Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.

Ülésnapok - 1920-288

êô À nemzetgyűlés 288. ülése 1922. dés, azóta kötötték meg a kisentente katonai szerződését, mely a Habsburgok visszatérését oasus belli-nek nyilvánít ja. Hát én csodálkozom, hogy amikor a ministerelnök ur ilyen nagy horderejű kérdésről beszél, ilyen szarvashibákat követ el. Az ő állítása abszolúte téves. A rapallói szerződés 1920 novemberében köttetett, a húsvéti kísérlet pedig 1921 áprilisban volt, tehát ez az állítás már nem felel meg a valóságnak. A rapallói szerződés, igenis, érvényben volt még, de az a nagy különbség volt, hogy Sforza, az a külügyminister, aki a rapallói egyezményt megkötötte és aki húsvétkor még kormányzott, most már nem volt hatalmon. Az a roppant különbség volt Olaszországra vonatkozólag, hogy azóta kezd Olaszországban derengeni az az igazság, hogy nekik nem lehet érdekük a délszláv eszme kedvéért a gesztenyét a tűzből kikaparni, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) azóta határozottan magyarbarát hangulat van, változás állott be az olasz politikában, ugy, hogy semmi esetre sem tételezhető fel ugyanaz az elszántság, ugyanaz az erély, az ellenünk való fellépésnél, mint amely feltételezhető volt Sforzanál, ugy, hogy itt egy bizonyos módosulás észlelhető a mi javunkra. Barla-Szabó József: De nem a Habsburgok javára ! Gr. Andrássy Gyula : Hozzáteszem, hogy a Fehérkönyv tanúsága szerint az egyetlen szerződés, amely a Habsburg-dinasztia visszatéréséről megemlékezik, a rapallói. Azonban még ez sem szól casus belli-ről. Méltóztassék csak ezt a szerződést elolvasni ; ebben csak arról van szó, hogy minden politikai lépést meg kell tenni ezen veszélylyel szemben, azonban a szerződő felek nincsenek kötelezve a fegyveres támogatásra. Tehát az erre vonatkozó állítás sem preciz. Uj momentum húsvét óta csak az az egy van, hogy a szerb és cseh megegyezéshez járult azóta Románia megegyezése. Véletlenül azonban épen Románia magaviselete volt a legenyhébb, Románia mutatta a legkevesebb elszántságot abban az irányban, hogy fegyveres erővel . . . (Zaj és közbeszólások a jobboldalon.) Kováts J. István : A készre jött volna i Benkő Gábor: Az már a természetrajzához tartozik ! Gr. Andrássy Gyula : ... Románia mutatta a legkevesebb . . . Benkő Gábor : Akkor Kolozsvárt kellett volna leszállani a repülőgépen, vagy Brassóban. (Zaj.) Elnök : Kérem Benkő képviselő urat, ne méltóztassék közbeszólni ! Gr. Andrássy Gyula : ... Románia mutatta a legkevesebb elszántságot az ebbe a kérdésbe való beavatkozásra. így tehát, ami a szerződéseket illeti, valami nagy romlást nem látok, inkább javulást, amely megnyilvánult az olasz hangulatváltozásban. De ha nem is javult tetemesen a diplomáciai helyzet, javult minden esetre a hatalmi helyzet a tekintetben, hogy a leginkább puskaporozó cseh és jugoszláv államok azóta igen gyenévi január hó 14-én, szowiboion. gültek. Itt másra nem akarok rámutatni, mint arra, hogy Jugoszláviában meghalt a király és a király halála óta ott is királykérdés van. Ismeretes, hogy épen azokban az időkben mérgesedett el az albán kérdés, a montenegrói kérdés és az olasz-délszláv viszonylat, ugy, hogy nagj^on kérdéses, vájjon az a mobilizálás, amellyel itt minket oly borzasztó módon megrémítettek, olyan simán és sikerrel ment volna-e, mint ahogy nekünk mondták és mint ahogy el kellett hogy higyjük. (Zaj és közbeszólások a jobboldalon.) Hogy a kisententenak nem volt olyan könnyű . . . (Zaj és közbeszólások a jobboldalon.) Balla Aladár : Nyolcvanezer emberünk volt ! RakOvfSZky István : Nekünk hatszázezer emberünk volt ! Gr. Andrássy Gyula :... nem volt olyan könynyü mobilizálni és háborút csinálni, azt legjobban bizonyítja Nyugat-Magyarország esete. (Zaj és közbeszólások a jobboldalon.) Erre még rátérünk, kérem. Ne tessék olyan nagyon bizakodni abban a mobilizálásban, ne tessék reklámot csinálni a cseh és jugoszláv állapotoknak, rábízhatjuk ezt Benesre, úgyis állandóan ezt csinálja. Mi inkább gondolkozzunk arról, hogy Magyarországot alapozzuk meg egy kissé. (Ugy van ! balfelől.) Nyugat-Magyarország esete bizonyítja, hogy olyan könnyen a kisentente nem falhat fel bennünket, mert igen jól tudjuk, hogy a kisentente pozitív megoldási tervével, a korridor-rendszerrel szemben igen kellemetlen volt az, hogy a trianoni békén rés üttetett magyar érdekből és nem tudtak semmit sem csinálni. Hogy olyan könnyen nem falhattak fel, hogy bizonyos mértékig a magyar szó is nyomott a latban, ezt bizonyítja magának a királykérdésnek a megoldása is. Mert ők mikor fenyegetőztek ? Mikor volt az az állítólagos ultimátum ? Akkor, amikor Őfelsége már nem volt a seregei élén, amikor mác a válságon tul voltunk és amikor ők csak a gyümölcsöket akarták élvezni, amelyek a magyar polgárháborúból az ő ölükbe hullhattak volna. (Ugy van ! balfelől.) Csak akkor mobilizáltak, akkor fenyegetőztek, de akkor is kénytelenek voltak megegye; ni velünk mindazokban a kérdésekben, amelyekben a magyar kormány ellenállott. A magyar kormány — helyesen •—• nem akart abba belemenni, hogy a költségeket fedezze, hogy a csehek beavatkozzanak a lefegyverzésbe. Mindezekben a kérdésekben adtak át ultimátumot, ha volt egyáltalán ultimátum. Ezt ugyanazon fenyegető eszközökkel követelték, azonban kosarat kaptak a nagyentente-tól, és a magyar kormány álláspontja érvényesült, úgyhogy ott, ahol erőt tudtunk mutatni, ahol erőt mertünk kifejteni, ott még ebben a súlyos válságban is bizonyos eredményeket érhettünk el. Ami a nagyentente állásfoglalását illeti, amelyet Vass József t. minister ur akkor közölt velünk a vonaton, amelyet azonban már Győrbén ismertünk, az nem volt uj, bennem az is inkább azt az érzést keltette, hogy valami vasgyúró hangulattal nem állunk szemben. Mert mi volt ennek az állás-