt is áll, hogy t. i. azok, akik Budapest környékén, az ott elterülő községekben laknak, nem a maguk jószántából költözködtek ki, hanem azért, mert akkoriban a lehetetlen budapesti árviszonyokkal egyáltalában nem tudtak megbirkózni. A kormány felszólítására és biztatására mentek oda ki lakni, s igy kénytelen az életnek napról-napra súlyosbodó terheit kétszeresen viselni. Hogy egyebet ne mondjak, csak arra vagyok bátcr hivatktzni, hogy pl. a budapesti helyi érdekű villamosvasút társulat ugy állapította meg az árakat, hogy egy künnlakó tisztviselőnek a napi utazása belekerül 40, sőt 80 koronába is. Ha most figyelembe vesszük azt, hogy egy tisztviselőnek átlagban 40—45 korona a napi jövedelme . . . Szabó József (budapesti) : Még ráfi?

et ! Budaváry László : . . . akkor az egész fizetését kénytelen a villamos utazásra elkölteni. Hogy mi marad azután a család élelmezésére és ruházatára s mi marad egyéb más költségekre, azt nagyon könnyű megállapítani. (Felkiáltások: Nehéz megállapítani !) Nagyon sokszor hallottam itt már beszélni arról, hogy ilyen vagy olyan intézkedésekkel lehetne és kellene azt a hihetetlen árdrágítást, amely az egész vonalon folyik, letörni. Jól emlékezem rá, hogy legelső parlamenti beszédem mindjárt azzal kezdődött, hogy arra kértem fel az akkori mélyen tisztelt kormányt, hogy mielőtt más munkához hozzáfognánk, a lehetőség szerint biztositsuk az állam polgárainak nyugodt, rendes, biztos megélhetését azáltal, hogy a kormány minden erejével iparkodjék a már akkor is lehetetlen drágaságot letörni. Azóta még semmi néven nevezendő olyan jelentős intézkedést nem láttam, mely ennek a rettenetes árdrágításnak a letörésére vonatkozott volna. Nem láttam sem erőt, sem erős elhatározást arra, hogy végre ez a kérdés megoldást nyerjen. Pedig én kijelentem azt felelősségem teljes tudatában, — mert vállalnám is érte a felelősséget, ha ennek a kérdésnek a meg-, oldásával megbíznának — hogy az árdrágítást igenis, le lehet törni, a rettenetes drágaságot meg lehet szüntetni, csak tudni, akarni és merni kell. Meg lehet találni a módját annak, hogy itt nyugodt viszonyokat teremtsünk és hogy mindenki a körülmények által nyújtott, nem tudom én, fizetéséből vagy pedig más egyéb jövedelméből tisztességesen megélhessen itt. A kormánytól egy kis erőt kérünk, hogy sújtson le azokra, akik