Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.

Ülésnapok - 1920-290

A nemzetgyűlés 290. ülése 1922. évi január hó 17-én, kedden. 151 sere, amelyet meglehetősen bőven fejtegettem már, de amelyről még nagyon sokat lehetne beszélni. Először nagyon nyugtalanító az, hogy mindig ujabb és ujabb meglepetések érik az adózó közönséget, (Ugy van ! jobbfelöl.) hogy amikor az adóját lefizeti az a publikum •— abban a hitben, hogy egy évre nyugodt lehet, — akkor burkolt formában, vagy pedig nyiltan ujabb és ujabb adókkal állanak elő. Hát, ilyen kapkodó adózási rendszerek mellett nem lehet produktiv munkát, produktiv eredményeket várni. En a legsúlyosabb adót is igazságosnak tartom, ha azt az illető jövedelmeihez mérten igazságosan és egyszer vetik ki ; (Ugy van ! jobbfelől.) de amikor az adózó polgár azt látja, hogy egyszer megnyúzzák és azt a hitet keltik benne, hogy most minden rendben van, aztán jönnek, megnyúzzák másodszor és megnyúzzák harmadszor : akkor a legbecsületesebb adózó is igyekezni fog az elől az adókivető közeg elől elbújni és a jövedelmét letagadni. A másik kérdés, t. Nemzetgyűlés, amely közvéleményünket, gazdasági életünket rettenetesen nyugtalanitja, a jóvátétel kérdése. Alig néhány hete történt a cannes-i konferen" cia összeülése, ami elé az egész világ óriási reményekkel tekintett. Itt Lloyd George angol ministerelnök azt az álláspontot vallotta, hogy a legyőzött ellenséges államokat lélegzethez kell juttatni, engedni kell, hogy ezek a gazdasági nyomorúságban, teljes gazdasági lezüllésben lévő államok valahogyan feltápászkodjanak, valahogyan belekapcsolódjanak megint Európa gazdasági életébe. Anglia, amely mindig előrelátó politikát csinált, amely mindig ötven-száz évre csinálta a politikáját — nem mint nálunk : egyik napról a másikra — azért áll a gazdasági kibékülés álláspontján, a gazdasági megbékülés felfogása mellett, mert mint elsőrendű iparállam képtelen bizonyos piacokon, a legyőzött államok, azután a szukcessziós államok piacain elhelyezni iparcikkeit, azoknak az illető államoknak leromlott valutája miatt. Argliát pedig különben is nyugtalanitja még jobban kiterjedt, expanzív gyarmatpolitikája. Ezek a körülmények Angliát, a józan politikusok hazáját, jobb belátásra birták. A cannesi konferencián, ahol Franciaországot Briand ministerelnök képviselte, már majdnem eredményre jutottak, a Lloyd George belátó elvi álláspontja már majdnem győzedelmeskedett. A francia sovinizmus azonban, az a nagy mámor, az a nagy túlzott önérzet, amely a nehéz, vérrel szerzett gloire, dicsőség, Elszász-Lotharingia visszaszerzése nyomán keletkezett, ez a győzelmi mámor, a francia józanságot teljesen elhomályosította és amikor Briand ismételten lement a cannesi tárgyalásokra : otthon megbukott, pártjai cserbenhagyták és helyére ültették Poincarét, a francia háborús párt fejét ; sőt — erről nem nehéz egyes megállapításokat leszegezni, mert már nyomok mutatkoznak bizonyos könyvekben, diplomáciai okmányokban — ez a Poincaré a háború egyik okozója volt, vagy legalább is siettette a világháború kitörését. Már most, t. Nemzetgyűlés, a cannesi konferenciának nagy elvi jelentőségű határozata dugába dőlt. Evvel együtt semmivé foszlottak Németország nagy reménységei, evvel együtt mi is pillanatnyilag aggódva kell hogy tekintsünk a jövő elé. De remélnünk kell 1 Bár a jelen pillanatban a helyzet roppant sötét, nekünk mindent el kell követnünk, hogy ebben a sötét helyzetben összes külföldi barátainkat felhasználjuk, hogy itt Magyarországon ne érvényesüljön az a szellem, amelyet a franciák érvényesíteni akarnak a németekkel szemben. (Ugy van ! bal felől.) Mert hogy ha Németország a cannesi konferencia eredményeinek bukása ellenére is fenn fog állani, fenn fog maradni és ki fogja heverni a jóvátételt : Magyarország nem fogja kïbirni, nem fog kibírni semmiféle jóvátételt. (Ugy van ! jobbfelől.) Ha pedig a jóvátételi bizottság minket gazdaságilag tönkre akar tenni és teljesen meg akar nyomorítani, én, aki mindig a jogrendnek, a polgári jogegyenlőségnek, a becsületes munkának voltam itt a nemzetgyűlésben a képviselője, szintén azt mondom, hogy itt egy Macedóniát kell csinálni, mert akkor nem érdemes dolgozni, (ügy van ! a jobboldalon.) Friedrich István: Már van is Macedónia! Orbók Attila : Nincs, Friedlich t. képviselőtársam, ön mondhatja ezt a választási propaganda kedvéért. Ezt meg is értem, mert minden ellenzék igy csinálta a választások előtt. Én azonban, t. képviselőtársam, első voltam ebben a parlamentben, — tessék utánanézni a naplóban — aki az utcai verekedések, a terror, a zsidóüldözés ellen felszólaltam és én elhallgattam jó 8 hónapja és nem beszélek terrorról és zsidóüldözésről, mert örömmel látom, hogy ez a .nemzet keservesen és nehezen bár, de a konszolidáció útjára tér. S ha vannak még apró kilengések, Friedrich t. képviselőtársam, vegye elő az angol, francia és olasz lapokat, és ott is fog látni vonatrablásokat s egyéb bűntetteket. Ez azonban nem a kormányrendszer hibája, hanem hibája annak a mentalitásnak, amelyet egy öt éves háború szült. (Ugy van! a jobboldalon.) Higyje el nekem Friedrich t. képviselőtársam, hogy nagyon hálás dolog — én mondom ezt tapasztalatból, erkölcsi hálát értve alatta — a jogrendért sikraszállani ; nekem azonban az a meggyőződésem, hogy nem a népszerűség a fontos. Azelőtt is Orbók Attila voltam, aki tollammal becsületes nevet szereztem magamnak. Friedrich István : Helyes. Kár velem vitázni. Orbók Attila: Mert méltóztatott közbeszólni, hogy nálunk már van Macedónia ; ez bánt engem, és pedig azért, mert aki világosan lát, az látja, hogy itt nehezen ugyan, de végre a konszolidáció útjára lépünk lassanként, s nem használ ennek a javulási folyamatnak a folytonos rekrimináció, s a halottakat nem fogja sem ön, sem én, sem ez