Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.

Ülésnapok - 1920-274

68 A nemzetgyűlés 274. ülése 1921. társaság pénzügyi és üzemi adatait, amely részvénytársaságok kereken 10 milliárd márka saját tőkével birnak, és amely társaságok részvényeinek tőzsdei árfolyama meghaladja a 24 milliárd márkát. Méltóztatnak tehát ezekből az arányokból látni, hogy Németország legnagyobb üzemeiről van szó, amelyek az utolsó évben 1,350.000 hivatalnokot és munkást foglalkoztattak, amelyek kifizettek évenként 16 milliárd márka munkabért, 2*2 milliárd márka állami adót és osztalékban kerek összegben 650 millió koronát. Ez a kiváló nemzetgazda a szocializálás kérdését tevén vizsgálat tárgyává, kutatta, hogy tulaj donképen az ipari termelésre fordított kiadások kinek javára esnek és milyen mértékben esnek az illető javára. Számításokat eszközöl az 1908-tól 1917-ig terjedő időre és utóbb az 1919— 1920-i kettős évre. Az eltérés azért van, mert itt már szintén a valútakérdés játszik szerepet, t. i. a pénz elértéktelenedésének kérdése, amely a termelésnél természetszerűleg igen jelentés tényező. Számításaimnak eredménye arra nézve, hogy minden kifizetett márka után mi jut az alkalmazottaknak és munkásoknak, mi jut a kincstárnak és mi a tőkének, a következők : minden kifizetett márka után az 1908—1917. évre eső időközben az alkalmazottakra és munkásokra 76.7 pfennig esik, 1918—1920-ban 84"9 pfennig, mig a kincstárra 11*7 pfennig, ami változatlanul marad a második ciklusban is, mert akkor még a nagy német adók nem léptek életbe, azok csak 1921-ben kezdődtek ; és a tőkére az első időszakban átlag 11*6 pfennig, a második időszakban 3'4 pfennig esett. E számadatokból méltóztatnak látni, hogy egy márka kiadásból az ipari üzemekben 76*7, illetőleg 84*9 pfennig már munkabérekre és a munkások dotációjára esik. Mennél nagyobbak lesznek az állami terhek, mennél inkább emelkednek a szociális terhek és mennél inkább csökken a pénz értéke, annál fontosabb lesz ez az eredmény a termelés szempontjából, a tőke jövedelmezősége annál inkább csökken s a munkások érdekeltsége annál inkább emelkedik. És mi ennek a következménye, t. Nemzetgyűlés ? Az, hogy csak a tőkének legnagyobb megerőltetése, az egyéni invenciónak legteljesebb érvényesülése, az egyéni munkának a végkimerülésig való megfeszítése lehet az, ami az ipari üzemek jövedelmezőségét a munkások érdekében annyira, amennyire f entarthat ja és minden kísérlet, amely a mostani kapitalisztikus rendnek megváltoztatására akar irányulni, elsősorban a munkásokat, az alkalmazottakat fogja sújtani, mert ahol a mai kapitalisztikus rendben a munkásság részéről 84%-os érdekeltség van, ott a kapitalizmus túltengéséről beszélni — azt hiszem — teljesen hiábavaló, céltalan, sőt oktalan. Rá akartam világitani ezzel az egyetlen példával arra, hogy milyen fontos az, hogy ne csak a polgári társadalom közeledjék előzékenységével, jóindulatával, szeretetével a munkássághoz, hanem évi december hó 21-én, szerdán. a munkásság is adja fel régi, a mai élethez nem alkalmazkodó elméleteinek azt az óhajtását, amely megzavarni alkalmas a polgári társadalom és a munkástársadalom közötti összhangot. Újra kell orientálódni a háború rettentő pusztításai és a béke még nagyobb pusztításai után, az egész közgazdaság terén, és mindenkinek hozzá kell járulnia a munkához a maga áldozatával, tehát a munkásságnak is. Csak egy segíthet rajtunk ebben a helyzetben, az egyéni invenciónak a legszélsőbb megfeszítésén túl : a többtermelés, a többmunka, amire a pénzügyminister ur, t. barátom, tegnapi szép, okos beszédében szintén rámutatott. Több munka szükséges nem abban az értelemben, hogy egyesek dolgozzanak többet, hanem abban az értelemben hogy mindenki dolgozzék többet. Több munka, abban az értelemben, hogy ugyanannak a munkaerőnek erősebb kihasználásával többet produkáljunk és ezzel a több produkció révén, a termelési értékek révén javítsuk a súlyos gazdasági helyzetünket, de javítsuk a versenyképességünket is. Ismét csak egy példát mondok arra nézve, hogy minő különbségek vannak munkateljesítmények tekintetében és milyen jelentőséggel birnak ezek a munkateljesítmények. Sajnos, nincs meg nemzetközi feldolgozásban az az összehasonlítás, hogy a különböző államokban iparáganként egyegy munkásra milyen termelési érték esik. Legutóbb azonban egy igen értékes munkálat készült a szénbányászatról, ahol t. i. a földalatti munkát, a vájárok munkáját hasonlították össze nemzetközileg, és itt megdöbbentő adatok tárulnak elénk arról az óriási előnyről, amelyben az amerikai munkás az európai munkásokkal szemben van, arról az óriási előnyről, amely a versenyképesség, tehát az ipari produkció olcsóbbsága tekintetében is az Északamerikai Egyesült-Államok előnyére szolgál. Ezen összeállítás szerint az 1901—1918. évek átlagában az Egyesült-Államokban 381 tonna napi produkció esett egy szénmunkásra, évi produkcióban pedig átlag 843 tonna. Ugyanez Angliában már csak 1*39 tonna a napi és 383, tehát nem egészen a fele, az évi tonna ; Németországban 1*26 tonna a napi és valamivel több, mint az angol : 392 tonna az évi termelés. Nálunk — akkor még Ausztria és Magyarország együtt szerepelt a külföldön az összeállitásban — 1*08 tonna volt a napi és 296 tonna az évi termelés. T. Nemzetgyűlés ! Hozzá kell adnunk, vagy — ha ugy tetszik — le kell vonnunk a számok bizonyító erejéből a kedvezőbb produkcionális helyzetet az amerikai szénbányászatnál is . . . Sándor Pál : Ott kíméletlen elbánásban részesitik a munkásokat ! B. Szterényi József: . ;; a kedvezőbb termelési viszonyokat is, de a termelés eredménye, az ipar versenyképessége, a közgazdasági effektus szempontjából ez mindegy, a végeredményben a termelés eredménye szerepel, és itt látjuk, hogy az Északamerikai Egyesült Államok szinte háromszor nagyobb egyéni produkcióval birnak a szén-