Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-300

102 A nemzetgyűlés 300. ülése 1922. hajtatott 2500 darab, eladatott 500 darab és , visszament 2000 darab. Ha ebből nem tud meggyőződni a helyzetről, akkor már nem változtat ezen az, hogy vájjon megengedem-e a kivitelt, vagy sem. Arra akarok rámutatni, — és ez volna a kormánynak is a kötelessége — hogy nálunk látszólag óriási feleslegek vannak, mert hiszen, ha felhajtanak egy napon 2500 darabot, abból ötszázat adnak el és kétezret visszaküldenek, mert nincs vevő. A közönség erre azt mondhatná, hogy tényleg óriási a felesleg, mert nincs meg a felszívóképesség, nem tud a közönség vásárolni. Ben kő Gábor : Éhezik a közönség ! Gr. Széchenyi Viktor : Ez azonban nem azért van, mert itt feleslegek vannak, hanem azért, mert a publikum vásárlóképessége súlyedt le a minimumra. Szabó József (budapesti) : Nincs pénz ! Gr. Széchenyi Viktor : Erre nézve is vannak nekem egészen érdekes statisztikai adataim. Benkő Gábor: Egy hónapban egyszer eszünk húst ! Gr. Széchenyi Viktor: Van nekem statisztikám több élelmezési cikkről is, de csak azt emlitem fel, hogy pl. a sertéshúst Budapesten egy család a békében naponta átlag 279 dekát fogyasztott, ma pedig 150 dekát fogyaszt. Méltóztatnak tehát látni, hogy itt mutatkozik a felesleg, de tegyük fel azt, hogy ha ma egyszerre senki sem ennék húst Magyarországon és egyetlenegy vágó- és szuróállatot sem tudnánk eladni, akkor azt mondhatnánk, hogy itt az egész állatállomány felesleges. Kell hogy meglegyen valahol a felesleg fogalmának a kulcsa, az állatállomány és a lakosság száma között egy bizonyos aránynak kell lenni, amit én most nem tudnék megmondani, de ezt bizonyára ki lehet számitani, és csak az a felesleg, ami ezen az arányon túl van, nem pedig az, amit azért nem lehet megvásárolni, mert túldrága. De ha a kivitelt engedélyezem, akkor a valutánk emelkedni fog és a fogyasztó pénze, ha kevés is, de nagyobb belső értékkel fog birni, és ennélfogva jobban fog vele vásárolni tudni. A kivitel eltiltásával nemcsak a termelőnek okozunk kárt, hanem csekély pillanatnyi haszon miatt a jövő télre a fogyasztónak is óriási kárt okozunk vele és a nemzeti vagyont is csökkentjük, mert a gazdák látván azt, hogy a sertéshizlalással és ezzel kapcsolatban a sertéstenyésztéssel semmiféle jövedelmet produkálni nem tudnak, hanem az inkább kárral jár, ma már a törzsállományt is piacra dobják. Ez is növeli — látszólag — azt a bizo nyos felesleget. A gazdák azonban soványan adják el kocáikat, mert ma már a hizlalás nélkül tenyésztés nem biztosit, jövedelmet, amennyiben egy malacnak termelési költsége abban a pillanatban, amikor a világra jön. 1240 koronát tesz ki és ma 200 koronáért adják a malacot. Ebből tehát azt látjuk, hogy a sertésztenyésztést oly károsan befolyásolja a rendelet, hogy maga a sertéstörzsállomány is pusztulásnak indul. évi január hó 2S-án

} szombaton-. Emiitettem, hogy sokorópátkai Szabó István t. képviselőtársam egy izben, a múlt év december 17-én, interpellált ebben a kérdésben és akkor Majer János földmivelésügyi minister ur -— csak néhány mondatot ragadok ki — a következőket válaszolta (olvassa) : »A kormány látta ezt a lehetetlen helyzetet s az én előterjesztésemre foglalkozott e kérdéssel és az én előterjesztésemre bizta meg a kormányt, a földmivelésügyi ministert, vagyis engem, továbbá a pénzügyminister urat és a közélelmezési minister urat azzal, hogy a kivitel módozatait megállapitsuk, hogy ezt a nagy felesleget, amelyet itthagyni igazán közgazdasági bornirtság volna, — kérdem, hogy ha az entente-bizottság a földmivelésügyi minister ur beszédéből ezt olvassa, rá van-e szorulva arra, hogy meglássa, vájjon kimegy-e valami a határon vagy sem — bornirtság volna, hogy ezt a nagy készletet, amelyet feleslegként látunk és amit a piac felvenni nem képes, külföldre szállítsuk. Tehát már a legközelebbi napokban meg fog az intézkedés történni abban a tekintetben, hogy ez az anomália megszűnjék és elháritsuk azt a rettenetes nagy veszteséget, amely igy a zsirtermelőket érte.« »A földmivelésügyi minister ur tehát rettenetes nagy veszteséget konstatál (tovább olvassa) : »Az interpelláló urnák arra a kérdésére, hogy akar-e a kormány ezen segíteni, azt felelem : Igenis, akar, fogunk is és a legrövidebb időn belül az általam emiitett módon a pénzügyminister úrral és a közélelmezési minister úrral együtt meg fogjuk állapitani azokat a módozatokat, amelyek mellett a feleeleget ki fogjuk szállitani a külföldre, mindenesetre szem előtt tartva legelső sorban azt, hogy az első fogyasztást ne nehezítsük, ne drá gitsuk, és ne tegyük lehetetlenné, ami azonban a belső fogyasztás után feleslegnek mutatkozik és amit a piac nem bir el, azt ki fogjuk szállitani, ami által el fogjuk háritani a további veszteségeket azokról, akik a hizlalással eddig foglalkoztak.« Konstatálom, történtek is akciók. Egyizben a kormány azzal próbálkozott, hogy kiviteli engedélyt adott 50.000 disznóból gyártandó szalámira, de nem az élő sertésre. Elvileg kitűnő politika az, hogy mentől kevesebb nyersterményt vigyenek ki, hogy a nyerstermények feldolgozásával járó haszon szintén idebenn maradjon az országban. Ez mint elv nagyon szép, de az elv alkalmazása mindig attól függ, hogy időszerű-e vagy sem. Mi még nem vagyunk abban a helyzetben, a mi húsfeldolgozó gyáriparunk még nem annyira fejlett, hogy ilyen nagymennyiségű húst ugy tudjunk feldolgozni, hogy az a külföld Ízlésének teljesen megfeleljen. Nem tudjuk még annyira kikészíteni, be kell tehát látni, hogy ennek az elvnek a gyakorlatban minden téren való alkalmazása nálunk ma még időszerűtlen és nem hódolhatunk ennek az elvnek ugy, hogy azzal a lakosság széles rétegét súlyosan károsítsuk, mert akkor tulajdonképen nem teszünk egyebet, mint kiviteli prémiumot adunk a húsfeldolgozó ipari gyáraknak a gazdák zsebének rovására, (ügy van ! jobb felől.)