Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.
Ülésnapok - 1920-289
A nemzetgyűlés 289. ülése 1922. évi január hó 10-án, hétfőn. 123 tökéletesen lehetetlen. Ennek következtében az a Hegedűs Lóránt, aki mint pénzügyminister itt a társadalmat munkára, uj vállalkozásra biztatta, mint bankember létrehozta a bankkartelt, amely a hitelnyújtást megakadályozta. Itt olyan ellenmondásba került önmagával, hogy ennek vége más, mint összeroppanás nem lehetett. Hegedűs Lóránt ugyanis abban a percben, amint mesterséges utón valutát kezdett javítani, a saját maga alapításával, a bankok karteljével találta magát szemben. Miért? Azért, mert a valuta mesterséges felhajtása idején mindegyik nagy bank itt Budapesten koronában kezdett valutaspekulációt folytatni. (Egy hang a szélsobaloldálon : A korona ellen.) A korona ellen is és koronában is. Annak ugyanis, aki külföldi vonatkozásokban a betéteket külföldi kifizetéseknél át tudta változtatni idegen valutára, annak az idegen valuta emelkedése folytán 100—150—200%-kal emelkedett a betétpénze, tehát magától értetődik, hogy inkább felhalmozta a betétet és nem adta ki olcsó kamatra, s ezáltal útját állotta a vállalkozásnak, a termelés megindulásának és a munkanélküliség megszüntetésének. (Ugy van! a baloldalon.) T. Nemzetgyűlés ! Hegedűs Lórántnak meg kellett érnie azt, hogy azok a bankok, amelyek tapssal fogadták az ő pénzügyi expozéját, a valuta lezuhanásakor és az ő pénzügyi tervének összeomlásakor megtették vele azt, hogy negyven bank együttvéve nem adott neki három milliárdnyi hitelt. Azok, akiknak mentalitása szerint csinált ő Magyarországon pénzügyi politikát, a veszedelem percében kíméletlenül cserbenhagyták. A mi hitelképességünk nem a mi valutánk állásán, hanem a vagyoni státusunk aktivvá tételén nyugszik és mindaddig, amíg a vagyoni státusban egy nagy kérdőjel a jövendő jóvátétel összege, addig nekünk külföldi hitellel komolyan számolnunk nem lehet. Mert kaphatnánk talán külföldi hitelt altruista, vagy politikai szempontok kedvéért, de ezért olyan óriási politikai árakat kellene fizetni, hogy azok minden uzsora-kölcsönnél terhesebbek volnának. T. Nemzetgyűlés ! A mai pénzügyministernek zord szolidsága nem festett elénk olyan rózsás képeket, mint Hegedűs Lóránt, sőt a mai pénzügyminister megmondta becsületesen, hogy ő valutát nem fog javítani, mert nem is tud javítani, és nem is tesz egyebet, mint arra néz, hogy az állam gépezetének folytonos üzembentartására kellő fedezetet össze tudjon teremteni. A pénzügyi helyzetet szanálni emberi erő nem tudja, azt csak az idő szanálja és az európai gazdasági viszonyok általános megjavulása. Nagyon helyes. Jaj annak a pénzügyministernek, aki ma puha szivvel ül le a ministeri székbe. Itt ma a puha szivet igazságos mértékkel kell pótolni ! Hegedűs Lóránt három centimeos alapon csinált költségvetést, 6—800 koronás búzaár mellett. Ezt a mostani valutára átszámítva, diíicitünk tulajdonképen 25—27 milliárd. A külföldi kamatok tétele ma 3—4-szeres, mint a költségvetésben még három centimemal számított kamattétel. Államadósságunk 1920 december 14-én 226 milliárd volt. Ebből 57 milliárd van koronaértékben és 169 milliárd idegen valutákban. Amig tehát a korona nem stabil, nekünk reális budgetről még álmodnunk sem lehet. Mert a külföldi valutában való államadósságaink ingadozásai reális budget összeállítását in puncto kamattétel egyenesen lehetetlenné teszik. Külföldi szelvényeinket nem fizetjük. Ez már nemcsak fizetésképtelenség, hanem egyenesen nagy csőd. A csőd szelét jelenti maga a szelvényadó is. Hitelképességünk ennek következtében egyenlő a semmivel, mert aki kamatot nem tud fizetni a külföldnek, az természetes, hogy a külföldtől tőkét nem kap. Kaphatnánk pénzt, mondom, politikából, altruizmusból, de a mi szerepünk a világforgalomban aránylag olyan csekély, hogy egyelőre nem nagyon érdemes a más irányban igénybe vett külföldi tőkének a mi pénzügyi megmentésünkkel vesződni. Pedig csak fikció a mi koronaértékünknek ez a rettenetes nagy leszállása és az egész helytelen gazdasági politika szerencsétlen látszata. Nemzeti vagyonunk békében 38 milliárd korona értéket tett ki. Ennek kétharmada esett az agrár vagyonra, egyharmad része pedig a pénz-, az értékpapír és az üzleti vagyonra. A földérték nem emelkedett azóta a pénz értékének romlásával arányosan, mert a föld produktuma emelkedett 150—200-szorosra, az ingatlantőke vagyonértéke azonban csak 10—40-szeres emelkedést mutat. Annyira megy a produktum és a tőke értékének emelkedése körüli aránytalanság, hogy mint méltóztatik tudni, vannak olyan vidékek, ahol egy hold föld egyévi terméséből meg lehet venni magát az egy hold földet. Tizenötmillió hold földünk van ezidőszerint. Ebből kilencmillió a szántó. Ha ennek az agrárvagyonnak az értékét 225 milliárdra taksáljuk és ehhez hozzáadjuk mintegy harmadát, az összes nemzeti vagyonnak tehát 75 milliárdot, akkor a nemzeti vagyon értékelése ma körülbelül 300 milliárd koronára rug. Hegedűs Lóránt ezt csak 200 milliárd koronára tette. Ezt pedig abból következtetem, hogy a vagyonváltság összegéből 26 milliárdnak kellett volna befolyni, az ő beállítása szerint, amihez hozzászámítom a szuperváltságát a háborús vagyonúknak, ez együtt kitenne 30 milliárdot. Ez 15% vagyonváltságkulccsal visszaszámítva körülbelül 200 milliárdnyi, váltság alá eső nemzeti vagyont tételez fel. De akár 200 milliárd, akár 300 milliárd a nemzeti vagyon tulajdonképen, a mai helyzet a csőd bekövetkezését jelenti. A mai deficittel és rossz valutával évrőlévre automatikusan növekszik az adósság és már-már eléri a nemzeti vagyon összegét. Ezt, t. Nemzetgyűlés, az én felfogásom szerint nagy