Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.

Ülésnapok - 1920-294

374 A nemzetgyűlés 294. ülése 1922, még teremtő munkára használhassuk fel. (Helyeslés.) A nemzet azt várja tőlünk, hogy miután ennyi törvényt alkottunk, ennyi reformot megcsináltunk, még azt a néhányat is, amelyek előttünk vannak, megalkossuk, hogy módjában legyen neki a választásokon Ítéletet mondani és az az Ítélet ne legyen marasztaló, hanem ismerje el, hogy bár sok gyengeséggel küzdöttünk, sokszor tévedtünk, de megvolt bennünk a feltétlen jóakarat, megvolt bennünk a jóindulat, hogy minden lehetőt elkövessünk, hogy ezt az országot minél hamarabb a béke, a konszolidáció útjára, a virágzás mezejére vezessük. Az indemnitást elfogadom. (Éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Forgács Miklós : jegyző : Milotay István ! Milotay István : T. Nemzetgyűlés ! Én a vitának ebben az igazán előrehaladott stádiumában nem kívánnék a szólás jogával élni, nem akarnám egy pillanatra sem igénybe venni a nemzetgyűlés figyelmét és nem akarnék az ország idejéből sem elrabolni egyetlen pillanatot sem a magam egyéni nézeteinek kifejtésére, ha két kötelességérzet nem sarkalna. Az egyik kötelességérzetet, amely felszólalásra késztet, érzem azzal a nemzeti és keresztény irányzattal szemben, amely két esztendővel ezelőtt bennünket, ennek a nemzetgyűlésnek úgyszólván 80 százaléknyi többségét ideküldött azért, hogy ennek a nemzed, és keresztény irányzatnak az érdekében a magunk szerény emberi képességeihez viszonyítva mindazt megtegyük, ami egyáltalában módunkban és tehetségünkben van. Ennek a vitának, amely itt az indemnitási javaslat körül-hetek óta folyik, (Egy hang a jobboldalra : Hat hete mult már!) az én érzésem szerint tulaj donképen nem kellene egyébnek lennie, mint egy mérlegcsinálásnak egyrészt abból a szempontból, hogy vájjon a rendelkezésünkre állott két esztendő alatt azt a gondolatot s azokat a programmpontokat, amelyek zászlója alatt bennünket a nemzet ide a nemzetgyűlésbe küldött, milyen mértékig sikerűit a megvalósulás utján előrevinni, másrészt pedig mérlegcsinálás abból a szempontból, hogy milyen hibákat követtünk el, milyen hibák, emberi fogyatkozások vagy politikai gátló okok vetettek vissza bennünket ebben a munkában és akadályoztak meg olykép, hogy nem tudtuk azokat a teljesítményeket, vagy a teljesítményeknek azt a mértékét produkálni, amelyre magunk is Ígéreteket tettünk és amelyet tőlünk az oiszág kezdettől fogva várt. Engem az a kötelességérzet sarkal, hogy a mérlegcsinálásnak ahhoz a munkájához, amely itt a nemzetgyűlésen ebben az irányban hetek óta folyik, a magam részéről is néhány szerény tétel hozzáadásával hozzájáruljak. Másrészt pedig egy másik kötelességet is érzek, amelyet ugyancsak az itt lefolyt vitának eseményei, de ezeken kívül azok az események is gerjesztettek bennem, amelyek a király hazatérésével kapcsolatban lezajlottak. (Zaj jobbfelől. Halljuk ! Halljuk ! a baloldalon.) évi január hó 21-én

3 szombaton. Elnök : Csendet kérek ! Milotay István : Ezt a kötelességérzetet abban jelölhetném meg, hogy mivel a vita során, lehet mondani, vörös fonálként húzódott végig a független államiság gondolatának, a magyar nemzeti függetlenség gondolatának egyrészt a legitimizmushoz, másrészt pedig a királyválasztáshoz való viszonya, a magam részéről megpróbálom majd néhány szerény vonással a függetlenségi gondolatnak a legitimizmushoz , való viszonyát kifejteni. (Halljuk ! Halljuk ! baljelől.) T. Nemzetgyűlés ! Ez a vita, mely hat hét óta folyik itt, igen alkalmas volt arra, hogy a nemzeti és keresztény irányzat eredményessége és teljesítményei szempontjából az országból is, de azokból is, akik lelki szálaknál fogva erősebben hozzácsatoltaknak érzik magukat ehhez a gondolatkörhöz és politikai irányzathoz, bizonyos lehangoltságot, bizonyos keserűséget, bizonyos pesszimizmust váltson ki. Abban fejezhetném ki ennek a vitának ebből a szempontból való summáját, végső eredményét, hogy míg ez a nemzetgyűlés annak idején összeülve, a legvehemensebb antiszemita támadások jegyében kezdette meg munkáját, bevégzi azt most egy nagyon megenyhült lelki állapotban, olyanban, amely az embereket a kezdet túlzásaival, a kezdet túlzott reménységeivel és Ígéreteivel szemben bizonyos megalkuvásra, sőt lemondásra és deprimáltságra készteti. Budaváry László : Filoszemita ölelkezés ! (Zaj a szélsőbaloldalon.) Milotay István : En a magam részéről az első pillanattól kezdve nem tartoztam azok közé, akik azt hitték, hogy az a hatalmas irányzat, amelynek szerény katonái vagyunk, rövid pár hónap vagy pár esztendő leforgása alatt oly eredményeket fog elérni, aminőket sokan — a túlzottan reménykedők — ennek az irányzatnak munkájától vártak. En, t. Nemzetgyűlés, az első pillanattól kezdve számot vetettem azzal, hogy mi, ez az egész irányzat, egy igen hosszú és igen nehéz munka küszöbén állunk. Tisztában voltam azzal, hogy ezt a munkát sem egyetlen párt, sem egyetlen kormány el nem végezheti. Tudtam, hogy itt egy egész nemzedékre kiható nagy és hatalmas erőfeszítésre van szükség, mert csak ez fogja meghozni azokat az eredményeket, amelyeket mi ettől az irányzattól, ennek az irányzatnak igazságaitól várunk. Annak idején, mikor a nemzetgyűlés összeült, mikor az ország ennek az irányzatnak, ennek a hatalmas gondolatáramlatnak első hevitő hullámaiban élt, azt gondolta a nemzet, a keresztény magyar közvélemény, hogy ellenforradalmi eszközökkel, tehát erőszakos, hatalmi eszközökkel sikerülni fog érvényesülést szereznünk annak az egész programmnak, amelyet magunkének vallottunk. Később, amikor a kedélyek lehiggadtak és amikor egyre nyilvánvalóbbá lett, hogy ilyen eszközökkel ezt a programmot, amely felöleli az ország