Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.
Ülésnapok - 1920-290
A nemzetgyűlés 290. ülése 1922. évi január hó 17-én, kedden. 187 a bűnvádi eljárás folyamatbatételét kivánja a nemzetgyűlés, a törvény szerint erre szükséges felhatalmazás az igazságügyminister urnák megadassék. Az igazságügyminister ur átirata a vonatkozó iratokkal együtt az eddigi gyakorlat szerint kiadatik előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett az igazságügyi bizottságnak. Bemutatom az újpesti ipartestületnek Oláh Dániel képviselő ur által benyújtott és ellenjegyzett kérvényét az ipartörvény reviziójáról szóló törvényjavaslat sürgős letárgyalása iránt. A kérvény, miután az ipartörvény módosításáról szóló törvényjavaslat már a tárgyalásra kész ügyek között van, az eddig gyakorlat szerint letétetik a Ház asztalára a törvényjavaslattal leendő együttes tárgyalás céljából. Hátra van még a legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket holnap, folyó hó 18-án, szerdán délelőtt 10 órakor tartsuk és annak napirendjére tűzessék ki első tárgyként az indemnitásról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása, második tárgyként az indítvány- és interpellációs-könyvek felolvasása, végül a jegyzőkönyv hitelesítése. Méltóztatnak-e javaslatomat elfogadni? (Igen!) Ha igen, ekként mondom ki a határozatot. Személyes kérdésben kért tőlem szót Lingauer képviselő ur. (Nincs itt !) Ugyancsak személyes kérdésben Kószó képviselő ur kért tőlem szót. Méltóztassék, képviselő ur. most felszólalni. KÓSZó István : T. Nemzetgyűlés ! Friedrich István képviselő ur beszéde folyamán birálat tárgyává tette a választói törvényt, melyet reakciósnak jelzett. (Felkiáltások half elől : Még nincs törvény !) Huszár Elemér : Még javaslat sincs, nem hogy törvény ! Rassay Károly : Csak bűnös szándék van ! KÓSZÓ István : Azt mondotta, hogy az a választótörvény, amellyel választani fognak, reakciós lesz. Ezt mondotta. Rassay Károly: A hazaárulásról beszéljen! Elnök : Képviselő ur, kénytelen vagyok az elnöki székből figyelmeztetni, hogy személyes kérdésben csak a személyes megt'.madtatássalfoglalkozhatik a képviselő ur és nem teheti vita tárgyává a választójogi törvény tervezetét. Rupert Rezső: Személyek nélkül akarnak választatni ! KÓSZÓ István : Később mindjárt utána azt mondotta, hogy adós a kormány a választótörvényjavaslattal. Ily módon tehát birálat tárgyává tett egy olyan javaslatot, amelynek a hiányát kifogásolta. Rakovszky István: De hisz ez nem személyes kérdés ! (Zaj és felkiáltások half elől : Ez a minister dolga !) Elnök : Méltóztassanak megengedni, képviselő urak, hogy a tanácskozás rendjét én vezessem. Még egyszer figyelmeztetni vagyok kénytelen a képviselő urat, hogy személyes megtámadtatás címén csak ahhoz szólhat a képviselő ur és nem foglalkozhat a választójogi törvényjavaslattal. Rassay Károly : Kötelességmulasztással vádoltuk ! Elnök : Amennyiben személyében meg volt támadva, a személyes megtámadtatásra reflektálhat, de tárgyi vitát a választói jogi törvényjavaslatról személyes kérdésben nem engedhetek meg. (Halljuk ! Halljuk !) KÓSZÓ István : Bocsánatot kérek, de ezzel kapcsolatban azt mondotta Friedrich István képviselő ur, hogy az államtitkár itt van és az államtitkárnak módjában állana felvilágosítást adni arra nézve, hogy miben áll a választói törvényjavaslat előkészitése. (ügy van! XJgy van! balfélől. Élénk felkiáltások a báloldalon ; Joga van ! Mondja el!) Dinich Vidor : Mondja el, hátha valamit elárul ! KÓSZÓ István : En nem érzem magam feljogosítva arra, hogy e tekintetben nyilatkozzam, mert az a kormány joga, hogy ilyen értelemben nyilatkozzék. Nekem tehát szemrehányást abban a tekintetben nem tehetett jogosan és indokoltan a szónok ur, hogy adós maradtam volna bármi tekintetben a választójogi javaslat alapelveinek ismertetésével. Méltóztassék bevárni, annak az ideje is elkövetkezik. (Nagy zaj balfelől.) Az első most az, hogy az exlexet szüntessük meg. (Zaj balfelől.) Rassay Károly : Mi van a hazaárulással ? Miért nem beszél a hazaárulásról ? Dinich Vidor: Erről adjon nyilatkozatot. Erről nem mer beszélni ! (Zaj.) Elnök : Lingauer képviselő ur személyes kérdésben kért szót. Méltóztassék. Lingauer Albin : Mélyen t. Nemzetgyűlés ! A gyorsirói jegyzetekből volt szerencsém csak olvashatni Vass József t. minister urnák ma reggeli felszólalását, amelyben meglepetéssel és fájdalmas érzéssel olvastam két súlyos szót : az egyik, hogy »nem igaz«, a második kitétel pedig az, hogy »ez szimpliciter nem igaz«. Ennek következtében magamat szavahihetőségemben megtámadva érezvén, kérem a t. nemzetgyűlést, méltóztassék megengedni, hogy fentartsam állításaimat az első betűtől az utolsóig és felajánljam állításaimnak bizonyítását. Huszár Elemér : Ez érdekes lesz ! Lingauer Albin : Ugyancsak olvastam ma gróf Teleki Pál képviselő urnák a sajtóban ugyanebben a kérdésben tett egyik nyilatkozatát, amelynek a szövege ugyan nem cáfol, de a címe igen. Meglehetősen görögül van megfogalmazva. (Derültség.) Épen azért méltóztassék megengedni, hogy én állításaimnak igazságát megerősítendő, a jelen voltakra hivatkozzam. A képviselő urak. akik velem polémiába szállottak, a t. többségi párt tapsaival, tehát a jelen nem voltakkal erősítették mep a maguk állítását, én tehát a jelenvoltakra hivatkozom, két szavahihető tanura : 24*