Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.

Ülésnapok - 1920-282

A nemzetgyűlés 282. ülése 1922. évi január hő 4-én, szerdán. 343 és pedig nemcsak egy, hanem minden tekintetben. Legyen vége a további felforgatásnak, Jegyen ebben az országban rend és jogrend. Már lecsillapodtak a lázongó szenvedélyek, elültek a viharok, (Egy hang jobhfelől : Tévedés !) elkezdhetjük mi is egymás megértését, megbecsülését, A gyűlölet sohasem, tud alkotni semmit sem, csak a szeretet tud igazán alkotni valamit. Gondoljon vissza ez a nemzetgyűlés azokra az időkre, amikor egybe volt forrva a magyarság : akkor tudott mindig nagy és szép dolgokat teremteni. (M.ozgás jobhfelől.) Nekünk annakidején a szabadélvüpárttal sok küzdelmünk volt, de mikor olyan dolog alkotására került a sor, amelyben egyetértettünk, félretettük a párt különbségeket. Nem mondtunk le a magunk pro grammjának megvalósitásáról. Midőn az egyházpolitikai reformokról a függetlenségi párt u. n. fehér szárnya felismerte, megértette, hogy itt emberiségi jogoknak, vallásszabadságig lelkiismereti szabadsági jogoknak megalapozásáról van szó, amelyekért annakidején egy Bocskay, egy Bethlen, egy Rákóczi küzdöttek, a mi kuruc magyarjaink : a független és• 48-as hajdúk megjelentek Budapesten, hogy meghajtsák azokat a régi zászlókat Csáky Albin és Szilágyi Dezső előtt, akik annak idején tudtak a nemzet számára nagyot és szépet alkotni. (Mozgás a jobboldalon.) Milyen felemelő látvány volt akkor a mi édesanyánknak, a magyar hazának szeplőtlen tiszta arculatán a szeretet sugárzását látni, aki egyformán érzett valamennyi g3?"ermeke iránt. Milyen szép volt akkor, amikor nemzetünk olyan volt, mint az édesanya, akinek ragyogó homlokán ott tündökölnek a legszentebb és legnemesebb gondolatok ; amikor azt akartuk, hogy csakugyan ne csak a pártok között, hanem ember és ember között, a szivek között omoljanak le azok a korlátok, amelyek ebben az országban embert embertől elválasztanak, hogy eggyé fúrhasson faji és vallási különbség nélkül az egész magyarság, hogy ebben a hazában, mint ahogy a szózatos költő mondta : »Minden ember legyen ember és magyar, akit e föld hord és egével betakar«. Milyen irigyelt volt akkor a mi hazánk, milyen irigységgel tekintettek akkor a külföldről reánk, amikor Berlinben Stöcker páter szónokolta a kurzus igéit és Bécsben Luegert hordozták diadalszekéren, mi pedig itt ünnepelhettük Kossuth Lajos és Irányi Dániel útmutatása nyomán az egyházpolitikai reformok diadalát. Ezt az eredményt nem lehet lekicsinyelni, S ha visszatekintünk arra a Benczúr-képre, akkor dacára annak, hogy sok panaszunk volt akkor is épen a közszabadságok tekintetében, a kivándorlások miatt, — mert akkor is olyan állapot volt Magyarországon, amelyet különösen a szélsőségesek osztályuralomnak nekeztek — mégis milyen dicsőséges, milyen diadalmas volt akkor hazánk, nemzetünk. Mennyire megelégednénk most csak annyival, amennyiben akkor volt részünk. BenkŐ Gábor : Nem kellett volna háborút csinálni ! Szilágyi Lajos : Vesztett háború ! (Zaj.) Benedek János : Mert hiszen ma az emberek megelégednének puszta létük biztosításával, megelégednének csak annyival is, amennyi elegendő volna nekik és családjaiknak a megélhetésre, csak hagynák őket élni és nyugodtan dolgozni. (TJgy van!) De amikor olyan hirdetést olvasok, hogy 50.000 koronát ad valaki jutalmul annak, aki lehetővé teszi és megmagyarázza neki, hogy mikép lehetne 300 hektoliter borát a szőlőjéből az izsáki vasúti állomásig elszállíttatni, . . . Drozdy GyŐZŐ: Gyönyörű jogrend! (Zaj.) Benedek János : . . . akkor jogrendről, a törvények uralmáról, egyenlőségről beszélni itt illuzőrius dolog. Pedig nekünk újjá kell teremtenünk a mi hazánkat. Akármilyen sötét volt is hazánk égboltozata, akármennyire ránk tört is mindenféle ellenség és baj özöne, nem volt szabad elhagynunk és nem is hagytuk el lelkünk nyugalmát és nem hagytuk el hitünket. Voltunk már nehezebb helyzetben, mint a milyenbe most kerültünk. Volt már Magyarország területe olyan szűk térre szorítva, hogy csak Bratiszlavából, vagyis Pozsonyból és egypár északi vármegyéből állott, amelyet a Cseh-Szlovák köztársaság most magának vindikált és vitt el ; ellenben az egész Alföld, egész Erdély, valamint Budapest is török hódoltság alatt állott és ott voltunk in partibus infidelium. Voltunk igen szűk térre szőrit va, és mégis kinőtt belőle az egységes és nagy Magyarország. Ennek az egységes és nagy Magyarországnak újra való felépülésébe vetett hitünk nem lankadt egy. pillanatig sem. Csak egy kell hozzá : szedje. össze magát a magyarság, ne hallgasson azokra, akik maguk gyújtanak tüzet és hozzá még maguk verik félre a harangokat, hanem hallgasson a magyar nép saját józan eszére, saját belátására. (Helyeslés a haloldalon.) CsontOS ímre : Akkor nem kell félrevezetni ! Benedek János : Ez után induljon, semmi más után. Azt mondja a költő népünkről : »Hallottam én őket ott a faluházán, Eszes, okos szóval egymás közt vitázván, Azt hittem, hogy ez itt korunkra lekésve : Ős pásztcrkirályok bölcs tanácsülése.« Bt az ő i bölcsesség t vegye elő magyar népünk és járjon a maga láiMn és a maga esze után ! Akkor egy'pplában nem féltem majd nemzetemet. Csontos Imre; Mégsem jön mihozzánk, pedig •itt VOJT ái k ! Szilágyi Lajos : Ne álljon a zsarnoki önkény szolgalatába ! Bródy Ernő : Numerus clausust nem adunk, (Deridtség és zaj.) Csontos Imre : Nem is kell nekünk, semmi közünk hozzá. Elnök (csenget) ; Oerdet kérek ! Benedek János: T. Nemzetgyűlés! Mordom, jogrendre, a törvények uralmára van szükségünk és szükségünk van minket megértő, velünk együtttartó, teljesen a mi céljainkat szolgáló erős magyar nemzeti hadseregre. Hiszen ezért küzdöttünk év-. tizedeken keresztül, most tehát itt az ideje annak.